Az MSZP 'tiszta' minisztériumokat szeretne

Az MSZP és az SZDSZ szakértői már igen, a vezető politikusok még nem kezdték meg a koalíciós szerződés megkötését előkészítő egyeztetéseket. A konzultáció folyamatosan, több lépcsőben történik majd.
Gőzerővel folynak az egyeztető tárgyalások az MSZP és az SZDSZ között. A "kormányváltó" pártok célja, hogy lehetőleg már az Országgyűlés alakuló ülésére kész kormányprogram, kormányzati struktúra és miniszterjelöltek legyenek.

A menetrend

A szocialisták és a szabad demokraták között már megkezdődtek, de egyelőre még csak szakértői szinten az egyeztetések. A két párt koalícióját előkészítő konzultációknak több periódusa lesz. A szakmai testületek elsőként a programok összehangolását végzik el. Ez az a munka, ami már megkezdődött. Ezt követően elkészítik a leendő kormányprogram vázát. Erre azért van szükség, mert csak a következő négy év legfontosabb célkitűzéseinek meghatározása után van értelme a kormányzati struktúra végső formába öntésének. Utolsó lépésként pedig a tervezett tárcák vezetőire vonatkozó személyi javaslatokról konzultálnak.

Kérdések

Ma még sok a nyitott kérdés, amelyekre csak a tárgyalások későbbi szakaszában lehet válaszolni. Ilyen például az, hogy "tiszta" minisztériumok lesznek-e, vagyis a minisztert és a politikai államtitkárt ugyanaz a párt delegálja-e. Az Index információi szerint a szocialisták a homogén tárcákat tartanák jobb megoldásnak, de ehhez az elképzelésükhöz nem ragaszkodnak mindenáron. Az sem tisztázott még, hogy milyen formában lesz szó a koalíciós szerződésben az önkormányzati választásokról, pontosabban a Budapesten várható lehetséges együttműködésről. Az mindenesetre valószínű, hogy a megállapodásban a két párt kitér majd erre a kérdésre.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Vidnyánszky Attila szerint pajzsként használják a diákokat

A színművészeti egyetem kuratóriumának elnöke a Bayer show adásában azt mondta: öntudatos, egyenes gerincű embereket kell képezni.

1 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04