Tart a vita az alkotmánymódosításról

A kormány az általa korábban jelzetteknek megfelelően, kedden beterjesztette az Országgyűlés elé a Magyarország uniós csatlakozásához szükséges alkotmánymódosító javaslatát.
A kabinet azt szeretné, ha a parlament az év végéig elfogadná a jogszabályt és arról március 15-én ügydöntő népszavazáson mondanának véleményt az állampolgárok.

Kifogásolt időpont

A referendum időpontját a koalíciós partner SZDSZ-en kívül az ellenzék is kifogásolja. A Fidesz és az MDF nem vett részt a törvényjavaslatról szóló hétfői frakció-egyeztetésen, képviselőik azonban ezt követően kifejtették véleményüket az alkotmánymódosításról. A nagyobbik ellenzéki párt részéről Áder János azt hangsúlyozta: nem hajlandóak sebtében megvitatni ilyen fontos ügyeket. A Fidesz politikusa a népszavazás tervezett időpontjával kapcsolatban pedig úgy vélekedett, hogy az a jogszabályok szerint nem alkalmas nap, mert nemzeti ünnep.

Becsempészett módosítások

Az MDF sem támogatja a kormány elképzeléseit. Balsai István frakcióvezető emlékeztetett arra, hogy a koalíció annak idején azt vállalta: ügydöntő népszavazást csak az ügy megismertetése után tart az európai uniós csatlakozásról. A politikus pártja véleményét tolmácsolva kiemelte: amennyiben a kormány érdemi tárgyalást akar tartani az alkotmánymódosításról, akkor az MDF nem zárkózik el, de ilyen meghívót még nem kaptak. Az MDF frakcióvezetője szerint nem felel meg a valóságnak, hogy a kormány csak és kizárólag az európai uniós csatlakozáshoz elengedhetetlen feltételeket fogalmazta meg az alaptörvény módosításában. Szavai szerint becsempésztek ide olyan évek óta, egyes alkotmányozók által fontosnak tartott módosításokat is, amelyeknek semmi közük az európai uniós csatlakozáshoz. Példaként említette azt a változtatást, amely a Magyar Nemzeti Bank jogállását próbálja szabályozni.

Újabb egyeztetési lehetőség

Az igazságügy-miniszter kedden újabb egyeztetést kezdeményezett október 24-re. Bárándy Péter azzal kapcsolatban, hogy a módosító javaslatot a tárca kedden benyújtotta a parlamentnek, arra hívta fel a figyelmet: mindig lehet jogi technikát találni, hogy az egyeztetés eredménye megjelenjen a módosítás végleges szövegében.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31