Nehezítené a permanens tüntetők életét az igazságügyi tárca

Nem lehetne tüntetni maszkban, fegyverrel, és legfeljebb 8 óráig tarthatna egy demonstráció. Ha egy közterületen állami rendezvény tartásához is hozzájárultak, a rendőrség megtilthatná a demonstrációt. További nehezítések tüntetőknek a gyülekezési törvény módosításának tervezetében, amit az igazságügyi tárca kedd este tett nyilvánossá.

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) elkészítette a gyülekezési törvény módosításának tervezetét, amelyről ötpárti egyeztetést kezdeményez. A tervezet a tárca honlapjáról letölthető.

A tervezet szerint a jövőben a rendezvényen résztvevők nem jelenhetnek meg fegyveresen, és nem takarhatják el arcukat sem.

8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra tüntetés

A rendezvény kezdete és befejezése között legfeljebb kilencvenhat óra telhet el, de ez nem jelenti azt, hogy a szervező ne jelenthessen be egy a korábbi rendezvény befejezése után kezdődő újabb rendezvényt.

A rendezvény legfeljebb nyolc órán keresztül érinthet tömegközlekedési eszközök vagy gépjárművek közlekedésére szolgáló közterületet .

A rendőrség megtilthatná a rendezvény megtartását, ha például az érintett közterület tulajdonosa előzőleg már hozzájárult ahhoz, hogy a helyszínen állami rendezvényt tartsanak.

A tervezet szerint a jövőben a rendezőnek kell gondoskodnia a közegészségügyi, környezetvédelmi és zajterhelésekre vonatkozó szabályok betartásának biztosításáról.

A rendezvény után pedig a szervezőnek kell gondoskodnia a helyszínen maradt hulladékok eltakarításáról és az esetleges környezeti károk megszüntetéséről.

Kampányidőszakban nyilvántartásba vennék a szervezőt

Az IRM előterjesztése szerint a rendőrség feloszlathatja azt a rendezvényt, amelyet nem jelentettek be 72 órával korábban, és amelyen a résztvevők közrendet sértő magatartást tanúsítanak.

A tervezet szerint a kampányidőszakban szervezett választási gyűléseket a jövőben 24 órával korábban be kell jelenteni a rendőrségnek, és a bejelentéshez csatolni kell az illetékes választási bizottság határozatát arról, hogy a választási gyűlés szervezőjét nyilvántartásba vették.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök még október végén kért fel három jogi szaktekintélyt a gyülekezési törvény módosításának előkészítésére.

A szakértők feladata az volt: vizsgálják meg a tervezetet abból a szempontból, hogy biztosítja-e az alapvető emberi jogokat és megfelel-e a nemzetközi emberi jogi egyezmények előírásainak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31