Megbüntették a menekülő tévériportert bírságoló rendőröket

2007.10.16. 15:26
Hat kiskunhalasi rendőrt büntetett meg a Bács-Kiskun megyei kapitányság az illegális szemétlerakásról forgató, majd a helyszínről menekülni kénytelen - megbírságolt - riporter ügyében.

Hat kiskunhalasi rendőrt marasztalt el a kecskeméti rendőrkapitányság abban a fegyelmi eljárásban, amit a menekülés közben megbírságolt tévériporter ügyében indítottak, közölte a Bács-Kiskun megyei rendőr-főkapitányság.

Az eset még tavaly decemberben történt, amikor a Halas tévé két munkatársa az illegális szeméttárolásról forgatott riportot. A kétfős stábot azonban üldözni kezdték, erről felvétel is készült, amin látszott, hogy a furgont vezető riporter vezetés közben segítségért telefonált, és nem volt bekötve.

A kiskunhalasi kapitányság közlekedésrendészeti alosztálya emiatt 14 ezer forintra bírságolta az újságírót, de miután az ügy országos visszhangot váltott ki, az ORFK vizsgálatot indított.

A kecskeméti rendőrök megállapították, hogy a menekülő újságíróval szemben felelősséget kizáró ok állt fent, mivel éppen menekült.

A Bács.-Kiskun megyei kapitányság vezetője az ügyben fegyelmi eljárást indított a hat kiskunhalasi - vezető és beosztott - rendőr ellen: 3 rendőr feddést, egy megrovást, egy pénzbüntetést egy pedig rendfokozatot érintő fenyítést kapott.