Az MSZP-s képviselőkön áll a főbírójelölt sorsa

2008.12.05. 13:40
A Fidesz, az SZDSZ és a KDNP támogatja Havasiné Orbán Mária megválasztását. Az MDF hétfőn dönt. A döntés ezúttal kizárólag a szocialista képviselőkön múlik, akik viszont egyénileg dönthetnek.

Az MSZP-frakció elnöksége a képviselőkre bízta, miként szavaznak hétfőn a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjének választásakor - mondta Kovács Tibor szocialista frakcióvezető-helyettes pénteken az MTI-nek.

A szocialista frakció tagjai a hétfői ülésen tanácskoznak Havasiné Orbán Mária személyéről. Kovács Tibor szerint a médiából mindenki megismerhette a szakmai életútját, álláspontját, jövőbeni elképzeléseit.

Bárándy Gergely szocialista képviselő, az OIT a parlament alkotmányügyi bizottsága által delegált tagja szerint súlyos érvek szólnak a jelölt támogatása ellen és mellett is, ezért meg kell adni a képviselőknek a lehetőséget, hogy maguk döntsenek.

Bárándy hiányolta a jelölt megfelelő tudományos hátterét, aki szerinte túl gyors tempóban akarja megvalósítani az egyébként a képviselő által is szükségesnek mondott reformokat. Mint mondta, Havasiné Orbán Mária mellett szól viszont jelentős igazgatási tapasztalata.

A szocialista képviselőknek arról kell dönteniük, hogy támogatandónak tartják-e a jelölt az Indexen is kifejtett céljait, illetve alkalmasnak tartják-e e célok megvalósítására. Sólyom László első jelöltjét a szocialia frakció testületileg elutasította.

Akkor arra hivatkoztak, hogy az OIT nem támogatta Baka Andrást, ők pedig nem kívánnak szembe menni a független bírói hatalmi ág vezető testületével. Havasiné Orbán Mária jelölését keddi ülésén az OIT 7:6 arányban támogatta.