Még mindig jár a Magyar Hírlap a hivatalokba

2009.02.20. 07:18 Módosítva: 2009.02.20. 07:24
Egy héttel azt követően, hogy Gyurcsány Ferenc bojkottot hirdetett a Magyar Hírlap ellen, megkerestünk több állami intézményt, hogy a miniszterelnök kérésének megfelelően felmondták-e előfizetéseiket, és leállították-e hirdetéseiket a lapban. A napilap továbbra is elérhető ott, ahova eddig is járt, de előfordul, hogy csak kevesebb példányban vagy az előfizetés kifutására várnak. A kormányszóvivő szerint nem érkezett kifogás az állami cégek részéről a bojkott ellen.

Az elmúlt hét közepén Gyurcsány Ferenc a Magyar Hírlap bojkottjára kérte az állami intézményeket, az állami vállalatoknak pedig kiadta, hogy szüntessék be a fizetett hirdetések és reklámok megjelentetését a lapban. A miniszterelnök az újság mellőzésére való felhívás mellett utasította Draskovics Tibor rendészeti és igazságügyi minisztert, hogy készítse elő a megfelelő sajtóetikai, vagy jogi eljárást Bayer Zsolt, a Magyar Hírlapban megjelent Betelt a pohár című írásával kapcsolatban.

A miniszter az Országos Igazságszolgáltatási Tanács hétfői ülésén napirenden kívül felvetette, hogy a testület foglalkozzon a Veszprém Megyei Bíróság elnökének a Magyar Hírlapban tett múlt heti nyilatkozatával is, ebben Horváth György előfizetésre buzdított a sajtószabadság védelmében.

Általános törvényi szabály, hogy a bíró nem politizálhat, ám a politika felett áll az alkotmányosság, márpedig a sajtószabadság alkotmányos jog és alkotmányossági kérdés - fejtette ki véleményét a kérdésről Horváth György az MTI-nek szerdán. "Ha tehát kifogásoltam a miniszterelnök ominózus véleményét, akkor nem politizáltam, hanem egy alkotmányossági kérdést vetettem fel" - mondta.

Nem tűnik el rögtön a hivatalokból a Magyar Hírlap

Egy héttel Gyurcsány Ferenc felhívását követően több érintett szervezetet megkerestünk, hogy megtudjuk, eleget tettek-e a miniszterelnök kérésének.

"A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium a Magyar Hírlap előfizetéseit egy, a Kommunikációs Osztálynak járó példány kivételével miniszterelnök úr február 11-én kiadott felhívását követően lemondta" - tudtuk meg a KHEM kommunikációs osztályától. A minisztérium alá tartozó Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) szintén egy példányt kap sajtófigyelés céljára. Hirdetéseket viszont nem jelentetnek meg a lapban, de ezt korábban sem tették. Az NHH szóvivője szerint elég ritka, hogy napilapokban reklámoznak, a pályázatokról szóló információkat nagyobb példányszámú újságokban jelentetik meg.

Hasonló okokból tartja fenn előfizetését az Országos Rádió és Televízió Testület is. „Az ORTT nem szüntette meg a Magyar Hírlap előfizetését. Az ORTT médiafelügyeletként fontos szerepet tölt be a médiumok életében, ezért nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy minden újságot megrendeljünk, minden forrásból tájékozódjunk" - áll közleményükben, ami húsznál is több előfizetett lapot említ, köztük a Népszabadságot, a Magyar Nemzetet, a Népszavát, a Napi Gazdaságot, a Világgazdaságot, a HVG-t, a Heti Választ és a Magyar Narancsot, illetve tematikus, kommunikációval és médiával foglalkozó kiadványokat.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat szóvivőjétől megtudtuk, hogy nem szüntették meg előfizetésüket a Magyar Hírlapra és emlékeztettek a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ) által kiadott közleményre, amely kiemelte az Alkotmány 61. § (1) és (2) bekezdését. Ezek szerint „A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra"; „A Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát", a MÖOSZ pedig „a sajtószabadság elleni nyílt, durva miniszterelnöki támadásra" kívánta felhívni a figyelmet. A BAZ Megyei Önkormányzat a Magyar Hírlap mellett a Népszabadságot, a Magyar Nemzetet, a HVG-t és az Észak-Magyarországot is megrendeli. Az általunk megkérdezett, kisebb lélekszámú települések önkormányzatainál azt mondták, hogy korábban sem fizettek elő a Magyar Hírlapra.

A Pénzügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy a miniszterelnök nyilatkozatát követően nem hosszabbították meg előfizetésüket. Az APEH tájékoztatása szerint a hivatal a Magyar Hírlapra szóló előfizetést nem mondja le, de ha lejár, nem hosszabbítja azt meg. Az adóhatóság valamennyi országos napilapra előfizetett az idei évre is. Az országos napilapok mellett a gazdasági tematikájú hetilapok, illetve közéleti magazinok is rendszeresen járnak az APEH-hoz.

Február 13-án kétezer ember jelent meg a Magyar Hírlap melletti szimpátiatüntetésen, ahol Széles Gábor, a lap tulajdonosa megköszönte Gyurcsány Ferencnek a bojkottal járó „reklámtevékenységét".