Százmilliós MTV-s arculatváltás

A köztévé vezetése szerint negyvenmillió forintba került az arculat- és műsor struktúra átalakítása. A Magyar Nemzet ugyanakkor úgy tudja: a novemberi változtatások megközelítőleg százmillió forintjába kerültek az intézménynek.
Ragáts Imre, az MTV Rt. ügyvezető elnöke a közelmúltban, a televízió tulajdonos jogait gyakorló kuratórium elnökségi ülésén elismerte, hogy a televízió novemberi arculatváltása megközelítőleg százmillió forintjába került az intézménynek - értesült a Magyar Nemzet.

A lap emlékeztet arra, hogy Ragáts október végi sajtótájékoztatóján cáfolta azokat a Magyar Nemzetben megjelent híreket, amelyek szerint az arculat- és műsor struktúra átalakításara szánt összeg milliós nagyságrendű. Az ügyvezető elnök akkor kijelentette: az összeg nem haladta meg a negyven millió forintot, ami kevesebb a médium egynapi működési költségeinél. Csorba Mária, az MTV sajtóreferense az újságnak megerősítette Ragáts Imre októberi nyilatkozatát. Szavai szerint a barterszerződéseknek köszönhető az, hogy az intézmény ilyen olcsón tudta kigazdálkodni az átalakítás költségeit. A sajtóreferens konkrét számokkal nem tudott szolgálni arról, hogy mennyibe kerülnek a plakátok.

A Magyar Nemzet idézi Ragáts Imrének a 168 Óra című hetilap múlt heti számában megjelent nyilatkozatát. Az ügyvezető elnök akkor azt mondta, hogy a kuratórium tagjai konkrét szerződéseket még nem kértek, de bármikor készséggel átadja azokat a kurátoroknak. A napilap értesülései szerint ugyanakkor a küldöttek hivatalos levélben kérték Ragátsot arra, hogy számoljon be a televízió lapinformációk szerinti milliós fizetéssel alkalmazott munkatársainak szerződéseiről, ám az ügyvezető elnök megtagadta a válaszadást.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19