Slágertémák a parlamentben: Defend és Medgyessy múltja

2002.06.26. 11:04
A koalíciós pártok és az ellenzék egyaránt a másik számára kínos ügyeket eleveníti fel az Országgyűlésben. A Fidesz-nek a kormányfő múltja, az MSZP-nek pedig a Defend által végzett megfigyelések a kedvenc témája.
A kormánypártok a Magyar Fejlesztési Bank tevékenységét és a Defend Kft. által végzett megfigyeléseket tették szóvá, az ellenzék pedig Medgyessy Péter kormányfő múltjával foglalkozott az Országgyűlés szerdai plenáris ülésén napirend előtt.

Az új megfigyelési ügy

A szabad demokrata Gusztos Péter mellett a szocialista Varju László is a Magyar Fejlesztési Bank megbízásából végzett megfigyelésekkel foglalkozott. Az MSZP frakcióvezető-helyettese azokat a híreket ismertette, amelyek szerint a Magyar Fejlesztési Bank vezetőjének személyes megbízásából gyűjtött adatokat a Defend Kft., esetenként törvénysértő módon is, magánszemélyekről és cégekről egyaránt.

A képviselő szerint nem fogadható el a pénzintézet menesztett vezetőjének az az állítása, hogy ezekre a megfigyelésekre a hitelképesség ellenőrzése érdekében volt szükség, hiszen - mint azt Varju László hangsúlyozta - a banknak magánszemélyek nincsenek az ügyfelei között. A politikus a kormány képviselőjétől arra várt választ: milyen elképzelések vannak az MFB és a Defend jövőjéről.

Tervek

Szalay Gábor, a gazdasági tárca államtitkára válaszában kiemelte: amennyiben bebizonyosodik, hogy a megfigyeléseket törvénysértő módon végezték, akkor feltétlenül szükséges a felelősségre vonás. Szükségesnek nevezte a Defend jelenlegi vezetésének leváltását is, valamint azt, hogy az MFB elnöki és vezérigazgatói posztját szétválasszák. A tervek között említette a pénzintézet befektetési portfoliójának leépítését.

Gusztos Péter egy másik, a Millenáris Kht-t érintő kérdésére válaszolva az államtitkár elmondta: jelenleg is vizsgálják a társaság működését és néhány hét múlva várhatóan le is zárják azt.

Medgyessynek mennie kell

A fideszes Áder János az SZDSZ egykori elnöke, Kis János véleményét idézve Medgyessy Péter lemondását szorgalmazta, a kormányfő múltja miatt. Visszautasította a miniszterelnöknek azt az állítását, amely szerint a Fidesz állna az ügy kirobbantása mögött. Szerinte éppen az MSZP-n belül kell keresni azokat, akik a sajtóhoz eljuttatták a dokumentumokat.

Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt felügyelő miniszter reagálásában vállalhatónak nevezte a miniszterelnök múltját. Arra a felvetésre pedig, hogy ez a magyar demokrácia erkölcsi válságához vezetett úgy válaszolt: éppen a demokrácia kiteljesedésének lehetünk tanúi, hiszen korábban háromhetenként kényszeríthette az ellenzék a kormányt válaszadásra a parlamentben, most pedig hetente kétszer.