Geszti már 1989-ben rappelt nekünk

2009.01.15. 00:49

A blogról

Ez a blog egy napi válogatás arról, hogy mi történt 1989-ben. Beszámolunk a legérdekesebb hírekről, interjúkról, bemutatjuk a szereplőket, és megtudhatja azt is, mit hallgattunk, olvastunk, néztünk a moziban húsz éve, és milyen telefonok érkeztek a frissen induló TV2-höz és a Szabad Európa Rádióhoz. Ráadásul elolvashatja azokat a napi információs jelentéseket, amiket az MSZMP korabeli vezetői is megkaptak.

Partnereink

Videók

Örömmel jelenthetjük, hogy az 1988-as Év végi szuperlista után sem állt le a KISZ központi lapja, az Magyar Ifjúság és a Magyar Rádió közös slágerlistája. A KISZ-esek és a rádióhallgatók az 1988-as listán szereplők közül még 1989-ben elején is beszavazták Anitát a Maradj velemmel vagy Koncz Zsuzsát A város közepénnel.

Íme a lista, az Első Emelet klipjében kalap és napszemüveg mögé bújva rappelő Geszti Péterrel. A Step Együttesben pedig Flipper Öcsi úgy néz ki, ahogyan nem őrizte meg jó emlékezetünk. (A zenekar honlapja erről az időszakról úgy emlékezik meg, hogy az első lemez csalódást keltő 90 ezres példányszáma után a Step új apukája és ötletembere Fenyő Miki lett, aki gombafrizurás "beatles manókat" varázsolt a fiúkból. A rajongók zokogtak és nem hittek a szemüknek, amikor meglátták az új fazont.)

Szólisták:

 

Zalatnay Sarolta: Nem hívlak fel előre (Jeney-Koltay)

Kentaur: Tűz (P. Bogár – Nati Krisztián)

Anita: Maradj meg neked (Antal-Janicsák)

Kováts Kriszta: Fényképalbum (Gallai-Fábri)

Koncz Zsuzsa: A város közepén (Bornai-Bródy)

Csepregi Éva: A sárkány éve (Végvári-Maródy-Csepregi)

Berencsi Attila-Czakó Ildikó (Bery Ari-Gombóc): Mindenki alszik (Dés-Berencsi)

Alex Tamás: Titokban várok rád (Ihász-Alex)

Drucker Zsuzsanna: Zsuzsanna balladája (Druckner)

Básti Juli-Cserhalmi György: Hallgass kicsit (Dés-Bereményi)

 

Együttesek:

Első Emelet: Á la carte (Bogdán-Első Emelet-Geszti)

Edda: Mindig veletek (Edda-Pataky)

Smink: Üzenet (Ádok-Berta)

Napoleon Boulevard: Júlia nem akar a földön járni (Vincze-Gömör-Erdész-Kollár)

Klan: Szép új világ (Klan-Bokor)

Slamo: Földre borulva (Salmo-Slamo egy.)

Bumm: Szerelmi leckék (Mák-Bumm-Valla)

Krokodyl Band: Számolj el tízig (Szigeti-Bódy)

Dolly Roll: Zakatol a szív (Dolly Roll)

Step: Igen (Step együttes – Fenyő)