Fidesz: jelentiük kellett a Honvédelmi Minisztérium újságíróinak

2005.03.06. 13:53
A Fidesz azzal vádolta meg Juhász Ferenc honvédelmi minisztert és a tárca kommunikációját, hogy újságíróit a kirúgás terhe mellett arra kötelezte, járjanak el politikai eseményekre, és cikk írása nélkül számoljanak be a HM-nek. A tárca szerint ez 2003-as eset, idén márciusban pedig általános létszámcsökkentés miatt bocsátották el az embereket, a két eset között nincs összefüggés.

Simicskó István, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint a miniszter közvetlen irányítása alatt álló, huszonöt fős Kommunikációs Főigazgatóság arra kényszerítette a Magyar Honvéd című lap újságíróit, hogy politikai pártok sajtótájékoztatóira járjanak el, és ne cikkeket, hanem jelentéseket írjanak azokról a Honvédelmi Minisztériumnak (HM), számolt be az MTI.

A politikus vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján közölte, azoktól az újságíróktól, akik nem vállalták ezt, "megváltak, magyarul kirúgták őket".

2003-ban tiltakoztak az újságírók

Simicskó István dokumentációként mellékelte a Magyar Honvéd 11 újságírója - köztük Egri Magdi volt főszerkesztő 2003 decemberében Juhász Ferenchez intézett levelét, amelyben azt közlik, hogy a főigazgatóság "több esetben olyan feladat ellátására kérte a szerkesztőséget, amely a Magyar Honvéd alapító okiratában nem szerepel, ráadásul ellentétes az általános erkölccsel, újságírói etikával".

A levél szerint a főszerkesztő elutasította a jelentéstételre vonatkozó igényt, ám a legutóbbi "kéréskor" elhangzott, hogy "ha visszautasítjuk a feladatot, annak súlyos következményei lesznek".

Gyurcsányt kérdezte

Simicskó István megjegyezte, hogy a Magyar Honvéd rendszeres olvasójaként ő nem látott cikkeket ezekről a sajtótájékoztatókról a lapban.

Az ellenzéki képviselő választ vár Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől arra, hogy azonosul-e ezzel az eljárással. Ha nem, akkor "nagy sajnálattal, de váljon meg a kormány tagjától" - mondta.

A HM cáfol, Ephraim Kishont plagizálták

Határozottan cáfolta Simicskó állításait a HM jelenlegi és egykori kommunikációs igazgatója, Bocskai István, illetve Matyucz Péter. A kommunikációs igazgatók állítása szerint a fideszes képviselő egy szakmai vitát politizál át.

Bocskai az MTV Híradójának azt is elmondta, hogy szakmai okokból rúgták ki az újságírókat, mégpedig plágium miatt. Egy ízben ugyanis Ephraim Kishon novelláját közölték, de a cikk alatt egy újságíró neve, és nem a valódi szerző szerepelt.

A jelentések írását 2003-ban feladatba adó Matyucz Péter elmondta, az újságírókat azért kérte a feladatra, hogy a HM megismerje a katonai feladatokkal kapcsolatos véleményeket minden párt, szervezet részéről.

Általános létszámleépítés van

Az ominózus 2003 decemberi tiltakozó levél azután íródott, hogy az újságíróknak a Jobbik Magyarországért Mozgalom két, a magyar hadsereg iraki szerepvállalásáról szóló rendezvényre kellett elmenniük. A két rendezvényről készült anyagot végül Matyucz megjelentette a Magyar Honvéd internetes oldalán, bár "nem látta azok honvédelmi revelanciáját", mondta el a volt szóvivő, akit tavaly decemberben váltott Bocskai. Matyucz szerint egyébként furcsa dolog összefüggést találni egy 2003 végi tiltakozó levél és a 2005-ös elbocsátások között.

E hónapban ugyanis létszámcsökkentést hajtanak végre a HM kommunikációs kiadványaiért felelős Zrínyi Miklós Kht-nél, mondta el az Index érdeklődésére Bocskai István, a HM jelenlegi kommunikációs igazgatója.

"Idén a HM-nek kisebb költségvetésből kell gazdálkodnia, ezért racionalizálnunk kellett a kht működését is is, de ez szigorúan szakmai szempontok alapján ment végbe. Az elbocsátott alkalmazottak helyére senki nem kerül" - jelentette ki Bocskai.

A kht adja ki a Magyar Honvéd, a honvedelem.hu, a Hungarian Defence Mirror (HDM), a Honvéd Altiszti folyóirat és a Humán Szemle című honvédelmi lapokat. A márciusi leépítések során váltak meg Egri Magditól, a HDM főszerkesztőjétől, illetve Papp Dezső főszerkesztő-helyettestől is.

Bocskai végül elmondta, nem igaz, hogy ezekről a rendezvényekről nem jelent meg semmi a lapokban, a szóvivő azt ígérte, összegyűjti ezeket a cikkeket. Bocskai utalt arra, jelenleg is gyakorlat, hogy ha honvédelmi témában tartanak sajtótájékoztatót, arra elmegy a HM újságírója. Ez alól kivétel Simicskó István sajtótájékoztatója, mint Bocskai elmondta, vasárnap a kht munkatársai nem dolgoztak, ezért nem voltak jelen.