Meneszthetik a BRFK közbiztonsági vezetőjét

2008.03.31. 19:18
Bencze József főkapitány a március 15-ei események miatt kérte Nagy-Juhák István felmentését Draskovics Tibor igazságügyi minisztertől.

Bencze József országos főkapitány kezdeményezte Nagy-Juhák István, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közbiztonsági igazgatójának felmentését, értesült a Független Hírügynökség.

Úgy tudni, hogy Tóth Gábor közbiztonsági helyettesét hétfőn reggel hívatta magához az országos főkapitány, és közölte, hogy Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszternél kezdeményezi felmentését.

A Független Hírügynökség úgy tudja, hogy a leváltásban szerepe van a március 15-ei rendezvények kifogásolható rendőri biztosításának.

Nagy-Juhák István rendőr ezredest 2007. 06. 15-én nevezte ki Takács Albert Igazságügyi és Rendészeti miniszter. Korábban, 2006-tól a VII. kerületi kapitányságot vezette.

A hírügynökség értesülései szerint a rendészeti igazgató helyére minden bizonnyal a Pest megyei rendészeti igazgató, Bozsó Zoltán kerülhet. Tafferner Éva , a BRFK szóvivője egyelőre nem kívánta kommentálni a hírügynökség értesüléseit, holnapra ígértek tájékoztatást.