A hadsereg nyugtat, a diákok takarítanak

2009.05.23. 13:18

A blogról

Ez a blog egy napi válogatás arról, hogy mi történt 1989-ben. Beszámolunk a legérdekesebb hírekről, interjúkról, bemutatjuk a szereplőket, és megtudhatja azt is, mit hallgattunk, olvastunk, néztünk a moziban húsz éve, és milyen telefonok érkeztek a frissen induló TV2-höz és a Szabad Európa Rádióhoz. Ráadásul elolvashatja azokat a napi információs jelentéseket, amiket az MSZMP korabeli vezetői is megkaptak.

Partnereink

Videók

A fővárosba rendelt kínai hadsereg azt ígérte, hogy nem bántja a tüntetéseket a tiltás ellenére folytató diákokat. Pekingi statárium, 3. nap. 1989. május 22. Még 13 nap a Tienanmen téri vérengzésig.

Az előző két nap vészterhes feszültsége után - a változatlanul érvényben levő, de megvalósíthatatlan rendkívüli állapot harmadik napján - oldottabb volt a hangulat, gyakorlatilag megszűntek az utcai tömegtüntetések Pekingben. Ennek magyarázata az, hogy megbízható források szerint a fővárost gyűrűbe záró katonai alakulatok parancsnoksága biztosította a diákok képviselőit: semmiképpen nem vonulnak be a hadsereg egységei Pekingbe azért, hogy erőszakot alkalmazzanak a diákok és a lakosság ellen. Egy dolog azonban az ígéret és más lehet annak betartása. Ami biztos, biztos, a Peking külső körzeteiben felállított úttorlaszok és barikádok továbbra is megvannak, s a lakosság és a diákok éberen figyelik, valóban elvonulnak-e a katonák a főváros közeléből. Szemtanúk szerint egyes motorizált és páncélos alakulatok már megkezdték az elvonulást.

A megváltozott légkört mutatja az is, hogy a kínai televízió hétfőn hosszú képsorban számolt be arról, hogyan barátkoznak a diákok és a pekingi lakosok a város határán tartózkodó katonákkal. A televízió képei szerint a pekingiek itallal és étellel kínálják a három napja veszteglő katonákat, s a diákok a katonákkal együtt üldögélnek a teherautókon és intenzív párbeszédet folytatnak velük.

Érdekes ellentmondás, hogy a Zsenmin Zsipao hétfői számában teljes szövegben leközölte a hadsereg lapjának előző napi vezércikkét, amely arra szólitja fel a katonakat, hogy szilardan támogassák a Li Peng miniszterelnök által bejelentett és a Teng Hsziao-ping vezette Központi Katonai Bizottság által jóváhagyott rendkívüli állapot végrehajtását. A vezércikk szerint az ami Pekingben történik, hasonlatos a ,,kulturális forradalom,, kezdetéhez, maroknyi ellenséges elem kerítette hatalmába a diákokat, olyan összeesküvő banda, amelynek nyilvánvaló célja a kommunista párt hatalmának és a szocialista rendszernek a megdöntése. További ellentmondás, hogy hétfőn katonai helikopterekről olyan röplapokat dobtak a tüntető diákok és lakosok közé, amelyek arra hívják fel az embereket, hogy határolják el magukat az ellenséges elemektől és nyújtsanak segítséget a biztonsági szerveknek és a hadsereg Pekingben levo egységeinek a rendkívüli állapot előírásainak érvényesítésében és a zavargás felszámolásában.

A kínai főváros szívében, a Tienanmen-téren és az annak közelében levő pártközpont előtt hétfőn gyakorlatilag egész nap tartott körülbelül 300.000 pekingi lakos és diák tömegtüntetése. A hétfői megmozdulásban elsősorban a pekingi értelmiségiek, tudósok, írók, művészek, pedagógusok és újásgírók vettek részt. Az előző tüntetésekkel ellentétben a hétfoi megmozduláson tulajdonképpen egyetlen követelés kapott erőteljes hangot: azonnul mondjon le Li Peng miniszterelnök.

Kínai források tudni vélik, hogy a párt és az állami vezetésen belül éles vita folyik annak az új helyzetnek az értékelése körül, amelyet az idézett elő, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vált nem csak a három nappal ezelőtt kihirdetett rendkívüli állapot érvénybe léptetőse, hanem a hadsereg bevetése is. Megfigyelők ezzel a vitával hozzák összefüggésbe a hadsereg lapjának kemény hangú vezércikkét is. Abban minden megfigyelő egyetért, hogy a feszültség lecsendesítése és a helyzet normalizálása érdekében a kínai vezetésnek mielőbb elhatározásra kell jutnia, mert valóban fennáll az a veszély, hogy az, ami Pekingben történik, országos problémává válhat.

A diákok minden esetre optimisták: hétfőn elkezdték a nagytakarítást a Tienanmen-téren és a legújabb jelentések szerint közel hétezer diák , - akik a pekingi diákok támogatására érkeztek a fővárosba - hazaindult Pekingből.