Egyre jobban zsugorodik az MSZP

2009.02.27. 07:00 Módosítva: 2009.02.27. 07:06
A pénzügyi-gazdaság válság megoldásával kapcsolatos politikusi reakciók sem változtatták meg a párterőviszonyokat. A válaszadók kevesebb mint harmada venne részt az EP-választásokon.

Februárban az összes választókorú körében 33:17, a biztos szavazatot ígérők között 61:27 a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben, azaz továbbra is stabilan vezet a Fidesz az MSZP előtt a népszerűségi versenyben, derül ki a Szonda Ipsos felméréséből, amely a Népszabadság pénteki számában olvasható.

A Szonda Ipsos február közepén végzett reprezentatív felmérése szerint nem jutna be a parlamentbe Fideszen és az MSZP-n kívül más párt. Az összes választókorú körében az SZDSZ, az MDF és a jobbik egyaránt 2-2 százalékot nyerne meg, a MIÉP 1 százalékot, míg a KDNP 0 százalékot tudhatna magáénak.

A százalékok mögött álló tömegekről a Szonda azt írja: a Fidesz-tábor 2,6 millió fős, az MSZP egymillió támogatóra számíthat, és körülbelül 150 000 szavazója lenne az SZDSZ-nek, az MDF-nek és a Jobbiknak is, ha most vasárnap lennének a parlamenti képviselőválasztások.

A közvéleménykutató cég elemzése szerint a pénzügyi-gazdaság válság megoldásával kapcsolatos politikusi reakciók sem változtatták meg a párterőviszonyokat. A hívek a saját pártjuk szavaiban, megoldási javaslataiban bíznak, az ellenoldal javaslatait nem hajlandók tudomásul venni. A bizonytalan választópolgárok pedig senkinek nem hisznek.

A szocialisták lemaradása nemcsak a szimpatizánsok számában figyelhető meg, hanem a választói viselkedés további fontos tényezőiben. Évek óta passzívabbak a Fidesz híveinél, most is kevésbé jellemzi őket a versenyláz. Jelenlegi visszafogottságuk a jövőre is rávetül, a bő egy év múlva bekövetkező választásra gondolva, minden ötödik baloldali azt feltételezi: nem tart ki addig az MSZP mellett, aligha lesz a szavazójuk. A Fidesz mostani tábora eltökéltebbnek tűnik, közülük minden tizedik morzsolódhat le, olvasható a napilapban.

A politikai aktivitás szintjéről a következőket mérte a Szonda: egy mostani parlamenti választásra a szavazásra jogosultak 46 százaléka menne el, és csupán 30 százalék venne részt a júniusi EP-választáson.