Közérdekű adat kiadásáért perelték be Draskovicsot

2009.02.26. 18:02
Beperelte az igazságügyi minisztert és az országos rendőrfőkapitányt a Szabadság Kör, hogy megtudhassák, mennyibe került a közrend fenntartása a 2006. szeptember 17-én történt tévéostrom után. Csütörtökön volt az első tárgyalási nap.

Közérdekű adat kiadásért indított pert Draskovics Tibor igazságügyi miniszter és Bencze József országos rendőrfőkapitány ellen a Szabadság Kör. A szervezet arra kíváncsi, hogy mennyivel emelkedtek a közrend fenntartására fordított költségek 2006. szeptember 17-e után. Azért akarnak választ kapni kérdésükre, mert ezt az összeget az adófizetők pénzéből fedezték.

A polgári per első tárgyalását csütörtökön tartották a Fővárosi Bíróságon.

Mint elhangzott, a felperes, a Szabadság Kör kétszer próbálta megtudni, hogy a kordonállítások mekkora költséggel jártak, és a rendőrség milyen magántársaságokkal működött együtt állami rendezvények biztosításakor.

A szervezet arra is kíváncsi, hogy az In-Kal Security részt vett-e a nemzeti ünnepeken a rendezvények biztosításában, és ha igen, mi volt a jogviszonya, illetve hogy ezért mennyi pénzt kapott.

A felperes jogi képviselője elmondta, a perindítás után Draskovics Tibor néhány kérdésükre választ adott. Az alperesek jogi képviselője a kereset elutasítását kérte.

A tárgyalást március 26-án folytatódik, akkor ítélet várható.

A Szabadság Kört 2007 októberében alapították politikusok és közéleti személyiségek, többek között Balog Zoltán, a parlament emberi jogi bizottságának fideszes elnöke, Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő és Hegedűs Zsuzsanna szociológus. A szervezet Jogtipró-díját idén februárban Draskovics Tibornak ítélték oda.