Gyurcsány 100 lépéssé kerekítette a kampány ígéreteit

Egy időben a Fidesz programhirdető kongresszusával Gyurcsány Ferenc újabb 100 lépés programról rántotta le a leplet MSZP-s polgármesterekkel. A pontok többségét már ismerhetjük.

Az MSZP "Új Magyarország" programjának első 100 lépésévé kerekítette eddigi választási ígéreteit Gyurcsány Ferenc vasárnap Budapesten, amikor szocialista polgármesterekkel találkozott.

Az MSZP kormányfőjelöltje a párt "Új Magyarország" választási programjához rendelt ígéretcsomagról, az új kormány "első 100 lépéséről" rántotta le a leplet.

Bár Gyurcsány először nevezte nevén a konkrét döntéseket ígérő programot, az utóbbi hetekben a legtöbb pont már elhangzott, ezúttal az országgyűlési képviselők megregulázásáról és az állami vezetők számának csökkentéséről beszélt.

Új pontok

A 100 lépés két lépéséről is beszélt Gyurcsány: az a képviselő, aki a szavazások több mint egynegyedén nem vesz részt az Országgyűlésben, elveszítené képviselői fizetésének 50 százalékát, illetve 20 százalékkal csökkentenék az állami vezetők, illetve 12-re csökkentenék a minisztériumok számát.

"Szigorítjuk az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők, az állami vezetők és köztisztviselők, az európai uniós és egyéb pályázati források elbírálásában résztvevők összeférhetetlenségi szabályait. A képviselők körében megszüntetjük a szállásköltségek számla nélküli elszámolhatóságát. Egy képviselő legfeljebb egy bizottságban való tagságért kaphat tiszteletdíjat" - áll a szocialisták programjában.

Az ígéretek között van néhány nehezen megfogható/számon kérhető pont is. Ilyen a képviselői mentelmi jog terjedelmének szűkítése, illetve az, hogy "a szükséges minimumra csökkentjük az állami részvétellel működő gazdasági társaságok, közhasznú társaságok, közalapítványok vezető tisztségviselőinek, felügyelőbizottságainak létszámát. Felülvizsgáljuk a testületi tagok javadalmazását."

Valaki még sosem dolgozott

Gyurcsány beszédében - név említése nélkül - többször utalt Orbán Viktorra.

"Aki az adó- és tb-járulék radikális csökkentésében látja Magyarország jövőjét, az azért gondolhatja ezt, mert soha életében még egy percet nem dolgozott" - emelte ki Gyurcsány Ferenc utalva Orbán tb-járulékcsökkentő javaslatára.

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje kitért arra, hogy az Új Magyarország program az első olyan pártprogram, amely minden térségre, régióra lebontva konkrét programokat tartalmaz.

Szimbolikus üzenet

A politikus ugyanakkor hangsúlyozta, nem lehet Magyarország városait, térségeit ugyanazzal a módszerrel fejleszteni. Ennek kapcsán úgy fogalmazott, aki mindenre ugyanazt a gyógyszert írja fel, "az nem orvos, hanem kuruzsló".

Gyurcsány Ferenc beszéde végén arra kérte hallgatóságát, lássák el kézjegyükkel a pulpituson elhelyezett Új Magyarország feliratú országtérképet.

Áder János, a Fidesz frakcióvezetője vasárnapi sajtótájékoztatóján reagált az MSZP 100 lépésére. Az ellenzéki politikus szerint Gyurcsány új programot hirdetett meg, mivel az egy hónapja az MSZP kongresszusán közzétett program "szavatossága lejárt".

Áder János azt mondta, ebben a programban - más célok mellett - a kis- és középvállalatok támogatását ígérte Gyurcsány Ferenc. Az ellenzéki politikus úgy vélte, hogy a miniszterelnököt cserben hagyja az emlékezete. E kijelentés alátámasztásaképpen idézte Gyurcsány Ferenc két hete elhangzott mondatát: hiba lenne az uniós piacon versenyképtelen magyar kis- és középvállalkozásokat támogatni.

A Fidesz vasárnap kongresszusán fogadta el, és mutatta be az MSZP-által régóta hiányolt választási programját, amelynek címe, Hajrá, Magyarország! A Cselekvő Nemzet programja.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája