Országvisszaszerzési program

- A Hajrá Magyarország, hajrá magyarok mozgalomnak nincs párttá alakulási szándéka, de "országvisszaszerzési"programja van - jelentette ki Orbán Viktor. A volt kormányfő szerint a mozgalom azt szeretné elérni, hogy Magyarország ne azon az úton haladjon tovább, amelyen az elmúlt 3 - 4 hét döntései alapján elindult.
A Hajrá Magyarország mozgalom nem riválisa, nem alternatívája a politikai pártoknak, nem akar párttá alakulni, a pártok helyébe lépni, együtt kíván velük működni, s erőt szeretne adni a pártok nem kielégítő erejéhez - hangoztatta Orbán Viktor csütörtökön Székesfehérvárott.

Szellemi hátország

Az előző kormány miniszterelnöke a székesfehérvári és környékbeli polgári körök vezetőivel, valamint a polgári összefogás szellemi hátországát jelentő értelmiséggel találkozott a Szent István Művelődési Házban. Orbán kifejtette: a polgári körök létrehozásával olyan emberek erejét szeretnék hozzáadni a polgári világhoz, akiket a pártok eddig sem értek és ezután sem érnek el. - A pártok fontosak, de a maguk helyén, a parlamentben és az önkormányzatokban. De ha csak a pártok adják össze az erejüket, a következő választásokon is sokan leszünk, de még mindig nem leszünk elegen - mondta Orbán Viktor. Hozzáfűzte: a polgári erők ezért nem engedhetik meg egyetlen, a mostani kormányerők elleni, s a polgári-nemzeti értékrend szerint összegyűjthető szavazat elvesztését sem.

Nem tudni, mekkora

A továbbiakban arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendelkezésre álló - mint mondotta: "nem tudni, mekkora" - idő alatt meggyőzéssel meg kell nyerni azokat a szavazókat, akik áprilisban még nem a jobboldali polgári erőkre voksoltak. - Az előttünk álló időszakban ezért az a feladat, hogy mindenki győzzön meg egy embert, mert ha nem így lesz, megint sokan leszünk, de nem leszünk elegen - mondta a volt kormányfő.

Hadra fogható ember

A soron következő tennivalókról szólva Orbán elmondta: fontos, hogy az önkormányzati választásokon Magyarország azon településein, ahol nincsenek pártszervezetek, a polgári körök - amelyekből Orbán szerint már hétezer működik az országban - állítsanak polgármester- és képviselőjelölteket. - Azt akarjuk, hogy az országnak ne legyen olyan települése, ahol a polgári, nemzeti értékek, programok ne lennének képviselve. S ennek érdekében a korábbinál nagyobb szervezettségre, több "hadra fogható" emberre van szükség - mondta Orbán.

Országvisszaszerzési program

- A Hajrá Magyarország, hajrá magyarok mozgalomnak nincs párttá alakulási szándéka - hangoztatta a volt kormányfő. Van ellenben - Orbán fogalmazása szerint - "országvisszaszerzési" programja. A volt kormányfő hozzáfűzte: a mozgalom azt szeretné elérni, hogy Magyarország ne azon az úton haladjon tovább, amelyen az elmúlt 3 - 4 hét döntései alapján elindult. - Magyarországnak ma csak a papíron formája a köztárság, valójában részvénytársaságként működik. Régi hálózatok jöttek vissza, ezek meghatározó, ismert üzleti körök köré szerveződnek. Magyarországot ma a nagytőke irányítja, amelyre szükség van, de nem a kormányban - vélte Orbán Viktor. Hozzátette: a kormánynak a polgárok oldalán kell állnia, azok érdekeit kell képviselni, s soha nem nagytőke szolgálatát kell ellátnia.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25