Vazul
10 °C
25 °C

Megkéselték a VII. kerületi képviselő autóját

2009.02.24. 15:01
Mind a négy gumit kiszúrták az ingatlanbotrány miatt csökkent létszámmal üzemelő erzsébetvárosi önkormányzat feloszlatását indítványozó KDNP-s frakcióvezető Nissanján.

Az Index információi szerint a napokban ismeretlenek kiszúrták a VII. kerületi képviselőtestület KDNP-SZEM frakcióját vezető Kecskés Gusztáv autójának gumijait.

A képviselő a múlt héten kezdeményezte, hogy az önkormányzat március 5-én rendkívüli ülésen döntsön az önfeloszlatásról. A hatfős csoportot irányító Kecskés az indítvány benyújtásával egy időben közös jelöltek állítását is javasolta a Fidesznek, de az együttműködés feltételeit is megszabta. A KDNP-SZEM csak akkor szavaz igennel a letartóztatások miatt csökkentett létszámmal működő képviselő-testület feloszlatására, ha a partnerek teljesítik mind a négy feltételt, többek között azt, hogy közös jelölt csak az lehet, aki érdemben tudja igazolni, hogy támogatta az ügyészség által vizsgált befektetői körtől a nyomozás alá vont ingatlanok visszavételét.

A VII. kerületi politikus, aki fenyegető telefont is kapott, nem zárja ki, hogy a számos érdeket sértő javaslat miatt akarták figyelmeztetni, ezért az ügyben a rendőrséghez fordult.