Fizet, aki nem szavaz

A frakcióvezetés által korábban beígért szigor uralkodik az MSZP parlamenti képviselőcsoportjában. Annak, aki például nem nyom gombot szavazáskor, ötvenezer forintja bánja a mulasztást.
Bevált az MSZP parlamenti képviselőcsoportjának hatékony működését biztosító szabályrendszer - nyilatkozta az Indexnek Varju László frakcióvezető-helyettes.

Nincs pardon

A politikus tájékoztatása szerint igazolatlan hiányzás még nem volt, az azonban már többször is megtörtént, hogy valaki valamilyen okból hiányzott a szavazásokról. Volt olyan honatya, aki a reggeli közlekedési dugó miatt nem érkezett meg időben a plenáris ülésre és ezért nem szavazott. Ez azonban nem jelentett felmentést a következmények alól. Az illetőnek ötvenezer forintot kellett befizetnie büntetésként a frakció kasszájába. Az összeg ráadásul nettó értendő, annak tehát, aki nem akarja teljes képviselői tiszteletdíját a képviselőcsoportjánál hagyni, érdemes résen lennie.

Büntetésből jótékonyság

Eddig több mint egy tucatnyi alkalommal volt kénytelen a zsebébe nyúlnia valamelyik szocialista képviselőnek. A fegyelemre azonban Varju László szerint mindenképpen szükség van, hiszen több alkalommal is tapasztalták, hogy az ellenzék figyeli: biztosítják-e a parlament határozatképességét. A frakcióvezető-helyettes tájékoztatása szerint a büntetés-pénzeket év végéig gyűjtik, ezután pedig közösen határoznak arról, hogy milyen jótékonysági célra fordítsák.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47