Viharos alakuló ülés Újpesten

Az újpesti polgármester szerint súlyos törvénysértést követett el a kerületi képviselőtestület, amikor alakuló ülésén nem állapította meg fizetését. A szocialisták viszont azzal védekeznek, hogy ők szavaztak, de nem döntöttek.
Munkaügyi bírósághoz fordul Derce Tamás IV. kerületi polgármester, mert szerinte az újpesti önkormányzat képviselő-testülete alakuló ülésén törvényi kötelezettsége ellenére nem állapította meg fizetését.

Nem járható út

Derce Tamás a távirati irodához eljuttatott közleményében kiemeli: a képviselőtestület annak ellenére nem döntött fizetéséről, hogy a polgármester illetményének megállapítása törvényben foglalt kötelezettsége lett volna. Hangsúlyozta azt is, hogy erről a képviselők a november 4-i alakuló ülésen tájékoztatást is kaptak. A polgármester a bíróságtól azt kéri: állapítsa meg a képviselőtestület súlyos törvénysértését. "Nem járható út ugyanis az egy jogállamban, hogy bárki akaratának érvényesítése érdekében, erőfölényének tudatában, szándékosan, következmények nélkül sértsen törvényt" - fogalmaz a IV. kerületi polgármester.

Szavaztak, de nem döntöttek

Az MSZP frakcióvezetője szerint az alakuló ülésen minden szabályszerűen történt. Benkő László az Index-nek nyilatkozva elmondta: a képviselők letették az esküt, utána azonban ügyrendi vita bontakozott ki, mert a polgármester és a testület többsége eltérően ítélte meg, hogy minek és milyen formában kell szerepelnie a napirendben. Hangsúlyozta, hogy a polgármester illetményéről is szavaztak. Ezen mindenki részt vett, a többség elvetette, hogy pontosan meghatározzák a fizetést. Szerinte erre akár már a következő testületi ülésen lesz lehetőség.

Új képviselőtestületek mindenhol
A törvényben előírt határidőig Budapesten megalakult mind a 23 kerületben és a fővárosban is az új összetételű képviselőtestület. Abban a tíz kerületben, ahol új polgármestert választottak, rendben megtörtént a régi és az új vezető között az ügyek átadása. Vannak olyan kerületek, amelyekben a kormánypárti polgármester mellett ellenzéki alpolgármesterek is vannak, és arra is van példa, hogy az ellenzéki polgármester mellett kormánypártiak az alpolgármesterek. Az előbbire példa az V. kerület, ahol a szocialista polgármesternek az egyik alpolgármestere fideszes. A XIV. kerületben pedig a fideszes Rátonyi Gábor lett a polgármester, de posztján maradt a két korábbi szocialista alpolgármester.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

1 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19