Alfréd
-2 °C
2 °C

Elfogynak a szakápolók Magyarországon

2008.04.21. 18:06
Idén ötszáz szakápoló megy dolgozni külföldre a jobb kereset és kevesebb munka reményében, miközben ezren nyugdíjba vonulnak. 10 ezer ápoló fog hiányozni 2016-ban a kamara szerint.

Idén várhatóan már félezer ápoló megy külföldre dolgozni, mondta a Független Hírügynökségnek a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) alelnöke hétfőn. Kubányi Jolán szerint komoly a veszélye annak, hogy 4-5 év múlva nem lesz, aki ellátja a betegeket, mivel a külföldre távozókon kívül sokan mennek nyugdíjba és nagyon kevés az utánpótlás is.

Évente 400 szakápoló végez az iskolákban, holott 1200-1500-ra lenne szükség. A szakma elöregedését jelzi, hogy évente több mint ezren mennek nyugdíjba, ami azt jelenti, hogy 8 éven belül 10 ezer ápoló fog hiányozni a rendszerből.

Míg 2006-ban "csupán" 100-150 egészségügyi szakdolgozó ment külföldre dolgozni, addig a becslések szerint idén már legalább 500-an keresnek boldogulást a határon túl.

Kubányi Jolán szerint ez érthető, hiszen összehasonlítva a magyar 70-90 ezer forintos átlagbéreket, az Egyesült Államokban havonta 600-700 ezer forintot kereshet egy szakápoló egy hónapban. Ráadásul míg az USA-ban 8-12 beteggel kell foglalkoznia egy szakdolgozónak, addig Magyarországon 50-60 beteget kell ellátnia, ráadásul 3 műszakban.

Több pénz, kevesebb munka

Azért sem véletlen, hogy a magyar szakápolók közül sokan a külföldi munkavállalás mellett döntenek, mert az ötszörös béren kívül az állást ajánló, többnyire amerikai és dán cégek még nyelvtanfolyamokat, átképzési lehetőségeket is kínálnak. Sőt, gyakran az utazási költségeket is átvállalják, valamint a kinti lakhatási kérdésekben is segítséget nyújtanak.

Kubányi szerint a problémát csak úgy lehetne megoldani, hogy az egészségügyi szakdolgozóknak egy vonzóbb életpályamodellt vázolnak fel, ami nem csak a méltánytalan bérek megemeléséről szól, hanem szakmai továbbképzési lehetőségekről is. Garanciaként pedig mindezeket jogszabályban kellene rögzíteni. Hozzátette: ezekre a problémákra és kérdésekre már többször felhívták az Egészségügyi Minisztérium figyelmét, de eddig semmi nem történt.

Magyarországon jelenleg körülbelül 90 ezer az egészségügyi szakdolgozók száma, közülük 60 ezer az ápoló.