Finisben az MTI új elnökének kinevezése

A nemzeti hírügynökség legnagyobb előfizetőivel konzultált szerdán Medgyessy Péter, hogy véleményük figyelembe vételével tegyen javaslatot az államfőnek az MTI leendő elnökének személyére. A megbeszélésre a Magyar Nemzet főszerkesztője nem ment el.
A kormányfő valószínűleg a jövő hét elején megteszi a javaslatát az MTI Rt. elnökének személyére a köztársasági elnöknek - közölte a kormányszóvivő Medgyessy Péter szerdai, a hírügynökségi szolgáltatás legjelentősebb előfizetőinek és az újságírói érdekvédelmi szervezetek képviselőivel folytatott megbeszélését követően.

Két volt Magyar Hírlapos jelölt

Gál J. Zoltán tájékoztatása szerint a kormányfő csütörtökön rövid konzultációra fogadja a Magyar Távirati Iroda Tulajdonosi Tanácsadó Testülete által megnevezett két elnökjelöltet; a találkozón tudatja velük a szerdai konzultáción elhangzott elvárásokat. A kormányszóvivő elmondta: a megbeszéléseken elhangzottakat a pályázatokkal egybevetve hozza majd meg döntését. Mint ismert, a pártdelegáltakból álló TTT Vince Mátyást a HVG és a Magyar Hírlap egykori főszerkesztőjét, illetve Gazsó L. Ferencet, a Magyar Hírlap egy másik korábbi vezetőjét nevezte meg jelöltként.

Liszkay levele

A megbeszélésen nem vett részt Liszkay Gábor a Magyar Nemzet főszerkesztője. Liszkay távolmaradását a napilap hasábjain közölt levelében Medgyessynek azzal indokolta, hogy elvárásai az MTI-vel, mint üzleti partnerrel szemben függetlenek a hírügynökség vezetőjének személyétől. A távirati iroda elnökének személyére vonatkozó javaslat a Tulajdonosi Tanácsadó Testület és a kormányfő felelőssége és ebben ő semmilyen szinten sem kíván osztozni.

Bírálta viszont Medgyessy Pétert, mert úgy ítélte meg, hogy a miniszterelnök felelőssége az "a kormányzati intézkedéssorozat, amely a Magyar Nemzet diszkriminálására irányul." Példaként említette egyebek mellett, hogy az országos politikai napilapok közül egyedül a Magyar Nemzet nem kapott lehetőséget a kormányfő Egyesült Államokbeli látogatását a helyszínről tudósítani. Liszkai végül közölte: elvárja, hogy az újsággal szembeni diszkriminációval a kormányzat hagyjon fel és kövesse meg a lapot, valamint olvasóit.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

2 órája