SZDSZ-minisztériumok: informatika, gazdaság, környezetvédelem

Az informatikát, a távközlést és a műszaki fejlesztést is felügyelheti az a minisztérium, amit az MSZP felajánlott az SZDSZ-nek. A két párt közötti tárgyalások kormányzati struktúrát érintő része lassan a végéhez közeledik.
A Magyar Szocialista Párt az oktatási és a kulturális minisztériumot, valamint az Országgyűlés elnöki posztját mindenképpen megkívánja tartani. Információink szerint ezt Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt a közelmúltban közölte Kuncze Gáborral, az SZDSZ elnökével.

Ellentételezés

A koalíciós előkészítő tárgyalások jelenlegi állása szerint az SZDSZ három tárcát kapna. A szabad demokraták vezethetnék a gazdasági, a környezetvédelmi és az informatikai minisztériumot. Ez utóbbihoz tartozna a távközlés és a műszaki fejlesztés is. Az MSZP az így felduzzasztott tárcát egyfajta ellentételezésnek szánná, cserében azért, hogy az SZDSZ lemond az oktatási minisztériumról.

A Magyar Hírlap értesülése szerint amennyiben a gazdasági minisztérium az SZDSZ irányítása alá kerül, elképzelhető, hogy Kuncze Gábor vezetné a tárcát. A napilap úgy tudja, az SZDSZ elnöke nem tartja összeegyeztethetőnek a pártelnökséget a miniszteri tisztséggel, így az előbbiről akár le is mondana. Az SZDSZ-en belül azonban a többség az őszi önkormányzati választásoknak is Kuncze Gábor vezetésével vágna neki.

Mint ismert, a szabad demokraták a tárgyalások kezdetén jelezték, hogy szeretnék megkapni ezt a tárcát, amelyet 1994 és 1998 között már vezettek egyszer. Ezt a lehetőséget azonban a szocialista párton belül heves ellenállás fogadta. Az Országos Választmány legutóbbi ülésén többen is úgy fogalmaztak: még egyszer nem lehet elkövetni azt a hibát, amit 1994-ben. Az oktatási tárcát meg kell tartani, hiszen most ez az egyik stratégiailag fontos terület a szocialista párt jövője szempontjából is.

Koalíció, kongresszus

A választmányi ülésen elhangzottakkal egyetértett az országos elnökség is e heti ülésén, így nem várható, hogy a koalíciós egyeztető tárgyalások újabb, csütörtöki fordulóján az MSZP álláspontja megváltozna. A soros konzultáción egyébként valószínűleg már személyi kérdések is napirendre kerülnek majd. Az MSZP és az SZDSZ közötti koalíciós megbeszéléseket a hétvégi szocialista kongresszus is befolyásolja, hiszen az ottani hangulat és a pártvezetésnek adott felhatalmazások meghatározóak lesznek a további tárgyalások szempontjából.

A rövid, néhány órásra tervezett eseményen egyébként nem várható különösebb vita, az MSZP kongresszusának fő célja az, hogy mindenkiben megerősítse a választási győzelem tényét és azt, hogy a következő négy évben erős és összehangolt munkát végző pártra és frakcióra van szükség. Információink szerint a képviselőcsoport hétfői, alakuló ülésén elmondott beszédében Medgyessy Péter is ezt hangsúlyozta.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25