Árpád
-5 °C
8 °C
Index - In English In English Eng

Ebben az országban mindent el lehet sumákolni

2009.01.19. 00:05
0 hozzászólás

A dr. Vida Miklós képviselő visszahívásához szükséges, Fidesz gyűjtötte aláírásokat ellenőrzik: minden aláírót berendeltek a Hazafias Népfront bizottságra. Vadász János a gazdasági átalakulásról beszél, Diósgyőr pedig ovábbra is a minőségi acél hazája maradhat. Erről szólt a Kossuth Rádió és a Szabad Európa Rádió 1989. január 16-án, csütörtökön. A témáról bővebben az OSA honlapján olvashat, itt és itt>>>

 

 

A Kossuth Rádió adásából

Időjárásjelentés: Bpesten +1, +3 fokot mérnek. Szerte az országban hasonló a hőmérséklet. Ködöt a keleti és a délnyugati megyékből jelentettek. Az utóbbi helyen megmarad a köd napközben is, míg az ország többi részén jobbára napos, száraz idő lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3-8 fok között alakul.

Lapszemle – Müller Mihály összeállításában

Nincs szükség új földosztásra, hanem a szövetkezetek önkormányzatát kell szabadabbá tenni – írja a TOT képviselője a NÉPSZABADSÁG-ban. Két hete Juhász Pál és Márton János a mezőgazdaság radikális reformja mellett szállt síkra, kritizálva a jelenlegi, érdekeltség nélküli állapotokat. Most azt olvasom, hogy a tsz-ek szerint az MSZMP agrár- és szövetkezetpolitikája nem marasztalható el a sztálini modell másolása miatt, még a hibák ellenére sem. Visszautasítják továbbá, hogy a szövetkezetek vezetése alkalmatlan lenne a versenyképes termelésre.

Legyen-e Budapest-Bécs világkiállítás, avagy ahogy a császárvárosban mondják: Co und Co Expo? A MAGYAR NEMZET-ben érvek és ellenérvek sorakoznak az olvasók tollából. Emberek százezreinek nincs egész séges ivóvizük, az egészségügy, az oktatás siralmas helyzetben van. Ilyen körülmények között egy világkiállítás csak tovább növelné a területi eltéréseket – így az egyik vélemény. Míg a másik szerint, libegőt kéne a Gellért-hegy tetejére építeni, fény- és hangjátékot szervezni a Duna mentén, amely bemutatná, hogyan választották Mátyást királlyá a Duna jegén.

Átalakul-e az Írószövetség által támadott Élet és Irodalom – kérdezték meg a MAGYAR NEMZET munkatársai a hetilap vezetőitől. A változások híre – Faragó Vilmos főszerkesztő-helyettes szerint – Berecz Jánostól is származik, és felhívja a figyelmet arra, hogy mindeddig egyértelmű véleményt senki nem nyilvánított. Az ÉS mindenesetre elfogadhatatlannak tartja, hogy a feje fölött döntse¬nek a sorsáról, hiszen ez egy baloldali progresszív lap végét jelenthetné. Az igazi lapgazda nem a minisztérium vagy az Írószövetség, hanem a lap 120 ezer olvasója – mondja az ÉS főszerkesztő-helyettese a Magyar Nemzetben.

Czoma László Zala megyei képviselőt tegnap beszámoltatták a Népfrontban, mert egyesekben visszatetszést keltett a képviselő néhány megnyilvánulása és mondata. Az egyik úgy szólt, hogy addig nincs demokrácia, amíg a hóhér és az áldozatok egy padban ülnek a parlamentben. A Rajk-perben dicstelen szerepet játszókra is gondolt a képviselő. Ám az előzőeknél is kártékonyabbak azok, akik – megfogalmazása szerint – szabad gondolatok és jószándékok gyilkosai. A tanácskozáson egyébként éles szavakkal ostorozta a képviselőket, mert a párt politikája ellen szavaztak, noha a párt tagjai. A helyi Demokrata Fórum kijelentette, hogy nem a Népfrontnak, csak a választóknak van joga a képviselőket politikailag elszámoltatni, vagy visszahívni. Valamennyi napilap beszámol erről a zalai eseményről. Viszont a MAGYAR HÍRLAP írja meg, hogy dr. Vida Miklós országgyűlési képviselő visszahívása hol tart. Mivel jónéhány joghézag van, most többen vizsgálják a lebonyolítás módját. A helyi Népfront ellenőrizteti a FIDESZ gyűjtötte aláírásokat, és a hitelesítéshez annak, aki már egyszer aláírta a visszahívási javaslatot, még egyszer be kell mennie a Népfront bizottságra, mert a Népfront állítólag nem akarja az ellenőrzéssel otthonában zavarni az embereket. Ehhez az eljáráshoz a Magyar Hírlap nem fűz kommentárt.

+ + +

Reggeli párbeszéd

– Az idegenforgalom, a turizmus a legdinamikusabban fejlődő ágazatok közé tartozik világszerte. Magyarországon 1987 volt a rekordév, a 250-300 millió dolláros aktívummal. Ennek különös jelentősége volt és van, hiszen ez a nyereség igencsak adósságcsökkentő tétel. Sokan persze már akkor sem hitték, hogy ez a kereslet-kínálat piacán alakult ki, hiszen az utazásokat akkor még korlátozták. Az akadályok megszüntetése után tavaly már a ’87-es felét sem érte el az aktívum. Gondoljanak csak a 450-500 millió dolláros ausztriai vásárlásokra. Meglódult a magyar, él a lehetőséggel aki csak tud. Elfogyhat-e a hivatalosan kapható valuta, lehetnek-e éppen ezért utazási korlátozások – erről szól a következő néhány perc. Először Márványi Péter az országos idegenforgalmi hivatal helyettes vezetőjét, Czeglédi Józsefet kérdezi.

M. P.: Nagyon sokan úgy érzik, hogy 1989-90-re ennek a hullámnak a leülepedése várható, hiszen már kiköltekeztek, már nem biztos, hogy lesz pénzük, valutakeretük, valutalehetőségük a kiutazásra. Ez megint csak furcsa helyzetbe hozhatja a magyar idegenforgalmat.

Cz. J.: Igen sok téves feltételezés van. A magyar lakosságnak csak egy kisebb hányada vette igénybe a turistaellátmányt. Ezen kívül korlátlan lehetősége van a magyar állampolgároknak utazni az utazási irodákkal. Ha idehaza javítani tudjuk az áruellátást különböző módszerekkel – pl. azzal, hogy több árut hozunk be, és erre most az új szabályozás lehetőséget ad –, azokból a kurrens termékekből, amiért sokan kiutaztak – videó, hűtőláda, és így tovább –, vagy az ipari termelést ezen a területen valamelyest jobban befolyásolhatjuk és többet termelünk ezekből a kurrens termékekből, és árucserébe is többet hozunk be, a valutás üzletekben is vonzóbbá tesszük a kínálatot és nemcsak választékban, hanem árakban is, akkor az ilyen célú utazásokat csökkenteni tudjuk. Ez utóbbi területen egyébként nagyon sok kezdeményezés történt az utóbbi hetekben, hónapokban a Kereskedelmi Minisztérium részéről, és meggyőződésem, hogy ennek lesz is hatása.

M. P.: Tehát nem állhat egy olyan helyzet elő, hogy mondjuk a nyár közepén, vagy nyár végén azt mondják, hogy bocsánat, valamiféle korlátozást be kell vezetni, mert nincs elég valuta, amit kiadhatunk.

Cz. J.: Jelenleg egyetlen komoly tényezőnek a fejében nem fordul meg az, hogy az útlevéltörvényt megváltoztassa és a magyar lakosság utazási feltételeit rontsa. Az más kérdés, hogy természetesen vámszabályokkal és más közgazdasági, pénzügyi feltételekkel biz¬tosítani kell egy rendszer normális működését.

– Folytassuk a témát Sós Éva interjújával. A kérdésekre dr. Rásony Gergely (?), a PM devizagazdálkodási osztályvezetője válaszol.

S. É.: Meg lehet-e mondani, hogy mennyi az a pénz, amely a lakosság devizaügyeire van fenntartva?

R. G.: Külön ilyen keret nincsen. A korábbi években évente az MNB számára meghatároztuk, felső plafonja nem volt, mert ha ez kifogyott és többen kívántak utazni, a keretet automatikusan megemeltük. Az elmúlt évben kb. 20 milliárd Ft ment utazásokkal kapcsolatos kiadásokra.

S. É.: Az, hogy ezentúl nem kell a kiutazásoknál 3000 Ft értékű valutát felmutatnunk, jelent-e valami könnyebbséget?

R. G.: A devizagazdálkodás számára nem jelent könnyebbséget, mert még tovább fognak nőni az utazások. Amennyiben nő a kiutazó forgalom, annyiban jelent további devizakiadásokat.

S. É.: Azt mondja, hogy nincs határa ennek a keretnek. De már tavaly is gondot okozott a nagyszámú kiutazás. Az idén ez még nagyobb lesz, nem okoz-e gondot mégis?

R. G.: Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy minél több turista jöjjön hozzánk és ezekből a bevételekből tudjuk finanszírozni a magyar kiutazó idegenforgalom devizaszükségletét. […]

+ + +

– Az MNB elnöke cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint vállalatok devizafelárral jutnának az importcikkek vásárlásához szük¬séges külföldi fizetőeszközhöz. Bartha Ferenc egyértelműen leszögezte, hogy egyetlen kereskedelmi bank vagy pénzintézet sem térhet el az MNB által mindenkor jegyzett hivatalos forintárfolyamtól. A MNB a lebonyolítási jutalékot is átvállalja, ezen a jogcímen sem lehet tehát drágítani a devizát. A bankár ígérete szerint, a részletes szabályozásról még ebben a hónapban hivatalos tájé¬koztatót ad ki a MNB.

A Magyar Nemzeti Bank elnöke az Európai Parlament Pénzügyi Bizottságában tartott előadása után, kérdésekre válaszolva elmondta, hogy Magyarország nem kíván tagja lenni a Közös Piacnak. Bartha Ferenc kijelentette, hogy hazánk szabadkereskedelmi megállapodás aláírására törekszik. Az MNB szerint elképzelhetetlen, hogy egy ország két különböző gazdasági szerv tagja legyen, ez csak akkor merülhet fel, ha a Közös Piac és a KGST közötti kapcsolatrendszer más jellegű lesz. A bankszakember azonban hangsúlyozta, hogy lehet és kell is fejleszteni Magyarország és az EG közti kétoldalú kapcsolatokat.

+ + +

– Lassan lassan csordogál a külföldi működő tőke a magyar gazdaságba. A mai hír egy új vegyesvállalatról, Diósgyőrből érkezett. A Lenin Kohászati Művek vezérigazgatójával, dr. Tolnai Lajossal Juhász Péter beszélget.

J. P.: Négy és fél millió dolláros alaptőkével, vegyesvállalatot alapított a diósgyőri Lenin Kohászati Művek egy amarikai cég nyugat-német leányvállalatával. A társasági szerződést délelőtt írták alá. Mit tartalmaz ez?

T. L.: A Primary Trading Gmbh és a Lenin Kohászati Művek egy korlátolt felelősségű társaságot hoz lére, amelyben 30 % a külföl¬di tőke aránya. Ez a Kft fogja végrehajtani a korszerűsítő fejlesztést közel egymilliárd forint értékben – amelynek jelentős része tőkés deviza – és ennek során a folyamatos öntést közel megduplázza.

J. P.: Diósgyőr továbbra is a minőségi acél hazája marad?

T. L.: A korszerűsítés kapcsán elsősorban nemesacélokat fogunk tudni az exportpiacokra és hazai felhasználóknak szállítani. A teljes termelési érték több, mint 6 milliárd forint, és számításaink szerint a teljes kibocsátás mintegy 20 %-a megy konvertibilis piacokra. A megállapodásunk értelmében továbbképzéseket fognak rendszeresen a szakembereink számára tartani. Lehetőség van rövidebb-hosszabb időtartamra nyugati szakértők, menedzserek megbízására, akik a konkrét üzemeltetés feladataiban és a technológia kialakításában is átadják a tapasztalataikat.

+ + +

– Húsz éve működik az UNESCO-nak az a nemzetközi bizottsága, amely ma a veszprémi várban kezdett tanácskozást a csúcstechnológia és a tudomány kapcsolatáról. A bizottság egyik tagját, a budapesti műszaki egye¬tem tanszékvezetőjét, Farkas Józsefet Horváth Gyula kérdezte a tanácskozás helyszínén.

H. Gy.: A csúcstechnológia megszerzését illetően nem kis tétről van szó. Lemaradunk-e a világvonatról, vagy szerényebben, az európai vonatról?

F. J.: Egyik ország se sajátíthatja ki az új tudományos eredményeket. A technika, vagy technológiai tudás esetében nehezebb a dolog. Mindenki tudja azt, hogy a szocialista országokat – köztük Magyraországot is – az úgynevezett COCOM-lista alkalmazásával sújtják, kizárnak bennünket a legfejlettebb csúcstechnológiák használatának lehetőségéből. A bizottságunk ezt is ellenzi.

H. Gy.: A követők sorában állunk, vagy azért a csúcstechnológia egyéb területén mi is az élvonalban lehetünk?

F. J.: A baj mindig ott kezdődik, amikor mondjuk a nagy ötletet, tudományos felismerést meg kell valósítani, át kell vinni a fejlesztésbe. Mert a fejlesztés, a kivitelezés ilyen műszaki technológiák esetében rendkívül költséges. Ezt egy kis ország önmaga már nem tudja megcsinálni.

H. Gy.: De pl. Szegeden ez megy?

F. J.: A biológia többek között egy olyan fundamentális alaptu¬domány, ahol versenyben maradhat még egy kis ország is, hogyha jó a szellemi kapacitása. De bizony a műszaki csúcstechnológiák vonatkozásában követőek vagyunk. Az a nagy baj, hogy szinte már a követő pozíciót se tudjuk tartani. Olyan elavult műszerparkja van ma a magyar műszaki egyetekemnek, főiskoláknak, amelyek nem teszik lehetővé azt, hogy színvonalasan kiképezzük a hallgatóinkat. Egy nyugat-európai vagy amerikai egyetemen olyan számítógépen tanulnak rutinműveleteket a hallgatók, amihez idehaza egy egyetemi professzor nem fér hozzá. A feltalálók, fejlesztők még csak anyagilag se érdekeltek abban, hogy az eszmék realizálódjanak.

+ + +

– Soron kívüli ülést tartott a Minisztertanács és ezen megalakították a kormány szűkebb körű, hattagú kabinetjét. Ez nem döntési fórum, hanem sokkal inkább a kormányzati politika formálásának és a stra¬tégiai kérdések megvitatásának színtere lesz. A kabinetnek állandó tagjai a miniszterelnök és helyettese, az államminiszterek, valamint a belügy- és a külügyminiszter. A bizottság munkájában mindig részt vesz az a miniszter is, akinek tárcáját az ülés napirendjének témája érinti. Az ülés résztvevői hangsúlyozták, erősíteni kell a kormány politikai karakterét, ugyanakkor jól átgondolt stratégiára, világosan megfogalmazott gazdaság¬politikára, szociális és művelődési programra van szükség. Kötelezték az illetékeseket, hogy a jövőben, az egyes napirendi pontok elő¬terjesztését megelőzően, végezzenek széles körű vizsgálatot a tervezett döntések várható hatásairól és mérjék fel a különböző érdekeket is. A kormány tagjai döntöttek arról is, hogy megszünte¬tik a Minisztertanács mellett működő Tervgazdasági Bizottságot, amely az utolsó kormánybizottság. Végül a kormányülésen megvitatták az Országgyűléssel, bizottságaival és a képviselőkkel kapcsolatos kormányzati magatartást is.

A Szabad Európa Rádió adásából

– Ebben az országban mindent el lehet sumákolni – mondta néhány héttel ezelőtt Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt, hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam túloz, ma félek, hogy igaza van.

Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit kellene csinálni. Ellenőrzik a listákat. Az természetes lenne, hogy szúrópróba szerűen megnézik – néhány esetben talán a helyszínen is meggyőződnek róla –, hogy az aláíró a választási kerületben lakik-e, és tudta-e pontosan, mihez adja aláírását. Nálunk azonban más történik. A sajtó, amely néhány kivételtől eltekintve példás figyelemmel kíséri az ügyet, arról értesül, hogy egyes üzemekben nyomást gyakorolnak a választókra, vonják vissza aláírásukat. De ennél is ijesztőbb a Magyar Hírlapnak az a mai jelentése, hogy a VIII. kerületi Hazafias Népfront azt kívánja az aláíróktól, menjenek be személyesen hozzájuk, és igazolják kézjegyüket.

A légkört, amelyben ezek az intézkedések megszületnek, az MSZMP teremtette. Lapja, a Népszabadság a pártos újságírás hagyományainak megfelelően olyan riportot közölt a Józsefvárosból, amelyben kizárólag olyanok szólalhattak meg, akik vagy helytelenítik az akciót, vagy kétségbe vonják az alírásgyűjtők illetékességét. A riporternő egyet sem látszott megtalálni abból a 2175-ből, aki odaírta a nevét a listára. A riport hangneme azonban még mindig civilizáltnak tekinthető a budapesti pártbizottságon elhangzottakhoz képest. Szabó Piroska például így összegezte véleményét: az aláírásgyűjtőket ki kellett volna rugdalni a házakból. Kit lep meg ezután, hogy az aláírókat be akarják citálni a Hazafias Népfrontra, hadd ijedjenek meg egy kicsit.

A hivatalos szervek magatartásának másik jellemzője a találgatás: vajon mit kell csinálni? Néha őszinte a kérdés, néha alibi. Őszinte feltehetően akkor, amikor az idevonatkozó előírások pontatlanságára utalnak. Ez 40 évig senkinek sem tűnt fel, mert a Fidesz tagjai voltak most az elsők, akiknek eszébe jutott, azért vannak a törvények, hogy éljenek vele a választók. Hivatalos részről ezért kiadták a jelszót: jogászok bevonására van szükség! Ez pedig időbe kerül. Vagy ha azok máris megszólalnak, mint Takács Imre jogászprofesszor tette, akkor azt tudjuk meg, annyi választó írhatja alá az íveket, ahány akarja. A szabályt úgy fogalmazták, hogy a Hazafias Népfront dönt az ügyben, továbbítja-e egyáltalán az Elnöki Tanácshoz a listát, vagy nem. Máskor – persze feltehetően az időhúzás érdekében – csak úgy tesznek, mintha nem tudnák. Mert valószínűtlen, hogy a XIV. kerületi Hazafias Népfront titkára január elsején valóban ne tudta volna, hogy neki, és nem közvetlenül az Elnöki Tanácshoz kell küldeni az időközben Dauda Sándor visszahívása ügyében is összegyűjtött aláírásokat. Vagy nem olvassa az újságokat, amelyek akkor már hetek óta cikkeztek a Vida-problémáról? Vagy tényleg nem tudnák azoknak a Józsefvárosban felbukkant névtelen szórólapoknak a szerzői, amelyek Vida melletti aláírásgyűjtésre szólítanak fel, hogy akciójuk jogi szempontból nem értékelhető? Bizonyára tudják, de a zavarkeltés akkor is megéri nekik. Az mindenesetre helyes lenne, ha közzétennék a sajtóban a vonatkozó jogszabályok teljes szövegét. Akkor egyrészt mindenki láthatná, hogy milyen szabályok szerint kell élnie a társadalomnak, másrészt világossá válna, minek alapján született az a döntés, ami majd születik a képviselővisszahívások ügyében.

+ + +

Vadász János: A társasági törvény a gazdasági vállalkozások különböző formáit engedélyezi és szabályozza. Közkeresti, betéti társaság, Kft, részvénytársaság – valamennyi vállalkozási forma a piacgazdaság sokévszázados története során alakult ki, kielégítvén a természetes igényt, hogy a vállalkozók kiválasszák azt a jogi formát, amely a vagyongyarapítást és az ezzel járó kockázat mérséklését a nekik megfelelő arányban biztosítja. Tehát valamennyi forma feltételezi, hogy az erőforrások különböző konkrét tulajdonosok között oszlanak meg, akik közvetlen vagyoni érdekeltség alapján működnek, állandóan mérlegelvén a jövedelmi lehetőségeket és a kockázatokat.

Amennyiben az ország gazdasági erőforrásainak túlnyomó része ilyen tulajdonosok között oszlik meg, piacépítésre már nincs is szükség. Biztosra vehetjük, hogy ezesetben maguk a tulajdonosok teremtik meg a piacot, vagyis azt a személytelen mechanizmust, amelyben szuverén tulajdonosi fellépésüket és egymáshoz való alkalmazkodási kényszerüket folyamatosan ütköztetik és egyeztetik. Talán helyénvaló egy hasonlat: a piac olyan társasjáték, amelyben ha nem is mindenki, de a résztvevők többsége nyerhet, ha alkalmazkodik a játék szabályaihoz. Kétségkívül szükséges megfelelő helyiség – afféle kaszinó –, amelynek a vezetősége megengedi, illetve elősegíti, hogy az érdekelt résztvevők a játékasztalhoz üljenek. De világos, hogy semmiféle játék sem folyhat, sőt el sem kezdődhet résztvevők nélkül, akik érdekeltek abban, hogy nyerjenek. A kaszinó vezetője csupán annyit tehet – és ez fontos –, hogy létrehozza és üzemben tartja a játékkaszinót. Ennek a formai feltételei azonban nem elegendőek. Hiába van helyiség, hiába van játékasztal, amelyen ott halmozódnak a zsetonok, ha a kaszinó vezetője nem engedi be a résztvevőket, akiknek pénz van a zsebükben és szeretnének játszani. Az sem segít, hogy saját alkalmazottait ülteti asztalhoz és felszólítja őket, kezdjenek játszani a zsetonokért úgy, mintha valóban pénzre menne a dolog. Játék csak akkor alakul ki, és a kaszinó is csak akkor kezd működni, ha az igazi résztvevők valóban játszani kezdenek. És persze nem kell tartaniuk attól, hogy a kaszinó vezetője az első parti után elveszi a pénzüket. Azt hiszem, fölösleges a hasonlat szereplőit formailag bemutatni. Az állam nem képes piacot teremteni anyagilag érdekelt tulajdonosok sokasága nélkül. Ezek viszont elkerülhetetlenül megteremtik maguknak a piacot, mihelyt az állam megengedi és biztosítja, hogy valódi tulajdonosokként lépjenek fel a gazdasági életben. Biztosítja-e ezt az alapfeltételt a most életbe lépett társasági törvény? Bizonyos megindulást kétségkívül biztosítani látszik. Azok az egyének, vagy egyének csoportjai, akik a törvény adta lehetőségekkel élve akár közkeresti, akár betéti alapon vállalkoznak valamire, akár Kft-t, vagy részvénytársaságot alapítanak, ezt már szuverén tulajdonosokként határozzák el. Hiszen saját tőkéjüket fektetik be nyereség reményében, és a kezdeményezés kockázatai is az övék. Ugyanez vonatkozik, azokra a külföldi cégekre, amelyek magyar partnerrel társulva az országban vegyesvállalatot alapítanak. Valamennyien joggal számítanak arra, hogy a működőképes piacot egymás között létre tudják hozni, mert csak ebben az esetben van értelme a vállalkozásaiknak.

A magyar piac létrejöttének azonban van még egy lényeges feltétele. Az, hogy az ország erőforrásainak legalábbis a túlnyomó része – ne csak töredéke – valódi, anyagilag érdekelt tulajdonosok kezébe kerüljön. Ez pedig nem lehetséges, amíg az ország erőforrásainak zömét a létező szocializmus jellegzetes intézményeiben, állami vállalatokban működtetik. Az állami vállalat ugyanis a társasági törvény szellemével, követelményeivel egyáltalán nem egyeztethető össze. Érvényesíti az államhatalom tulajdonosi funkcióit, azt a gyakorlatot, amely négy évtizeden át olyan szégyenletes kudarcot vallott. Az állami vállalat nem rendelkezik világosan elkülönült vagyonnal, és így nem jöhet létre tulajdonosi szemlélet, vagyonérdekeltség, kockázatvállalás sem a vállalati vezetők, sem a vállalati tanácstagok körében.

De az állam sem érdekelt az egyes vállalatainál lévő vagyon gyarapításában. Össznépi, tulajdonosi szerepének megfelelően az állami vállalatoknál felhalmozódott összes vagyont tekinti a sajátjának, és így tulajdonosi szempontból közömbös számára, hogy ez az összvagyon hogyan oszlik meg az egyes vállalatok között. Vagyis amolyan Csáki szalmája az állami vállalatoknál lévő vagyon, valójában senki sem érdekelt a gyarapításában. Ami pedig a felelősséget illeti, nem túlzás azt mondani, hogy az államhatalom következetes felelőtlenségre van ítélve. Nincs ugyanis a társadalomtól elkülöníthető saját vagyona, amelyből veszteségeket téríthet, kötelezettségeket teljesíthet. Csak azzal az össznépi vagyonnal rendelkezik, amelyet az egész társadalomtól sajátított ki. Tehát szükségszerűen a társadalommal fizetteti meg azokat a mérhetetlen veszteségeket, amelyeket állami vállalatai működtetése során előidéz. Amíg tehát az állami vállalat a magyar gazdaságban az uralkodó intézmény, piac nem jöhet létre. Akkor sem, ha a valódi tulajdonosok kis, de elszigetelt csoportja már létrejött. Idézzük fel még egy pillanatra az előbbi hasonlatot. Vagy ötvenen ülik körül az asztalt, de csak néhány igazi játékos van közöttük. A többiek a kaszinó alkalmazottai, akiknek nincs pénz a zsebükben, nincs nyernivalójuk, és nem is kockáztatnak semmit. Nagyon valószínű, hogy a játék meg sem indul. Vagy ha megindul, hamarosan le is zárul. Az igazi játékosok felkelnek az asztaltól, mert nem akarják kidobni a pénzüket.

A jelek szerint az államhatalom is tisztában van azzal, hogy az állami vállalat intézményét a piac létrejötte érdekében fel kell áldoznia. Mint az illetékesek ígérik, idén tető alá kerül az úgynevezett átalakítási törvény, amely megengedi, hogy állami vállalatok részvénytársaságokká alakuljanak. Az elképzelés az, hogy a kibocsátott részvénypakettek zöme – elvben – állami tulajdonban marad, de úgynevezett társadalmi megbízottak, társadalmi szervezetek, intézmények, közösségek ellenőrzése alá kerül, amelyek csak az Országgyűlésnek felelnek a nekik átadott tőke működtetéséért. A működtetés pedig – így az elképzelés – úgy történik, hogy a megbízottak versenypályázati alapon úgynevezett vagyonkezelőknek engedik át ezt a tőkét, rájuk ruházván a tulajdonosi jogok gyakorlását. Vagyonkezelő pedig bárki lehet, egyén, egyének csoportja, vállalat, bank, dolgozói kollektíva, nyugdíjpénztár – feltéve, hogy a versenypályázatot elnyeri, mert a tőke legjobb megtérülését, azaz az államnak a legnagyobb hasznot ígéri. Mindez egyelőre nem több mint elképzelés, amelynek ki kell állnia a gyakorlat próbáit. A szándék – lényegében a régi gebines forma társadalmi méretű megvalósítása – mindenesetre arról tanúskodik, hogy valódi tulajdonosi fellépést és cselekvést várnak azoktól, akik a társadalminak nevezett vagyont működtetik. Nagyon valószínű, hogy ez az elképzelés naív, és biztos, hogy a megvalósítása buktatókkal terhes. Mégis, szerintem fontos előrelépés lesz, amennyiben megvalósítják.

A következetlenségekből származó buktatókat ugyanis sorra ki kell majd kerülni. Így van esély arra, hogy ezzel olyan folyamat indul meg, amely a valódi tulajdonosok sokasága előtt egyengeti az utat.