Nincs új frakcióvezetője a Fidesznek

Bár Pokorni Zoltán múlt heti lemondását követően arról volt szó, hogy hétfőn választja meg új vezetőjét a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja, erre még egy hetet várni kell. A Pokorni által javasolt Deutsch Tamás szerint nem is volt szó érdemben a kérdésről a hétfői ülésen.
Nem létező problémának nevezte a Nap-Kelte keddi, Össztűz című műsorában azt a kérdést, hogy miért nem választott új frakcióvezetőt a Fidesz.

Pokorni javaslata

Mint ismert, a tisztújítás azért vált szükségessé, mert Pokorni Zoltán pártelnök-frakcióvezető a múlt héten bejelentette, édesapja ügynökmúltja miatt lemond mindkét posztjáról. A politikus akkor szó szerint úgy fogalmazott: "a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciójának vezetéséről hétfőn fog dönteni a frakcióülés. Én a frakciónak Deutsch Tamást fogom javasolni frakcióvezetőnek."

Döntés jövő héten

Az ellenzéki párt képviselőcsoportjának hétfői ülése után a frakcióvezetői teendőket ideiglenesen ellátó Deutsch Tamás azonban már azt mondta, hogy nincs még javaslat az új frakcióvezető személyére.

"A Fidesz frakciójában több olyan politikus van, aki minden tekintetben alkalmas a frakcióvezetői tisztség ellátására. Hogy ki lesz a Fidesz frakcióvezetője, az a képviselőcsoporton belüli munkamegosztás áttekintése utáni döntés lesz" - fogalmazott. Egyben bejelentette, hogy a Fidesz új frakcióvezetőjét a párt június 15-i győri, egész napos frakcióülésén választják meg. A Nap-Kelte kedd reggeli adásában ezt azzal egészítette ki, hogy a kérdésről csupán mint technikai problémáról volt szó előző nap.

Lapinformációk szerint a Fidesz frakciójában többen nem értenek egyet Deutsch jelölésével, és vele szemben inkább Áder János ügyvezető alelnököt, vagy Varga Mihály volt pénzügyminisztert támogatnák.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25