Szállnak a frakció rendelkezésére

A Magyar Nemzet szerint több millió forintot költöttek repülőjegyre kormánypárti képviselők azért, hogy a parlamenti szavazáson fenntartsák a szükséges többséget. Az MSZP vitatja az összeget és az utazók számát is.
- Több millió forintot költenek kormánypárti képviselők az adófizető polgárok pénzéből arra, hogy a parlamenti szavazások során fenntartsák a szükséges többséget - állítja a Magyar Nemzet.

Strasbourg - Budapest - Strasbourg

A lap szerint a Strasbourgban ülésező Európa Tanács parlamenti közgyűléséről, amelynek a tanácskozásán Tabajdi Csaba vezetésével nyolc kormánypárti és hat ellenzéki képviselő vesz részt, a koalíciós képviselőknek haza kellett repülniük, hogy a budapesti parlamentben fennmaradjon a koalíciós többség. Az itthoni voksolás után pedig egyből visszarepültek Strasbourgba. A Magyar Nemzet úgy számolja, hogy nyolc ember esetében ez is több mint kétmillió forintot jelent.

Kevesebben, olcsóbban

Az MSZP szerint a lap állításai nem felelnek meg a valóságnak. Varju László, a szocialista párt parlamenti frakcióvezető-helyettese az Index-nek elmondta: valóban nyolc képviselő kapott meghívót, az ET-be, de csupán öten utaztak Franciaországba. Ezután négyen jöttek haza, de csupán ketten repültek vissza a parlamenti közgyűlésre. A politikus hangsúlyozta, hogy az országgyűlési képviselőkkel szemben elvárás: a hazai törvényhozási munkát mindig helyezzék nemzetközi megbizatásaik elé.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a két visszautazó képviselő repülőjegye a lehető legolcsóbb volt, személyenként nyolcvanezer forint.

Ezzel szemben az Air France budapesti jegyirodáján az Index érdeklődésére azt közölték: a Strasbourg-Párizs-Budapest út oda-vissza a túristaosztályon 1192 euróba - 29 1000 forintba - kerül. A business classon a jegy ára 1398 euró, azaz 342 000 forint.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31