A Népszabadság engedély nélkül felköszönti Kádár Jánost

2009.05.26. 13:28

A blogról

Ez a blog egy napi válogatás arról, hogy mi történt 1989-ben. Beszámolunk a legérdekesebb hírekről, interjúkról, bemutatjuk a szereplőket, és megtudhatja azt is, mit hallgattunk, olvastunk, néztünk a moziban húsz éve, és milyen telefonok érkeztek a frissen induló TV2-höz és a Szabad Európa Rádióhoz. Ráadásul elolvashatja azokat a napi információs jelentéseket, amiket az MSZMP korabeli vezetői is megkaptak.

Partnereink

Videók

Kádár János 77. születésnapján már súlyos beteg volt, nem is jelent meg az aznapi Elnöki Tanács ülésen. Az MSZMP három héttel korábban végleg nyugdíjazta, és leváltotta abból a díszpozícióból is, amit a számára kreáltak. Ám érkeztek a jókívánságok és szívélyes üdvözletek, felköszöntötte Kádárt a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága és a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága is. Az MSZMP viszont nem. A párt központi lapja, a Népszabadság azonban meglepte egy elvtársias köszönötővel, mert ahogyan írták, eddig nem lehetett ünnepelni Kádárt, vagy nem úgy, ahogyan másokat. Nem is magyaráznánk tovább, íme a szó szerinti cikk, ami aláírás nélkül jelent meg a Népszabadságban 1989. május 26-án.

Köszöntő, engedély nélkül

Ezeken a hasábokon nem volt szokás felköszönteni Kádár Jánost születésnapjain. Bizonyos kerek dátumok alkalmával az ünnepelt kivételt tett, hiszen elsőrendűen ő volt az, aki nem engedett az elmúlt harminc esztendőben annak a - sajnos - bennünket szorosan körbeölelő gyakorlatnak, amely egyes vezetők mértéktelen, mi több, ízléstelen dicshimnuszaiban csúcsosodott ki. Ám felelősen állíthatjuk azt is, hogy ezek az ötévenként ismétlődő köszöntők korántsem abban a hangnemben íródtak , amelyet a kortárs Közép-Kelet-Európában elfogadott normák előírhattak volna. S ugyanezen normák szerint most már hallgatnunk kellene, hiszen a nyugdíjba vonult pártvezetőkről hallgatni kell, vagy úgymond - le kell "leplezni" őket.

Mondjuk ki, Kádár János mai, hetvenhetedik születésnapján azt, hogy azért is köszönthetjük őt, mert mások voltak az előzmények - és ez mindenekelőtt Kádár János érdeme.

Igazán nem ez az az alkalom, amikor számot kell vetnünk egy történelmi korszak eredményeivel, mulasztásaival, tévedéseivel. Még akkor sem, ha ez az a korszak, amelyet Magyarországon a legmarkánsabban Kádár János tevékenysége jellemez.

Ezúttal az emberről szólunk. Arról az emberről, aki nagyon nehéz életet élt. Mégis, ritka sors, hogy valakinek a neve még életében korszakjelző legyen. A siker éveiben, a konszolidált, mégis kezdeményezésekkel teli hatvanas években nem volt vitatott sem idehaza, sem külföldön, hogy Kádár János joggal népszerű, jelentős magyar államférfi. Nem véletlen, hogy személyéhez fűződik Magyarország visszavezetése a világ közösségébe.

Azon kommunisták közé tartozik, akik korán felismerték: a munkásosztály ügye elválaszthatatlan a nemzet sorsától. Gyakorlati politikusként sem magyarsága, sem internacionalizmusa nem volt számára elvont fogalom. A kor lehetőségei korlátozták: ő mégis mindig azon munkálkodott, hogy a szocializmus céljai ne kerüljenek ellentétbe a nép, az ország érdekeivel.
Az ország első embereként sem volt vezér. Hétköznapian viselkedett, egyszerűen fogalmazott. Sokan mégis megérezték benne a vívódó embert.

Most nem a történelemről írunk. Most nem a Kádár-korszakról van szó, csak elvtársunkról, Kádár Jánosról.

Tisztelettel köszöntjük ezen a hetvenhetedik születésnapján. (Népszabadság, 1989. május 26.)

Korábbi 89-es és Tegnapi Újságok Kádárról:

A beteg Kádár visszatér

Kádár János nagyinterjú ad a Time-nak

Kádár lemond, aztán mégsem