Kiszámítható gazdaságpolitika

2002.05.22. 19:40
Kiszámíthatóságot, együttműködést, bizalmat és átláthatóságot ígér a pénzügyi tárca várományosa. László Csaba bizottsági meghallgatásán kiemelten foglalkozott az adórendszer változásaival.
Az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága szerdán támogatta László Csaba pénzügyminiszterré történő kinevezését; a jelölt 15 támogató, 4 tartózkodó és 8 nem szavazatot kapott.

Három százalékos GDP emelkedés idén

László Csaba az új kormány gazdaságpolitikáját ismertetve hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság erős és versenyképes, ám alacsony növekedési pályára állt. Hozzátette, az új kabinet programjával ismét 5-6 százalék közötti éves GDP-növekedést kívánnak elérni. László Csaba szerint a GDP bővülése az idén 3 százalék körül alakulhat, jövőre meghaladhatja a 4 százalékot, majd ezt követően 5 százalék felett lehet. Az új kormány gazdaságpolitikájáról szólva a pénzügyi tárca várományosa a kiszámíthatóságot, az együttműködést, a bizalmat és az átláthatóságot emelte ki mint alapelveket.

Változások az adórendszerben

A minimálbér már az idén október 1-jétől adómentessé válik, a személyi jövedelemadó-kulcsok pedig jövőre csökkennek. Ekkor az 1 millió 200 ezer forintos éves jövedelemhatárig 20, illetve 30 százalékról 19 százalékra csökken az szja-kulcs, később pedig 18 százalékra mérséklődik. Az e feletti, 2 millió 400 ezer forintig terjedő jövedelemsávban az adókulcs 30 százalékról 25 százalékra változik, és ez 2004-ben is érvényben marad. A legfelső sávban a 40 százalékos kulcs jövőre még megmarad, 2004-ben azonban 38 százalékra csökken. A kormány január elsejétől bevezeti az eva-t, az egységes vállalkozói adót is.