Eljárás is indulhat Deutsch és Varga ellen

Az Index értesülései szerint kormánykörökben politikai és jogi felelősség megállapítását is szükségesnek tartják az előző kabinet által április 7-e után hozott állami kezességvállalás ügyében. A döntéseket értékelő Kehi-jelentés várhatóan hamarosan nyilvános lesz.
Eljárási szabályok megsértésével, megalapozatlan döntésekkel, indokolatlan költségnövekedés okozásával vádolja a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal az előző kormány két miniszterét.

Nyilvános lesz

Az Index úgy tudja, hogy a Kehi erről szóló jelentését a kormány október 21-22-i ülésén már tárgyalta, és bár az anyag egyelőre még nem nyilvános, hamarosan az lesz. Az Index értesülése szerint a dokumentum főbb megállapításai között szerepel, hogy Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter megsértette az államháztartási törvényt, mert a tárca gazdálkodásában a szakmai hatékonyság és a gazdaságosság követelményeit nem érvényesítette, a kötelezettségek vállalása pedig nem volt összhangban a gazdálkodási lehetőségekkel. A Kehi a kezességvállalásra vonatkozó eljárási szabályok megsértésével vádolja Varga Mihály volt pénzügyminisztert is.

Figyelmeztetések

Mint ismert: az Orbán-kormány a választási vereség után, 2002. április 26-a és május 25-e között csaknem 34 milliárd forint értékben vállalt kezességet, huszonkét, főképp sportcélú beruházáshoz. A Kehi-jelentés szerint kilenc esetben a határozatokat nem a szakmailag illetékes szervezeti egységek készítették elő, hanem megbízás alapján az Orbán-kormány külügyminiszterének érdekeltségébe tartozó Martonyi és Kajtár, Baker&McKenzie budapesti iroda. Az ISM illetékes helyettes államtitkárai május 13-án és 14-én írásban nyilatkoztak arról, hogy az előterjesztések megalapozatlanok. A Pénzügyminisztérium egyik főcsoportja és főosztálya pedig azt jelezte, hogy a kezességvállalási forrás már kimerült, ennek ellenére a miniszter az előterjesztést a kormánynak döntésre benyújtotta.

Felelősség

Az Index birtokában lévő jelentés szakmailag indokolatlannak és megalapozatlannak tartja több kormányhatározat előkészítését, illetve az ezekben vállalt hitelfelvételekre vonatkozó készfizető kezességet. A dokumentum alapján az előző kormány mintegy hárommilliárd forint kamat és járulékos költség büdzséből történő finanszírozását vállalta indokolatlanul. Lapunk értesülései szerint a Medgyessy-kabinet politikai és jogi felelősség megállapítását is szükségesnek tartja emiatt. Ezért nem elképzelhetetlen, hogy a közeljövőben feljelentés születik az ügyben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04