Megalapozott ítélet
A Legfőbb Ügyészség képviselője perbeszédében hangsúlyozta, hogy az elsőfokú bíróság által meghozott ítélet megalapozott volt. Véleménye szerint az LB értékelheti a Székely Zoltán terhére rótt cselekményeket úgy is, hogy azokat nem bizonyos előnyök biztosításáért, hanem esetleges hátrány elkerülése érdekében ajánlotta fel.
Az Országgyűlés közbeszerzésekkel foglalkozó bizottságának volt elnökét 2000. október 12-én vették őrizetbe a budapesti Gellért téren. A hivatalos tájékoztatás szerint Székely Zoltánt tetten érték, amikor Balla Dániel csatornaépítéssel foglalkozó vállalkozótól 20 millió forintot ("dokumentumot") vett át azért cserébe, hogy ne támadja meg a vállalkozó számára kedvező közbeszerzési döntést. Az ügyész a büntetőügy tárgyalásán politikai gengszterizmusnak, a bíróság korrupciónak minősítette az esetet. Az elsőfokon eljáró bíró szerint Székely Zoltán visszaélt a polgárok bizalmával és ezzel súlyos kárt okozott az országnak és a demokráciának is, amit a kiszabott büntetés távolról sem fejez ki.
- Budapest, XI. kerület Medvetalp utca 7.
- Alapterület 187 m2 Szobák 4 db Vételár 136,85 M Ft
- Budapest, III. kerület Héthalom utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Vádemelési javaslattal élt a fogva tartás fenntartása mellett Székely Zoltán országgyűlési képviselő ellen a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatala. A volt kisgazda képviselőt vesztegetéssel gyanúsítják.
Rovataink a Facebookon