Tojással dobták meg az esztergomi polgármestert

2007.09.20. 18:14
Az önkormányzattal szemben renitens igazgató menesztéséért dobáló szülőt rendőrök vezették el.

Az esztergomi városháza folyosóján tojással dobta meg egy szülő Meggyes Tamás polgármestert, miközben a Szent István gimnázium tanulói petíciót nyújtottak át a város vezetőjének, amiben kérték, hogy ne mentse fel az igazgatót, számoltak be szemtanúk a történtekről csütörtökön az MTI-nek.

A tojás nem találta el a polgármestert, mert a petíciót tartalmazó borítékon összetört. Meggyes Tamás az inzultus után, de még a szavazás előtt közölte, hogy eldöntött tény a gimnázium igazgatójának felmentése. A szülőt rendőrök vezették el.

A képviselő-testület csütörtöki ülésére rendkívüli napirendként terjesztették be Sitku Pál igazgató menesztését, miután felmentése ellen tiltakozva szerdán sajtótájékoztatót szervezett a tantestület.

Az eseményre az utcán került sor, mert a polgármester utasította az igazgatót, hogy fegyelmi terhe mellett az intézmény dolgairól senki nem beszélhet a sajtónak. Az igazgatót a polgármester arra hivatkozva akarja felmenteni, hogy nem akadályozta meg a hisztérikus hangulat kialakulását a gimnázium költözésével kapcsolatban.

A 320 éves Szent István Gimnáziumot az önkormányzat két hónap alatt egy korábban használaton kívüli külvárosi iskolába költöztette, mivel az ingatlant átadták az egyháznak. Az esztergomi képviselő-testület valószínűleg zárt ülésen dönt az igazgató felmentéséről, ezért a terembe nem engedik be a folyosón várakozó 30-40 szülőt.

Takács István, Esztergom sajtófelelőse az MTI kérdésére megerősítette: a polgármestert tojással megdobták.