Az évtized legvéresebb kongresszusára készül az MSZP

2009.02.20. 08:21 Módosítva: 2009.02.20. 08:56
Az MSZP-s hagyományokkal szakítva a legtöbb fontos pozícióért komoly harc várható a párt márciusi kongresszusán. Gyurcsány Ferenc pártelnöki tisztét ugyan senki sem veszélyezteti, de alatta már nagy a tülekedés. Kiss Péter és Szekeres Imre információink szerint biztosan fontos pozícióban marad, de többen is nagyot bukhatnak. Lamperth Mónikának, Hiller Istvánnak, Juhász Ferencnek például lesz miért izgulnia.

Kemény küzdelemre készülhet, aki márciusi szocialista kongresszus után a párt országos elnökségének asztalánál szeretne feszíteni. A 15 választott tag (Lendvai Ildikó a frakcióvezető, Simon Gábor pedig a választmányi elnök jogán ül a grémiumban, így 17 fős a testület) több mint egyharmadát a szűk, hat emberből álló vezérkar adja, ám a fennmaradó kilenc helyre több mint húszan startolnak rá.

Ráadásul nemcsak az elnökség „mélyrétegeiben”, de a párt csúcsán is komoly csetepaté várható. Csak három vezető számít biztos befutónak. A párt nagy tétben merne fogadni arra, hogy az elnök Gyurcsány Ferenc marad, a két elnökhelyettesi poszt egyikét Szekeres Imre tartja meg, illetve a három alelnök közül Kiss Péter biztosan újrázhat. A többi pozíció sorsa viszont több mint képlékeny.

Képek a 2008-as kongresszusról.

Amint azt korábban megírtuk, Szekeresen kívül a jelenlegi elnökhelyettes Juhász Ferenc, valamit Lamperth Mónika, az elnöki kabinet vezetője aspirál elnökhelyettesnek. A prognózisok szerint e felállás mellett Lamperth az esélyesebb Juhásznál. Már csak azért is, mert Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes a jelek szerint kongresszusi szövetségre lépett Szekeressel, márpedig a pártban Lamperthet Szekeres emberének tartják.

Csakhogy információink szerint Veres Jánost is kapacitálják, hogy induljon el elnökhelyettesnek. Arról pedig senkinek sincs sok kétsége, hogy a pénzügyminiszter könnyűszerrel legyőzné Lamperthet. Ezt támasztja alá, hogy Veres olyannal büszkélkedhet, ami Lamperthnek nincs: nevezetesen területi bázissal, hisz ő a kongresszus egyik legerősebb résztvevőjének (a küldöttszám alapján) számító Szabolcs-Szatmár-Bereg megye elnöke.

Lamperth taktikai hibája

Lamperth viszont elbukott, amikor hivatalossá próbálta tenni somogyi hátországát, Kolber István ugyanis 29-37 arányban tartotta meg ellene a megyei elnökségét. A szolidabb interpretációk úgy szólnak, hogy Somogy mindig is megosztott megye volt, és hogy Kolber négy küldöttel többet tudott felmutatni, csak annyit jelent: Somogynak két erős embere van. Ám azt a barátibb értelmezések is hozzáteszik, hogy Lamperth csúnya taktikai hibát vétett, ha ugyanis nem megy csínbe, hanem nagyvonalúan félreáll, akkor az egész megyét felsorakoztathatta volna maga mellett. Abban viszont mindenki egyetért, hogy hazai pályán veszíteni csúnya bukta.

fotók: Huszti István

A támogatásra pedig égető szüksége van, hiszen ha az elnökhelyettesi megmérettetésen alul is marad, egy alelnöki posztra azért valószínűleg rástartol. (Igaz, egyes forrásaink ebben szkeptikusak, egyrészt a somogyi fiaskó miatt, másrészt ha esetleg alelnök lesz, fel kell adnia az évente mintegy félmilliárd forintból gazdálkodó Táncsics Mihály Alapítvány vezetését, márpedig ez a pozíció komoly befolyást jelent, az alapítvány markáns szereplője a pártfinanszírozásnak.) Szóval ha mégis elindul az alelnökségért, két posztért (a harmadikat Kiss Péter stabilan elviszi) Mesterházy Attila frakcióvezető-helyettessel, Ujhelyi István és Hiller István jelenlegi alelnökkel, valamint esetleg Juhásszal kell megharcolnia.

Feltűnik egy másik pártpénztárnok

Ami az elnökség többi tagját illeti, a kilenc helyre három, egyenként háromfős kategóriában lehet indulni: a saját jogukon bejutottak, a női kvótán érkezők, illetve az ifjúsági kvótán befutók. Az elsőben meglehetősen nagy a tolongás. Itt indul Puch László, az infrastrukturális tárca államtitkára (és Baranya megye elnöke), feltűnik egy másik pártpénztárnok, Boldvai László is, és ha Veres János nem indul vezérkari pozícióért, ő is itt köt ki. Továbbá ide aspirál Mandur László, az Országgyűlés alelnöke, Soós Tamás, a Heves megyei közgyűlés elnöke, valamit Szabó Vilmos, a budapesti szocialisták jelöltje. Információink szerint ugyan Gráf József agrárminiszter nem kíván újrázni elnökségi tagként, viszont a helyére államtitkára, Gőgős Zoltán szeretne beülni. És egy esetleges elnökhelyettesi-alelnöki vereség esetén ide csorog le Juhász és Hiller.

Hogy kinek mekkora az esélye, arról csak találgatni lehet, Verest és Puchot biztos befutónak tartják, tehát a többieknek egy helyen kell osztozniuk, illetve legfeljebb kettőn, ha Veres vezérkari tag lesz. Az egykori budapesti elnök Mandurt most a főváros nem támogatja, a budapestiek hivatalos jelöltje az említett Szabó Vilmos, akinek viszont vidéken rosszabb az ázsiója mint Mandurnak. Aki viszont a rábízott médiaügyekben (lásd: tévéelnök-választás) nem mutathat fel sikereket.

Havasnak nem merték megmondani

Soóst ugyan támogatja Heves megye, de ez már két alkalommal is kevésnek bizonyult, és az egri hospinvestes ügy levezénylése miatt nem biztos, hogy a tagság hálás neki. Gráf ugyan az utóbbi két évben az elnökség egyik legerősebb tagjának számított, és mint ilyen akár ki is jelölhetné utódját, de az átlagszoci vélekedések szerint már így is túl sok a miniszter és az államtitkár az elnökségben, így több olyan ember kellene, aki főállásban dolgozik a pártért.

A női kvótánál, ha nem is háromszoros, de kétszeres a túljelentkezés: itt startol Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár, ha nem jut be a felső körökbe, akkor Lamperth Mónika is, rajtvonalhoz áll Müllerné Szabó Tímea, Pest megye ügyvezető alelnöke és Herczog Edit uniós képviselő, valamint nekilendül a Hagyó Miklós támogatta Tüttő Kata, és végül jön Havas Szófia. A belső körös elemzések mindenesetre arról szólnak, hogy Vadai, Lamperth (már ha itt köt ki) és Herczog számíthat sikerre. Müllerné Szabó Tímea Pest megye miatt akár erős jelölt is lehetne, de többen kétlik, hogy ezért az elnökségi posztért a kongresszus egyik legsúlyosabb megyéje hajlandó lenne háttéralkukat kötni. Ami Havas Szófiát illeti, budapesti forrásaink szerint egyszerűen senki sem merte neki megmondani, hogy nem kellene indulnia.

Beférhet még Bárándy

Az ifjúsági kvóta három helyéért nyolcan (ha valami csoda folytán Ujhelyi István és Mesterházy Attila egyaránt alelnök lesz, akkor csak hatan) állnak sorompóba. Elindul Varga László, a Societas elnöke. Több vélemény szerint ő az ifjúsági szervezet képviselőjeként amúgy is bent lehet az elnökségi ülésen tanácskozási joggal, így esetleg a helyét másnak kellene adni, de a kongresszus egyik legnagyobb megyéje, Borsod őt támogatja. Szintén nekilódul Bárándy Gergely, akit Budapest 80 százaléka (és Hagyó Miklós) támogat, de vidéki bázisa gyakorlatilag nincs. Információink szerint elindul Harangozó Gábor EP-képviselő is. Ebbe a kategóriába férhet bele Mesterházy és Ujhelyi, valamint itt startol Ficsor Ádám miniszterelnöki kabinetfőnök, illetve Molnár Csaba infrastrukturális miniszter, egyben Győr megyei elnök. Utóbbi kettő, szólnak a vélekedések, leginkább csak a nevét futtatja. Így forrásaink úgy kalkulálnak, hogy ha úgy alakul Ujhelyi vagy Mesterházy biztos benn lesz, erős esélyes Varga, illetve beférhet még Bárándy.