Auguszta
4 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Mégis mi szükség van a Hazafias Népfrontra?

2009.01.02. 09:54
1 hozzászólás

Szabad Európa Rádió, 1989. január 2., hétfő

Gordon Tamás: Köszöntöm Önöket az új év első Világhíradójában. Új évet kezdünk, de sajnos nem új lappal. Pedig talán nem is volna rossz egy nap úgy fölébredni, hogy „tabula rasa”-val lehet kezdeni. Sokszor rávilágítottunk a kormányzat néhány abszurd intézkedésére. A legszembetűnőbb talán az a kijelentés volt, miszerint: ha ma kellene dönteni a nagymarosi vízlépcsőről, akkor nem építenék meg. Az alternatív mozgalmakat, környezetvédőket ez nem nyugtatja meg. A biztos csődtömeg leállítását követelik.

Aligha véletlen, hogy az új év első politikai akcióját a Duna Kör szervezte. Ma, szerte a fővárosban, de jónéhány vidéki városban is aláírásgyűjtők jelentek meg. A forgalmas pontokon: a Belvárosban, az aluljárókban népszavazásra fölszólító íveken gyűjtenek aláírásokat. Eddig mintegy nyolcvanezren követelik népszavazás kiírását, és ha a mai akció során elérik a százezret, akkor az íveket továbbítják az Elnöki Tanácshoz, vagy a parlamenthez. Adásunk idején még folyik a gyűjtés – az eredményről holnapi műsorunkban számolunk be.

+ + +

Sokszor hallottuk már szidni a kormányt, a pártot, de azt a szervet, amely – ha formálisan is – a képviselőjelölteket állítja, a Hazafias Népfrontot, nos, a népfrontot valahogy nem szokás szidni. Vele rosszabb történik. Neve hallatára az ember csak legyint. Gadó György budapesti kommentárjából az is kiderül: miért.

Gadó György: Aligha állítható, hogy az országos sajtóban viharos hullámokat vetett volna az a teljes újságoldalt betöltő dokumentum, amelyet a Hazafias Népfront Országos Tanácsa tett közzé – javaslat gyanánt – a népfront megújulására és feladataira. […] Úgy látszik – és épp a szóbanforgó dokumentumból látszik úgy –, hogy a népfront, ez a lejáratott, és csak az egypárti diktatúra eszközéül, kulisszájául szolgáló állítólagos mozgalom a továbbiakban sem akar számot vetni a társadalom valós igényeivel. Megújulásról és pluralizmusról beszél ugyan, de kerüli a pártállam, a szocializmus nevében gyakorolt önkény nyílt, kemény és mélyreható bírálatát. Saját múltjával sem néz szembe. Nem állapítja meg mik voltak a gyöngéi. Ezzel szemben – és mindezek helyett – olyan szerepre kínálkozik fel, amelyet a belpolitikai fejlődés már fölöslegessé tesz.

A Népfront – az Országos Tanács javaslata értelmében – az úgynevezett szocialista pluralizmus letéteményese és kerete kíván lenni: közjogi funkcióval is felruházott szervezet, amely a maga keretei közt valósítja meg az állítólag független társadalmi szervezetek és a kommunista párt együttműködését. […] Leszögezi például, hogy a Népfront „vállalja a versenyhelyzetet a szocializmus építésének új típusú plurális szerveződésében”. Csak azt nem árulja el, hogy kik között alakulna ki ez a versenyhelyzet. A párt és a Népfront között? Az nem lehet, hiszen a párt maga is része a Népfrontnak. A független társadalmi szervezetek és a Népfront közt? Az sem lehet, hiszen azok a szervezetek a dokumentum szerint nem a Népfront vetélytársaiként, hanem a népfrontmozgalom medrében működnének.

Milyen viszonyt képzelnek hát el a javaslat szerzői a Népfront és a független társadalmi szervezetek között? Egyhelyütt azt írják, hogy e szervezetek önkéntes együttműködését kívánják a Népfront fórumai. Másutt úgy fogalmaznak, hogy az új szerveződések eldönthetik „milyen fokon és milyen témákban kívánnak részesei lenni a Népfrontnak, mint a szocialista pluralizmus intézményének”. És ha egyáltalán nem kívánnak részesei lenni?

A dokumentum erről a lehetőségről éppúgy hallgat, mint a társadalmi szervezetek függetlenségéről. Azt pedig még említeni is óvakodik, hogy új, önálló politikai pártok is megjelenhetnek a magyar belpolitikában. Ehelyett a következőket olvashatjuk benne: „A párt nem egyedül képviseli a szocializmus és a demokrácia erőit – (Ki hitte volha? Óriási!) –, hanem a hozzá kötődött párton kívüli milliókkal együtt, akik a szövetségesei. A Népfront elkötelezett abban, hogy hatékonnyá tegye a párttagok és párton kívüliek együttműködését.” […]

Az a határozott véleményem, hogy a társadalom most szerveződő, független demokratikus erőinek, kibontakozó új pártjainak semmi szükségük a Népfrontra, sem más állandó keretszerű szervezetre ahhoz, hogy párbeszédet alakítsanak ki a kommunista párttal. A kommunisták a maguk társutasait olyan karámba terelhetik, amilyenbe akarják és amilyenbe azok hajlandók betérni, a független erőkkel azonban közvetlenül kell tárgyalniuk. A társadalmon belüli különféle politikai érdekek közötti kompromisszum és tartós kiegyezés lehetősége nem csökken, sőt növekszik azzal, hogy a benne részt vevő erők szabadon, közvetlenül és a maguk színeiben léphetnek színpadra. Nem ez fokozza a konfrontáció és a társadalmi robbanás veszélyét, hanem épp az a kényszer, amely minden csoportot a Népfront aklába akar terelni. Annak a kommunista pártnak a főpásztori irányítása alá, melynek a vezetésre való illetékességét a társadalom már nem, vagy csak szigorú feltételek mellett fogadja el.

Nem tudom micsoda kétes konyhán kotyvasztott kenet légyen az a bizonyos szocailista pluralizmus, de abban bizonyos vagyok, hogy Magyarországnak tényleg demokráciára van szüksége. Ehhez pedig önálló arculatú, független politikai szervezetek kellenek.

Többpártrendszerre és ennek alapján működő hiteles parlamentre van szükség, nem népfrontra! A Hazafias Népfront nemhogy a pluralizmus letéteményeseként és közjogi intézményeként, de valóságos politikai mozgalom gyanánt sem létezhet egy hatékony parlamentáris demokráciában. És az a párszáz millió forint, amit a Népfront költségvetési támogatásának megvonásával az ország megtakaríthat még kisebb is, mint az a politikai nyereség, ami a népfrontapparátus felszámolásával, a népfrontba tömörülés kényszerének feloldásával, a tényleges politikai érdekek világos megjelenése révén adódik majd.

További részletek 1989-ről az OSA honlapján.