Ivó, Milán
12 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Kende Péter: A kiegyezéshez hasonló folyamat indul el

2009.01.01. 00:00
0 hozzászólás

Gondolátforgató – Kasza László beszélget Kende Péterrel, SZER, 1988. december 31.

Sokan hajlamosak rá, hogy 40 esztendő után ismét a fordulat évéről beszéljenek. Csakhogy a hírhedt 1948-as, rossz irányba történt fordulat után, 1988-ban egyfajta, a demokrácia irányába tett fordulatot vélünk felfedezni. Vagy túlzás ez a derűlátás? Elragadott bennünket a fantáziánk és vágyainkat valóságként kezeljük? - Ezek azok a kérdések kedves hallgatóink, amelyekről most visszapillantva 1988-ra Kende Péter párizsi politológussal beszélgetek, akivel az év során ebben a műsorban igyekeztünk nyomon követni, értelmezni a magyarországi eseményeket.

Még egy technikai megjegyzés: miután Kende Péter az új évet Budapesten tölti, a beszélgetést egy héttel ezelőtt vettük hangszalagra. Ahogy ezt most kimondom, az az érzésem, hogy a megjegyzés nemcsak technikai jellegű, mert ugye ezen túlmenően is van jelentősége annak, hogy munkatársaink melyik fővárosban szilvesztereznek.

Miután Magyarországon annyi minden történt az elmúlt 12 hónapban, érdekelne Kende Péter, hogy mit tartasz a legfontosabb eseménynek?

K. P.: Hát valóban nehéz egyetlen eseményt megjelölni a sok közül, de ha mégis választanom kell, akkor azt mondanám, hogy a legfontosabb újdonság a független politikai szervezetek működésének hivatalos elfogadása, amely 1988 második felében történt meg, lényegében akkor, amikor a Magyar Demokrata Fórum bejelentette mozgalommá való alakulását, és ezt egy hivatalos kormányszóvivő szinte jóváhagyólag tudomásul vette. Ez, ha még nem is jelenti a legalizálását az ilyen jellegű szervezeteknek, de mindenesetre a legalizálási folyamat kezdetét jelentette. De ha ezt jelölöm meg, akkor ez azért van, mert úgy érzem, hogy talán ez a legmegfoghatóbb jele annak a politikai fordulatnak, amely Magyarországon 1988-ban végbement.

Ha nem volna lefoglalva más célokra a szó, hogy a fordulat éve, akkor 1988-at a fordulat évének nevezném. Ugyanis az MSZMP részéről kétségkívül egy pártvonal-módosítás történt, amely nem egyszerűen kisebb igazítás, hanem voltaképpen egy elég gyökeres fordulat az elmúlt évtizedekben követett politikai irányvonalhoz és magatartáshoz képest. Ebbe beletartozik, hogy megindult a dialógus a társadalommal, hogy a párt felső szervei egész komolyan foglalkoznak annak az új politikai képletnek a kidolgozásával, amely nyilvánvaló szakítás a leninista hagyománnyal. Ide tartozik a sajtórobbanás, vagyis, hogy a hivatalos sajtó – a rádiót és a televíziót is beleértve - a tájékoztatás síkján, és az események föltárása, kommentálása síkján egészen új hangot ütött meg az elmúlt egy évben. Lehetséges, hogy ez már elkezdődött 1987-ben is, de mindenesetre az 1988-as év jelentette ennek a folyamatnak valóságos beteljesedését. Természetesen, amikor egy ilyen politikai fordulatról beszélünk, akkor ebbe nemcsak a hivatalosságnak a változásait értjük, hanem azt is, hogy a társadalom oldaláról is új jelek mutatkoznak: egy olyan fölbátorodás, egy olyan kezdeményezés, amire tulajdonképpen Magyarországon valóban évtizedek óta nem volt példa. Másképp, mint 1956-ban, de azt mondhatjuk, hogy megindult a talaj, és egy olyan politikai mozgás kezdődött, amely lehetséges, hogy Magyarország történetében egy új korszak kezdetét fogja jelenteni.

K. L.: Persze felmerül a kérdés, hogy a szabad szervezetek megjelenése és azok legalizálása Magyarországon nemcsak következménye volt-e sok más egyébbel együtt annak, hogy májusban megtartották a pártértekezletet, és kisöprűzték a Politikai Bizottságból, a Központi Bizottságból a múmiák, a veterán dogmatikus párttagok jelentős részét. Nem ez az aktus nyitotta-e meg annak a lehetőségét, hogy szabad szervezetek jöjjenek létre, hogy a sajtó sokkal szabadabb legyen Magyarországon, mint korábban volt, és hogy egy bizonyos külpolitikai önállóságot is próbáljon tanúsítani ez a kormány?

K. P.: Igen, ezzel az utóbbi megjegyzéssel nagyon egyetértek, ugyanis amit a pártértekezletről mondottál, abban igazad van. De a pártértekezlet maga is csak az egyik szimptómája volt a folyamatnak, amiről beszélünk. Ha 1988 májusában az MSZMP ilyen látványos irányváltozást fogadott el, ilyen személyi változásokat határozott el, ez bizonyos értelemben csak a következménye annak a társadalmi mozgásnak, amelyről beszélünk. Sőt, azt mondhatnám, hogy maga a pártértekezlet is része volt ennek a társadalmi mozgásnak, mert hiszen a társadalomba természetesen beletartozik a párttagság is. Magyarországon ez igazán nem elhanyagolható társadalmi réteg: többszázezer ember, akik a politikai életben, mondjuk a tevékenyebb elemek közé tartoznak. Talán a legtevékenyebb elemek közé. És a pártértekezlet talán nem jutott volna el ilyen radikális döntésekhez, hogyha előzőleg a belső pártüléseken nem nyilvánult volna meg ugyanaz a hangulat, ugyanaz a türelmetlenség, ugyanaz az unszolás, amely a társadalom többi rétegében is megkezdődött már az 1987-es év folyamán, de fölgyorsult az 1988-as év folyamán.

Visszatérve a megjegyzésednek az utolsó részéhez, én is azt gondolom, hogy az 1988-as év emlékezetes tényei közé kell sorolnunk a magyar külpolitika látványos irányváltozását. 40 éven keresztül a hivatalos magyar külpolitika, a kommunista párt által kidolgozott és magáévá tett külpolitika voltaképpen alig törődött a magyar nemzeti érdekekkel, a magyar nemzeti szempontokkal. Tulajdonképpen nem is volt magyar külpolitika. A magyar külpolitika egész egyszerűen hű letükrözése volt a szovjet külpolitikának. Jobbára nem is volt szükség arra, hogy legyen magyar diplomácia, vagy csak olyan részletkérdésekben, amelyek alig-alig emelkedtek túl a kereskedelmi és a konzuli személyzet látókörén. 1988 elején azonban a párt egyik vezetője bejelentette, hogy a Magyar Népköztársaság szívén viseli az egész magyarság sorsát, és ebbe beleérti a határon túli kisebbségeket. Ez a bejelentés mintegy villanásszerűen újabb színbe helyezte azt, amit a magyar külpolitika tehet. Mert az elmúlt évtizedekkel ellentétben, szemmel láthatóan az új magyar külpolitika igyekszik minden kérdést most már sokkal erősebben nemzeti szemszögből megvizsgálni. Nemcsak azt nézi, hogy a Szovjetunió mit tart helyesnek, és mit enged meg magyar szempontból, hanem azt is nézi, hogy mi volna az, amit Magyarország a maga külön szempontjai szerint Európában és a közelebbi Közép-Európában való helyezkedése alapján fontosnak tart, és mit lehet ebből Magyarország stratégiai helyzetében, a Magyarországot korlátozó szövetségi paktumok tekintetbe vételével mégis a magyar külpolitikai célkitűzései közé beiktatni. Úgyhogy azt gondolom, hogy itt egy nagyon nagy változás történt, amely nem független egyáltalában attól a folyamattól, amellyel a beszélgetésünket kezdtük, annak egy komplementer, kiegészítő eleme. Itt most valóban arról van szó, hogy Magyarország kezd létezni külpolitikailag, holott évtizedeken át nem létezett.

K. L.: Azt hiszem abban megegyezhetünk, hogy rengeteg minden megváltozott pozitív irányban Magyarországon az elmúlt évben. Fölmerül a kérdés: minek a hatására történtek ezek a változások?

Berecz János a központi bizottsági ülésen, Grósz Károly pedig legutóbb, miskolci beszédében hangsúlyozta, hogy nem a társadalom nyomására határozta el magát az MSZMP ezeknek a változásoknak engedélyezésére, hanem fordítva: ő indítványozta, ő kezdeményezte ezeket a változásokat.

K. P.: Grósz Károly pártfőtitkári minőségében az utóbbi hetekben tett néhány nyilatkozatot, amelyek szemmel láthatóan, a párttagság konzervatív elemeinek a megnyugtatására szolgáltak. Nyilvánvalóan arról van szó, arról a rétegről, amelyet az imént olyan fontosnak neveztem meg, mert mégis a politikailag aktív lakosságnak egy nem lebecsülendő hányadát képviseli. Nos, ebben a rétegben bizonyos nyugtalanság lépett föl az elmúlt hónapok gyors változásai következtében. És valószínűleg azért, hogy ez a nyugtalanság ne vezessen esetleges belső lázadáshoz, a párt főtitkára tett néhány nyilatkozatot, amelyben azt akarta elfogadtatni, hogy a kormánykerék szilárdan a pártvezetés kezében van, és hogy az a vonal, amelyet jelenleg az MSZMP folytat, egyáltalában nem ellentétes a hagyományos törekvésekkel és célkitűzésekkel. Mint taktika, ez érthető, de a tényleges helyzetnek nem egészen felel meg Grósz Károly kijelentése, mert szemmel látható, hogy amit most irányváltozásként fontolgat a párt vezetése, az nem belső viták alapján alakult ki. Illetőleg csak annyiban alakult ki belső viták alapján, amennyiben ezeket a kérdéseket, kérdésföltevéseket, a párton kívül folyó vita rákényszerítette a párt belső köreire. Úgy gondolom, hogy mindaz, amit az MSZMP jelenleg csinál, az voltaképpen válasz a társadalomban fölmerült igényekre és követelésekre. Ha olyan nehéz meghatározni, hogy pontosan miben is áll ez a pártvonal, és mi felé halad ez a pártvonal, ez azért van, mert ez nem annyira valamilyen belső logikát követ, mint inkább kísérlet arra, hogy lépést tartson a külső folyamatokkal, ezekre adekvát politikai választ adjon. Ennek az adekvát válasznak természetesen lehetnek különböző mélységű és különböző horderejű következményei, de ezek a pártgondolkodás belső logikájából nem következnek. Ezek a helyzetből következnek. Abból, hogy milyen mértékű engedményeket akar és képes tenni az uralkodó párt a társadalom részéről most ilyen hatalmas erővel megnyilvánuló demokratikus követeléseknek. Itt egyfajta politikai labdajátékról, vagy dialógusról van szó, ha úgy tetszik, amelyben a kezdeményezés kívülről indul ki, és a válaszokat természetesen a párt felső szervei fogalmazzák meg. Ezek a válaszok szemmel láthatóan arra irányulnak, hogy a párt kezéből ne csússzék ki teljesen az események fölötti kontroll. Ezért gondolom, hogy ebben a pillanatban elég nehéz a párt programjáról pontos képet alkotni. Tudomásom szerint ennek a programnak a kidolgozása folyamatban van. A kidolgozásával megbíztak egy bizottságot, és hogy végülis mi lesz a bizottság munkájából, az a következő hónapok eseményeitől is függ.

K. L.: Az elmúlt esztendő politikai jelenségei közé tartozik az a tény, hogy Magyarországot olyan párt irányítja, amelynek nincs hosszú lejáratú programja. Grósz Károly mondta egyébként a már említett miskolci beszédében, hogy a XIII. pártkongresszus programja érvénytelen, a XlV-é pedig még nem létezik. Nem rejt magában veszélyeket az a tény, hogy olyan párt követeli magának az irányítást Magyarországon, amelynek nincsen programja?

K. P.: Szerintem ez az, ami bizonyos reményekre jogosít föl a magyar helyzet alakulását illetően, hiszen az elképzeléseket ismerjük. Az elképzelések meglehetősen lehatároltak voltak, és mindeddig megmaradtak annak a leninista modellnek a keretében, amelyet Magyarország, a magyar kommunista párt a Szovjetuniótól vett át. Ez a modell véleményem szerint zsákutcába jutott, vagy csődbe jutott, és a Szovjetunióban végbemenő változások, a Gorbacsov-féle politika voltaképpen ennek a csődnek a következménye. Újrakezdésre van szükség, mert az eddigi módszerek már olyan mértékben alkalmazhatatlanok, hogy a további erőltetésük valóban drámai következményekkel járhat mind a gazdasági fejlődés, mind a politikai stabilitás vonatkozásában.

A politikai modell megváltoztatása a Szovjetunióban is folyamatban van, de hogy ez ott meddig fog haladni, ezt ma még nem tudjuk. Mindenesetre azonban azt tudjuk, hogy Magyarországon most már eltökélt szándék az MSZMP vezetősége részéről, hogy egy egészen új politikai modellt dolgoz ki, amely tekintetbe veszi azt, hogy Magyarországot nem lehet úgy kormányozni, mint egy szovjet tagállamot. Hogy tekintetbe kell venni Magyarország társadalmi, kulturális és politikai hagyományait, hogy figyelembe kell venni azt, hogy a kommunisták nincsenek egyedül, hogy valószínűleg voltaképpen a magyar közvéleményben csak kisebbséget alkotnak. És hogyha egy kormányzat valamiféle stabilitásra és hatékonyságra törekszik, akkor olyan politikát kell folytatnia, amely az ország lakossága többségének az egyetértésével, vagy legalábbis a hallgatólagos beleegyezésével találkozik. Ez viszont adott esetben valóban egy nagyon nagy fordulatot követel. Nem tartom bajnak, hogy nincs hosszú távú program, inkább jónak tartom, mert ez most nyitottabbá teszi a változás lehetőségeit.

K. L.: Abban, amit eddig mondtál, az a derűlátás, optimizmus nyilvánul meg, amelyet én is tapasztalok saját magamnál az elmúlt hónapokban, amikor magyarországi eseményeket próbálok értékelni. Én is úgy gondolom, hogy rengeteg fontos dolog történik, s az ország egyfajta demokratizálódás felé halad. Ugyanakkor az az érzésem, hogy miután nem először vagyunk optimisták a magyarországi eseményeket, fejleményeket illetően, és ez az optimizmus sajnos csalódásokhoz vezetett, nos éppen ezért nem lehet lesöpörni az asztalról egyszerűen azok megfontolásait, akik óvatosságra intenek. Azokat a meggondolásokat, amelyek szerint Magyarországon elsősorban és mindenekelőtt egyfajta verbál-reformizmus tanúi vagyunk, és a rendszer az igazán fontos, alapvető kérdésekben mindig úgy dönt,ahogy korábban a dogmatikus sztálinista években döntött. Gondolok itt például a parlament Bős-Nagymarossal kapcsolatos határozatára. Gondolok itt a külpolitika területén Grósz Károly aradi szereplésére, amikoris ismét aláírt egy olyan szerződést, amit az elmúlt 40 esztendőben olyan sok magyar politikus aláírt, és amely nem vette figyelembe a magyar érdekeket. Gondolok itt arra, hogy sokat beszélnek 1956 átértékeléséről, de június 16-án, Nagy Imre és munkatársai kivégzésének 30. évfordulóján előkerültek éppúgy a gumibotok Budapesten, mint október 23-án.

K. P.: Kérlek, én nem értek egyet azzal, amit mondasz. Nem értek egyet és nem azért, mert a tények, amiket idézel, nem felelnek meg a valóságnak. De azt gondolom, hogy te itt most kipécéztél néhány visszásságot, kipécéztél néhány súlyos politikai hibát, mint például a bős-nagymarosi erőműrendszerrel kapcsolatos döntést, de azért azt nem lehet mondani, hogy a tények síkján semmi sem történt az elmúlt egy-két évben Magyarországon.

A beszélgetésünkben kevés szó esett a gazdasági intézményrendszerről. Azt hiszem, hogy a gazdasági intézmények vonatkozásában szintén meglehetősen forradalmi változások tanúi vagyunk, mert folyamatban van a központi tervgazdaság és az államosításra épülő gazdasági rendszer megváltoztatása egy olyan vegyes gazdaság irányába, amelyben valószínűleg a közeljövőben sokkal nagyobb szerep jut a kis- és középvállalatoknak és a magánkezdeményezésnek, mint eddig. Ennek egy egész sor intézményes biztosítéka van már - nem akarok ennek a részleteibe belemenni, mert ez talán túlhaladna ennek a beszélgetésnek a keretein. De ami a gazdasági intézményrendszert illeti, véleményem szerint egy csomó, ha nem is megfordíthatatlan intézkedés van folyamatban. Olyan intézkedések, amelyek lényeges változást jelentenek, és egyáltalában nem maradnak a pusztán szóbeli reformerség síkján.

Ami a politikai színteret illeti, az igaz, hogy mindeddig még végleges, törvényes és alkotmányos lecsapódása nincs azoknak a reformoknak, amelyekről eddig beszéltünk. Általában véve azok a szervezeti intézkedések, amelyek szilárd alapot adnának a politikai reformnak, még csak a kezdet kezdetén tartanak. Tehát ez igaz, és ennyiben elismerem, hogy bizonyos óvatossággal, bizonyos tartózkodással kell néznünk azt, ami történik. De véleményem szerint ebben a pillanatban az események abban az irányban haladnak, amiről beszélünk. Olyan új szabadságok kerülnek Magyarországon törvénybe, amelyekről 40 éven át még beszélni sem igen volt szabad, és ezeknek az új szabadságoknak a kiszélesítése részben attól is fog függni, hogy ezekkel mennyire él a magyar társadalom.

Én tehát nem mondanám azt, hogy mindaz, ami Magyarországon van, az pusztán verbális. Ez, azt hiszem, nem felel meg a valóságnak. Az természetesen igaz, hogy a párt politikai vezetése és a kormányzat néhány nagyon fontos kérdésben makacsul kitartott a régi, rossz döntések mellett, és ebből még később valószínűleg baja lesz. Ennyiben egyetértek az előbbi ténybeli megállapításaiddal, de nem azzal, hogy ezek tökéletesen cáfolják azt a folyamatot, amelyről beszélünk. Szeretném azonban aláhúzni, hogy én sem tekintem ezt a jelenlegi reformfolyamatot visszafordíthatatlannak. Nemcsak azért nem, mert ami Magyarországon történik, az függ a moszkvai eseményektől, és a moszkvai események megváltozhatnak, vagy a moszkvai - hogy mondjam - a moszkvai keret megváltozhat. Hanem azért is, mert - mint már utaltam rá - igen nagy ellenállás van ezzel a politikával szemben abban az apparátusi rétegben, amely Magyarországon a tényleges hatalmat a kezében tartja, és nem tekinthetjük kizártnak azt, hogy ez az apparátusi réteg egy bizonyos ponton vétót emel a reform megvalósítása ellen, vagy folytatása ellen.

Ezen kívül az is igaz, hogy a kártyák elosztása egyelőre a régi. Vagyis a szólásszabadság valóban minden korábbinál nagyobb, de ez csak szólásszabadság, ez még nem jelent intézményes lehetőségeket a kommunista párttól független mozgalmak számára. Mert azok egyelőre még alig rendelkeznek saját sajtóorgánummal, mert még egyáltalában nincsen biztosítva, hogy a politikai életben teljes joggal részt vehetnek. És még hogyha részt vehetnek is, a rendőrség teljes mértékben az állampárt kezében van, és olyan visszaütések és visszaesések, mint amelyeknek Lengyelországban voltunk tanúi 1981 decemberében, Magyarországon is elképzelhetők. Tehát az eszközök elosztása korántsem kedvező az újító erők számára, de az biztos, hogy egyelőre a folyamat az az ő javukra halad.

K. L.: Eddig arról beszéltünk, hogy mit hozott 1988. Próbáljunk az adás utolsó néhány percében egy pillantást előre vetni, és arról beszélni, hogy mit várhatunk 1989-től.

K. P.: Engedd meg, hogy ne bonyolódjak jövendőmondásba, s valami szerényebbet válaszoljak. Véleményem szerint Magyarország sorsa a következő évtizedekre most dől el, a következő évben, vagy mondjuk, a következő egy-két évben. Magyarország az elmúlt esztendőben valóban egy új történeti korszakba lépett. Most került napirendre az 1956-os forradalom kinyilvánított, vagy hallgatólag vallott követeléseinek békés megvalósítása. Békés - ez azt is jelenti, hogy kompromisszumos - megvalósítására, ellentétben azzal, amit annyian mondottak és oly sokszor, hogy a Kádár-rendszer nem tekinthető magyar kompromisszumnak, mert hiszen a kompromisszumhoz két fél kell, és a másik félnek, vagyis a magyar társadalomnak, a magyar nemzetnek nem voltak sem kifejezési lehetőségei, sem megfogalmazott politikai programja. Most kezdi a magyar nemzet a maga politikai programját kidolgozni a független szervezetek keretében, és most kezd a magyar társadalomnak olyan politikai hatalma lenni, amely egy kiegyezésnek - azt mondhatnám - a legfontosabb föltétele. Természetesen a kiegyezéshez két fél kell, és itt nagyon sok múlik a másik fél bölcsességén. A következő egy-két évben dől el, hogy egy ilyen új magyar kiegyezés lehetséges-e. Hangsúlyoznám, hogy kiegyezésről csak most van szó, és hogy ez az új magyar kiegyezés úgy kapcsolódik az 1956-os forradalomhoz, mint ahogy az 1867-es kiegyezés kapcsolódott az 1848-49-es szabadságharchoz. Természetesen a különbségek nagyon nagyok, mert abban az időben Magyarország nagyon fontos része volt egy birodalomnak, míg a mai Magyarország egy, a Habsburg Birodalomnál sokkal nagyobb államalakulat része. És olyan értelemben kiegyezés, mint ahogy ez a dualizmus korában létrejött, természetesen nem képzelhető el. Nagy különbség az is, hogy Ferenc József nem rendelkezett olyan politikai és végrehajtó hatalommal, mint amilyennel az MSZMP, mondjuk kommunista birodalmi szempontból. De ha ezektől a különbségektől eltekintünk, akkor azért mégis szembetűnő, hogy valami hasonló folyamat indult meg. És - mint mondottam - itt óriási szerepet játszik az, hogy a másik fél, vagyis adott esetben az MSZMP milyen bölcsességet tanúsít ezzel a helyzettel szemben. Végülis nem képzelhető el másképp kiegyezés Magyarország és a szovjet világrendszer között, mint úgy, hogy az MSZMP abban közvetítő szerepet játszik.

Úgy látom, hogy a mai MSZMP vezetésében vannak olyan személyek és talán olyan csoportok is, amelyek megértették ennek a közvetítő szerepnek a fontosságát, és pontosan erre törekszenek. A kérdés az, hogy az MSZMP-nek ez a - mondjuk - reformszárnya elég erős-e ahhoz, hogy a politikai vezetés döntéseit a megfelelő irányba terelje. Nincs kizárva, de egyáltalában nem biztos. Amit azonban valóban elmondhatunk, az annyi, hogy ez a nagy kérdőjel a következő évben, vagy a következő egy-két évben fog feloldódni. Ha a következő egy-két évben nem sikerül ezt a kiegyezést létrehozni, akkor minden valószínűség szerint ez az ügy is reménytelen. De hogyha létrejön ez a kiegyezés, akkor Magyarország valószínűleg egy nagyon termékeny korszaknak a kezdetén találja magát, amelyben visszazárkózhat Európához, amelyben ismét átgondolhatja és a korhoz alkalmazhatja politikai tradícióit, amelyben megint kifejezésre juthat a magyar közgondolkodás minden értékesebb iránya. Tehát a magyar lelkiség megint kifejezésre juthat szemben az előbbi évtizedekkel, amelyek során erre nem volt lehetőség.

Én így látom a következő egy év, vagy egy-két év történelmi kérdőjelét. Hogy végülis ez jó, vagy rossz irányba fog eldőlni, ez bizakodás kérdése, ez nyitott kérdés. Efölött nem egészen a gondolkodás dönt. Ez annyi minden külső és belső tényezőtől függ, hogy érjük be azzal, hogy reménykedünk.

K. L.: Abban a reményben kívánok Kende Péter nevében is minden kedves hallgatónknak boldog új évet, hogy egyrészt nem hiába reménykedünk, másrészt, hogy 1988 valóban a jó irányba vett fordulat éve volt, és 1989-ben sikerül folytatni ezt a megkezdett utat.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!