Auguszta
4 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Kell-e félniük a kommunistáknak az akasztástól?

2009.01.12. 00:28
10 hozzászólás

A magyar Országgyűlés Európában körbeünnepelt döntést hozott: a keleti blokkban elsőként kaptak lehetőséget politikai szervezetek arra, hogy hivatalosan működhessenek a kommunista párt mellett. A katasztrófális állapotban lévő magyar gazdaság viszont rontotta a hangulatot. A nyugati lapokból a Szabad Európa szemezgetett, 1989. január 12-én.


A magyar Országgyülés 1989. januári ülésének külföldi visszhangja

Bojtár István: Egyes olasz újságok nem késlekedtek. Nemcsak részletes tudósításokat közölnek a budapesti parlament által megtett nagy lépésről – amelyet például a Corriere della Sera történelmi fordulatnak nevez –, hanem azonnal felvették az érintkezést a demokratikus ellenzék egyes képviselőivel, hogy megkérdezzék véleményüket a gyülekezési és az egyesülési törvény elfogadásáról.

A La Repubblica által Rómából felhívott Vásárhelyi Miklós, Nagy Imre ötvenhatos kormányának sajtófőnöke így válaszol az újságíró kérdésére: Nagy lépés történt előre, fontos fordulat. 1980 lengyelországi szolidaritása óta ez az első eset, hogy az alternatív társulatok törvényes elismerésben részesülnek, s velük együtt a pluralizmus elve is. Kétségtelen – folytatta Vásárhelyi –, hogy még nem nyúltak hozzá a hatalom kérdéséhez, fennáll az egypártrendszer. De a helyes úton járunk, amit az a tény is mutat, hogy a hivatalos sajtó leírja az országnak, mennyi, és milyen fajta ellenzéki csoport van, és mi a politikai álláspontjuk.

A budapesti parlamentben lefolyt szavazás kimenetelét a Bécsben élő tekintélyes magyar származású újságíró, az osztrák televízió kelet-európai adásainak főszerkesztője, Lendvai Pál is fontos lépésnek tartja. A La Stampa című torinói lapnak adott interjújában azonban egyszersmind kifejezést adott a jövőt illető aggodalmainak is. A rendszer – mondotta –, azután hogy elfecsérelte az időt, és elszalasztott jó lehetőségeket, most a nagy feszültség pillanataiban hajt végre politikai kísérleteket. Nyomasztó a gazdasági válság, nő a nép elégedetlensége. Minden politikai reform kockázatos, de a veszély megkétszereződik akkor, ha az állampolgárokban az elkeseredettségé az uralkodó érzés – így beszélt Lendvai Pál.

A La Stampa kérdéseket tett fel Kiss Gy. Csaba tudományos kutatónak, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapító és országos elnökségi tagjának is. Többek között, hogy vajon a magyar rendszer csupán ellenőrzött, vagy teljes szabadságot adott-e az ellenzéki csoportoknak?

A válasz így hangzott: Immár biztosak vagyunk abban, hogy poszt-totalitárius rendszerben élünk, de a parlamenti demokráciát még ki kell vívni. Hogy ez a reform ne váljék csapdává, tovább kell haladni. Augusztus elején azt is megtehetjük, hogy – ha túlságosan szűkre szabják a teret – ne kérjük a bejegyzésünket. A mai fordulat mindenesetre fontos, majdnem hogy visszafordíthatatlan. A La Stampa újságírója a magyar ellenzék tagjával beszélgetve rámutatott: először történt meg, hogy az egyik kelet-európai rendszer lemondott a monolitizmusról, de nincsen szó kifejezetten pluralizmusról. Vajon Önök elfogadják-e ezt a korlátot? – fordult kérdésével beszélgető-partneréhez, aki így válaszolt: Egyáltalán nem. A parlament megtette amire eddig volt hatalma. Most alkotmányozó nemzetgyűlésre van szükség, amely az alkotmányt módosítva bevezeti a pluralizmust. Nem érdekel bennünket az olyan fajta bábszerep, mint amilyet egyes – formálisan nem szocialista – pártok játszanak Varsóban, Prágában és Kelet-Berlinben. 

Most, hogy Magyarországon megnyílt a tényleges liberalizálás útja – írja a Corriere della Sera – a születő politikai képződmények feladata, hogy véghezvigyék a totalitarizmusból a demokráciába való átmenetnek éppen hogy elkezdődött folyamatát. Nem lesz könnyű.

A gazdasági helyzet nagyon rossz, ezt mindenki tudja, és a gazdaság egészséges helyreállításához szükséges rendszabályok biztosan nem népszerűek. Vajon – teszi fel a kérdést a milánói újság – kiállja-e majd a próbát a Magyarországon újjászületett demokrácia? Ha a kételkedés nem is, az aggodalom mindenesetre jogos. Egy dolog azonban bizonyos értelemben megnyugtató. A demokráciának nincsen alternatívája. Amit Budapesten – Moszkva egyetértésével és támogatásával – elhatároztak, azt nem lehet a múlthoz való visszatéréssel megsemmisíteni. Fáradságos, hegynek fölfelé vezető menetelés az, amely ma megindult, de a magyarországi kommunizmus 40 esztendős tapasztalatai után nincsen helye a visszalépésnek – fejezi be kommentárját a Corriera della Sera.

Az l’Unitában megjelent kommentárnak a Magyarországot jól ismerő Federigo Argenti a szerzője, aki a következőket írja: A politikai téren jelentkező pozitív újdonságot gazdasági tekintetben sajnos nehéz helyzet kíséri, amelyet súlyosbítanak az eddig hozott részleges takarékossági intézkedések. Immár világos, hogy sikerük érdekében szorosan össze kell kapcsolni egymással a politikai és a gazdasági reformot, és hogy mind a kettő súlyos áldozatokat igényel. De az is világos, hogy ezeket az áldozatokat igazságosan kell elosztani, mert különben fokozódnak a társadalmi feszültségek. Vagy ami rosszabb, annak a veszélye, hogy a terheket eddig egyedül viselni kényszerült dolgozók, s az egyszerű nép visszautasítja a reformokat – írja a L, Unitá kommentátora, s a következő mondattal fejezi be írását:

Az az út, amelyre Budapest rálépett, biztosan nehéz, de az egyetlen helyes út.

Makvári György: A Frankfurter Allgemeine Zeitung Budapestről keltezett tudósítását ismertetjük. Az Országgyűlés most véget ért ülésszakával foglalkozó cikk a viták ismertetését követően ezt írja: A budapesti megfigyelők többsége egyetért abban, hogy Magyarországon újabb fontos lépés történt a demokrácia feltételeinek megteremtése felé. Kulcsár igazságügyminiszter pedig ismételten kijelentette, hogy Magyarország nyugat-európai példákat követ a jogállamiság megvalósítására tett igyekezetében.

– A Frankfurter Allgemeine Zeitung után a Times idevágó cikkét londoni tudósítónk ismerteti.

A Times hasábjain terjedelmes cikkben foglalkozik Schöpflin György, a londoni közgazdasági egyetem előadója a magyarországi fejleményekkel. Bevezetőjében megállapítja, hogy a politikai változások rendkívüli ütemben haladnák előre, és míg pár hónappal ezelőtt még csak a legvérmesebb reformerek mertek komolyabban beszélni többpártrendszerről, ma már nem az a kérdés, hogy legyen-e egyáltalán többpártrendszeren alapuló demokrácia, hanem az, hogy mikor vezessék be. A parlament megszavazott egy törvényt, melynek értelmében politikai szervezetek működhetnek a kommunista párton kívül is, ami belátható időn belül esetleg koalícióra vezethet. Ennek a gyökerei két demokratikus megvalósulásból eredeznek: az 1945 és 47 közötti koalícióból és a 1956-os forradalomból. A kisgazdák és a szociáldemokraták – akik 1945-ben a szavazatok abszolút többségét nyerték el – most újra kiléptek a politika színpadára. Schöpflin ezután fejtegeti a különféle pártok esélyeit, majd idézi Bíró Zoltánt, aki budapesti tartózkodása alatt azt mondta neki, hogy szabad választásokon a Demokrata Fórum nagyon jó esélyekkel venné fel a versenyt a kommunista párttal. És ez a probléma magva. Az, hogy hogy lehetne a jelenlegi rendszeren változtatni úgy, hogy a nem kommunista elemek is a számarányukhoz méltón legyenek képviselve, de ugyanakkor a kommunistáknak és a párt egyéb haszonélvezőinek ne kelljen attól tartaniuk, hogy másnap felkötik őket az első fára. Akivel csak beszéltem, tart a robbanástól – írja Schöpflin –, mindenki aggodalmasan idézi fel 1956 emlékeit. De ez az összehasonlítás nem állja meg a helyét. Sokkal közelebbi analógia az 1970-es évek végén fennállt lengyel állapotokkal való összehasonlítás. A lengyel vezetők akkor teljesen elvesztették az irányérzetüket, a hatalom is szinte kicsúszott a kezükből, és egyszerűen nem tudták a megrekedt nemzetgazdaságot kizökkenteni a kátyúból. Grósz Károly mai napig is tétova, habozó magatartást tanúsít, még mindig nem látszik tisztán, mit akar csinálni, és ez csak
megnehezíti a helyzetet. A kommunista párt megosztott, a régivágású vaskalaposok, akik a rend helyreállításáról beszélnek, átlátják ugyan, hogy mindenképpen gazdasági reformokat kell bevezetni, de rettegnek attól, hogy a hatalmat megosszák másokkal. Márpedig, ha erre nem hajlandók, akkor Magyarországon is lehet a jugoszláviaihoz mérhető infláció, a Lengyelországban beállott tespedés, és romániai éhinség. De a 40 éve begyepesedett párt nem tud egyik napról a másikra amerikai szellemű demokráciává átvedleni. 

A kibontakozás egyetlen útja az lenne, ha a kommunisták elfogadnák a parlament központi vezető szerepét, és minél előbb kiírnának szabad választásokat. A demokrácia irányába való fejlődés megkönnyítené az ország mintegy 17 milliárd dollárra rúgó külföldi tartozásának a törlesztését is, mert a Nyugat jobb szemmel nézné a demokratikus Magyarországot. Ugyanakkor a Szovjetunió sem gördítene valószínűleg akadályokat ennek az útjába, mert ez megmutatná a szovjet konzervatívoknak, hogy a demokratizálás nem jelenti okvetlenül azt, hogy elérkezett a világ vége. Eddig egyetlen országnak sem sikerült a kommunizmus rendszeréből demokráciává átalakulnia, Magyarországnak most megvan erre a lehetősége. A lehetőség korántsem túlságosan tág. De mégis megvan, és a jövő fogja megmutatni, hogyan éltek vele – fejezi be cikkét a Times hasábjain Schöpflin György, a londoni egyetem előadója.

További dokumentumok, részletek 1989-ről az OSA honlapján.