„Hát nem tudom, mi az Istent csináljunk ezzel…” (Nyers Rezső)

2009.06.17. 10:48 Módosítva: 2009.06.18. 15:10
22 hozzászólás

A blogról

Ez a blog egy napi válogatás arról, hogy mi történt 1989-ben. Beszámolunk a legérdekesebb hírekről, interjúkról, bemutatjuk a szereplőket, és megtudhatja azt is, mit hallgattunk, olvastunk, néztünk a moziban húsz éve, és milyen telefonok érkeztek a frissen induló TV2-höz és a Szabad Európa Rádióhoz. Ráadásul elolvashatja azokat a napi információs jelentéseket, amiket az MSZMP korabeli vezetői is megkaptak.

Partnereink

Videók

Az MSZMP Politikai Bizottsága 1989 januárja és szeptembere között több, mint egy tucat alkalommal tárgyalt Nagy Imre és az ’56-os forradalom kapcsán. Ezeknek a tárgyalásoknak a hangfelvételeiből készített több, mint három órás montázsát mutatta be az OSA Archívum június 16-án.

Június 16-án este 7 órai kezdettel bemutatta az OSA Archívum több, mint három órás válogatását az MSZMP KB ülések hanganyagaiból „Ez a mi pártunk egy jó párt..." címmel. Mint azt már korábban írtuk, az OSA Archívum összegyűjtötte az 1989. január 31. és szeptember 5. között elhangzó MSZMP PB illetve PIB megbeszélések hanganyagait és ezekből a Nagy Imrére, a mártírtársaira, az újratemetésükre, és egyáltalán az '56-os eseményekre vonatkozó részeket kiemelték, és egy koherens, 200 perces beszédfolyammá alakították.

A beszédet hallgatva szinte a megbeszélésen érezhette magát a hallgató. Egészen új színben festette le a bemutató az akkor hatalmon lévő embereket, sokkal közelebb érezhette magához őket az ember, érezhette a félelmüket, a bizonytalanságukat, azt, hogy a kialakult helyzettel ezek az emberek nem tudnak mit tenni. Próbálnak az eseményekkel lépést tartani, lehetőleg újra irányítani azokat és az embereket, akiket addig valamennyire az uralmuk alatt tudhattak. Látták kiszabadulni a szellemet a palackból, és látták annak a következményét, ha nem tesznek semmit annak érdekében, hogy ezt a palackot bedugaszolják.

Azonban a bedugaszolás lehetőségét, már az első pillanattól kezdve érzik, elveszítették. Próbálnak hát valamit kihozni a kialakult helyzetből, próbálják azt a saját hasznukra fordítani. A Pozsgay által hivatalosan is elismert „népfelkeléssel" próbálnak valamit kezdeni, az elején csak erőtlenül, bizonytalanul, tudván azt, hogy ha népfelkelésnek nevezik ők is a történéseket ellenforradalom helyett, akkor azzal a párt az identitásának, legitimációjának egyik alappillérét veszíti el.

Szembesülnek a vezetők a párttagok ellenkezésével a népfelkelés megnevezés ellen, ugyanakkor az állampolgárok másik, már igencsak tekintélyes és egyre hangosabb részével, mely a forradalom elismeréséért kiált. A lehetetlent szeretnék megvalósítani, egyszerre kívánnak kedvezni mindkét félnek, próbálnak egy átmeneti megoldást találni, mely minkét oldal számára elfogadható. Erőlködnek, próbálják valami módon magyarázni a népfelkelés leverésének szükségességét – amit meg is találnak, a népfelkelés, ami jogos volt, ellenforradalomba ment át.

Látszólag véget nem érő viták folynak ennek kapcsán, hallhatjuk, amint Pozsgay védi az igazát, amint Grósz nemegyszer felcsattan, már-már kiabál, hogy nyomatékot adjon mondanivalójának.

Bizonytalanok, már-már érzéketlenek az újratemetés kapcsán is. Látják, hogy komoly probléma, látják az ellenzéket, sőt, hallani a megdöbbenésüket, amikor megtudják, hogy három- vagy akár ötszázezer emberrel kell számolniuk az újratemetésen, arról nem is beszélve, hogy Amerikából is több mint egy tucat repülőgép érkezik, tele emberekkel, főleg '56-os emigránsokkal. Arról már nem is beszélve, hogy kénytelenek a Hősök terére engedélyezni a gyászszertartást, amit azonban később inkább pozitívan értékelnek, ugyanis így nem különül el a temetés és a politikai akció és kisebb az esélye a „rendszerellenes" történéseknek.

Lassan felismerik Nagy Imre jelentősségét a képben, kénytelenek elismerni a politikai gyilkosság tényét, azt, hogy jogilag ugyan el lehet ítélni Nagy Imrét és társait, de politikailag nem. Szűrös Mátyás mondja ki először a párt belső szentélyében, hogy nem igaz, hogy Nagy Imre és csoportja „revizionista" lett volna, és azt, hogy Nagy Imrének volt igaza.

Az újratemetés után fellélegeznek, hangosat sóhajtanak megkönnyebbülten, ám már a következő probléma dereng a nem is olyan távoli horizonton: október 23-a, a „népfelkelés" kitörésének napja. Hosszas viták, és a szavaknak még hosszabb néma ízlelgetése jellemzi az eseményről való beszélgetéseket. Minek is lehet nevezni azt a napot, amikor a nép felkelt a párt ellen, úgy hogy az lehetőleg a párt malmára hajtsa a vizet, de legalábbis ne keltsen ellenséges érzületet a forradalom és ellenforradalom hívei közt?

Gyuricza László felszólalása tudatosítja talán a legjobban azt, hogy ilyen szó valójában talán a világon nem létezik; hosszas gondolkodás után, igen szerencsétlen javaslatot tesz: október 23. legyen az összefogás, november 4. pedig a megbékélés napja.

Érzik az emberek, akik a PIB-ben ülnek, hogy gyakorlatilag nincs esélyük sem a megfelelő elnevezésre, pedig tudják: mindenféleképp ki kell sajátítaniuk ezt a napot, különben „állami ünnep lesz és a Történelmi Igazságtétel Bizottság dönti majd el, hogy részt vehetünk-e rajta vagy sem."

Kit tekintsenek a saját halottuknak? Azokat, akik a forradalmat leverték? Vagy a népet, amely fellázadt? Egy újabb fordulat, ha nem is teljesen váratlan: azokat tekintik saját halottuknak, akik ha fel is lázadtak, tiszta szívből tették, mert jót akartak. Azonban azokkal nem, akik bosszút álltak és köztörvényes bűnöket követtek el.

És végül el kell számolniuk azzal is, hogy ők milyen szerepet töltöttek be a forradalom idején, a pártnak mi a felelőssége. Mennyit és mit vállaljanak a múltból? Megegyeznek, hogy '56 „tragikus szükségszerűség, mely elejét vette a nagyobb nemzeti tragédiának". Azonban ezzel végképp sarokba szorítják magukat, a játszmát elveszítik. Ahogyan Grósz mondta: „rövidtávon (...) eredménnyel nem kerülünk ki." Nem kerültek ki hosszútávon sem.

Kétszáz perc alatt a személytelen nevek a könyvek lapjain közel kerültek az őket hallgatókhoz, személyekké, emberekké váltak; hogy jókká vagy rosszakká, erkölcstelen gonosztevőkké – azt ki-ki döntse el maga. De előbb hallgassa meg őket, a húsz évvel ezelőtti beszélgetéseiket, magát a rendszerváltás történetét.



  • Hírek
  • Személyi kölcsön