Bokros, a médiahack

2009.03.03. 07:20 Módosítva: 2009.03.03. 09:07
A szocialistáknak három lehetőségük van: az előrehozott választás kiírása; az MSZP, az SZDSZ és az MDF közös szövetségbe terelése, valamint Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki posztról történő távozása. De valószínűleg egy negyedik mellett döntenek: minden marad úgy, ahogy eddig. Török Gábor februári elemzésének folytatása, a válság után a várható EP-kampányokról.

A Fidesz kifejezetten csendes kampányban érdekelt. A Fidesz kommunikációjában a fő üzenet az lesz, hogy a Fidesz nem kampányol. A párt, a napi politizálásához kapcsolódóan, naponta beszél majd a gazdasági válságról és a kormány hozzá nem értéséről, ezt azonban nem hozza összefüggésbe az EP-választással, mondta Török Gábor politikai elemző.

A Vision Consulting vezetője szerint, ha lesz is erős fizetett kampánya a Fidesznek, az általános üzenetekről szólhat. Bár a Fidesz minden bizonnyal kifejti majd, az EP-választás milyen értelemben szól a kormányról – akár a „negyedik fordulóként” akár 2010 nulladik fordulójaként aposztrofálva a júniusi megmérettetést –, kormányváltást sürgető üzenete nem lesz annyira erős, mint volt például 2006 őszén.

A kampány csendes jellege természetesen nem abból adódik, hogy a Fidesznek ne lenne fontos, hány mandátumot szerez júniusban. Kampánystratégiáját azonban két megfontolás is abba az irányba tereli, hogy ne adjon kitüntetett szerepet magának a kampányüzeneteknek: egyrészt az általános politikai helyzet, és az abban elfoglalt Fidesz-pozíció, másrészt a párt mobilizációs képessége.

A Fidesz az utóbbi években viszonylag következetes politikai gyakorlatot folytat: a kormány távozásának sürgetésén túl semmilyen politikai kérdésben nem alakít ki határozott álláspontot. Vagyis, a Fidesz a kormány minden javaslatát támadja, ezt azonban nem szakpolitikai érvekkel indokolja, hanem Gyurcsány Ferenc személyének és a kormány általános politikájának támadásával. A szakpolitikai vitákat a Fidesz elkerüli, akár azon az áron is, hogy ennek folytán programnélkülinek látszik.

A szocialisták, illetve egyes elemzők és értelmiségiek gyakran támadják a Fideszt azzal, hogy nincs programja. Az elmúlt két év azonban azt mutatja, hogy ez az érv egyelőre nem működik: a választóik láthatóan nem várják el a Fidesztől, hogy pontosan megmondja, mit és hogyan csinálna – a kormánnyal szembeni antipátiájuk olyan erejű, hogy megelégednek annak üzenetével, hogy a Fidesz jobban csinálná.

Ha e stratégia két éve folyamatosan működik, a Fidesz aligha fogja most megváltoztatni. Éppen ezért a párt az EP-kampányban sem fog törekedni arra, hogy konkrétumokról beszéljen.

Az elmúlt években felhalmozott előny megtartásának legjobb eszköze a Fidesz mobilizációs képessége. A Fidesz már rég nem a tömegkommunikációs eszközökön, hanem saját csatornáin keresztül igyekszik elérni szimpatizánsait. Ez a módszer lényegesen hatékonyabb, ha egy párt képes felépíteni egy olyan, sok ezer aktivistából álló, modern technikai eszközökkel támogatott rendszert, amely a személyes meggyőzésen és a közvetlen elérésen keresztül befolyásolja a szavazókat. Nagyon valószínű, hogy a 2009-es választás e mobilizációs rendszer országos főpróbája is lesz.

MSZP: meglepetések nélkül

Miközben a legtöbb párt kampánystratégiája már most szinte teljes bizonyossággal kiszámítható, az MSZP-nél ez csak a legvalószínűbb forgatókönyv esetén van így. Három olyan opciójuk van a szocialistáknak, amelyre akár sort is keríthetnek a következő hónapokban: az előrehozott választás kiírása; az „Olajfa” létrehozása – az MSZP, az SZDSZ és az MDF közös szövetségbe terelése –, valamint Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki posztról történő távozása.

E három opció akár kombinálható is. A legnagyobb erénye mindegyik megoldásnak a meglepetés. Mindhárom megoldás fő hátránya, hogy felborítaná a jelenlegi status quo-t, amellyel az MSZP nagy többsége megtanult együtt élni: azonnali, vagy rövid távú konkrét politikai pozíciók elvesztését jelentené szocialista politikusok számára.

A három opció bármelyike esetén az MSZP teljesen új irányba indulna el, amely logikusan megváltoztatná – feltehetően inkább javítaná – választási esélyeit. Az MSZP várhatóan egyik mellett sem teszi le a voksot a következő időszakban, s egy kiszámíthatóbb, a mostani politizáláshoz jobban kapcsolódó kampányt folytat majd.

A kampányt ebben az esetben maga a kormányzás jelentheti. Ez nem azt jelenti, hogy a szocialisták feltétlenül azt gondolnák, a kormányzás szavazatokat hozhat számukra – felismerik viszont, hogy a jelenlegi helyzetben az MSZP-ből a kormány látszik. A Fidesz passzivitása és a gazdasági válság okozta kényszer szükségképpen túlsúlyossá teszi MSZP-t és a miniszterelnököt a politikai napirenden. Vagyis, a szocialisták akkor sem tudnának másról beszélni, ha akarnának.

Az MSZP fizetett kampányüzeneteinek nagyon csekély jelentőségük lesz a párt tényleges megítélése szempontjából: az MSZP Gyurcsány Ferenc személyét és politikai programját jelenti majd. A kormányzás megítélése határozza meg, az MSZP milyen eredményt ér el. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem számíthatunk gyökeres politikai preferencia-változásokra a kampány hatására. A lassan két éve nagyjából változatlan párttámogatottsági adatok pár ponttal módosulhatnak – a tényleges mandátumkiosztást pedig a két nagy közötti mobilizációs verseny akár ennél nagyobb mértékben is befolyásolhatja –, ám ennél nagyobb változásra nem érdemes számítani.

MDF, SZDSZ: ellentétes kampányok

Az SZDSZ és az MDF, miközben helyzetük, támogatottságuk és politikai súlyuk nagyjából hasonló, sok szempontból egymás ellentétei. Az SZDSZ határozott üzenettel és profillal a választók egy jól meghatározható szeletéhez igyekszik szólni, legnagyobb problémája pedig abból adódik, hogy tényleges politikája nincs szinkronban saját ígéreteivel és e választók elvárásával, illetve hogy e választók egy része nem tekinti az SZDSZ-t hiteles képviselőjének.

Az MDF ezzel szemben egy sokkal szélesebb körhöz igyekszik egy sokkal általánosabb, ugyanakkor sokkal népszerűbb üzenettel eljutni, s problémái nem a hitelességből, hanem az elérésből fakadnak.

A két párt EP-kampánya is mintha egymás ellentéte lenne. Az MDF a politikai nyilvánosság szabályai szerint, elsősorban politikai pozíciójára figyelve, ezt alakítva igyekszik sikeres lenni – röviden: az MDF elsősorban politizálni akar.

Ezzel szemben az SZDSZ a szavazóiból kiindulva sokkal inkább egy klasszikus reklámkampányt próbál megvalósítani, miközben politizálása esetleges és teljesen kiszámíthatatlan. A fő probléma az MDF-nél abból adódik, hogy a politikai nyilvánosságban kialakított pozícióhoz találjon szavazókat, míg az SZDSZ esetén a probléma a kampány és a politikai tevékenység közötti diszkrepancia.

A Bokros Lajos listavezetői felkérése körül kialakult polémia jól mutatta, az MDF milyen típusú akciókkal próbál releváns tényező maradni. A Fórumnak régóta két markáns állítása volt: egyrészről az MSZP és a Fidesz párhuzamos elutasítása, másrészt a – talán leginkább neoliberálisnak nevezhető - gazdaságpolitikai program. Bokros Lajos nélkül azonban e kettőből az MDF gazdaságpolitikai krédója továbbra is rejtve maradna, vagy rejtve maradt volna.

Bokros Lajos jelölése az MDF listavezetői posztjára felhívhatja a figyelmet az MDF pozíciójára ebben a kérdésben – ennyi előnye tehát mindenképpen lehet. Ugyanakkor két okból is azt mondhatjuk, hogy az első pillantásra esetleg hatásosnak tűnő lépés könnyen visszaüthet, s hosszú távon akár árthat is az MDF-nek.

Bokros jelölése tipikus médiahack: olyan eseti akció, amellyel az adott politikai szereplő képes felhívni magára a média figyelmét. Ezek az akciók, a megosztó, meglepő személyi döntések azonban, miközben azt a célt, hogy az adott szereplő figyelmet kapjon, elérik, nem várt következményekkel járhatnak.

Az első probléma Bokros jelölésével maga az üzenet. Állításunk, hogy miközben az MDF régóta kísérletezik a neoliberális gazdaságpolitikai profillal, ez a kísérlet eddig a választókig nem jutott el – ami viszont nem feltétlenül vált az MDF kárára. A két nagy egyforma támadása, a normális Magyarország üzenete olyan elemek, amelyek maximálisan megfelelnek az MDF stratégiai céljainak: a választók többsége egyetért velük, és el tudja képzelni az MDF-ről, hogy képviseli is ezt az irányt.

Ezzel szemben a neoliberális gazdaságpolitika, főként annak a Bokros által képviselt, radikális verziója, egyáltalán nem ilyen: a választók többsége nem ért vele egyet, ráadásul nehezen is hozza össze az MDF-ről kialakított képpel. Az MDF jelenlegi szavazóinak, vagy akár a korábbi kampányokban megcélzott potenciális szavazóinak egyáltalán nincsenek piacpárti attitűdjei.

Bokros az egyik legnépszerűtlenebb magyar politikusként távozott a politikai életből, s ha renoméja azóta nőtt is, kiugró népszerűsége ma sincs. Vagyis: miközben egy politikai átpozícionálás végrehajtására Bokros alkalmas személy, egyáltalán nem biztos, hogy ez az átpozícionálás bölcs lépés, az pedig bizonyos, hogy Bokros népszerűséget nem, legfeljebb ismertséget hozhat a pártnak.

Mindez akkor is kérdésessé tenné Bokros jelölésének bölcsességét, ha nem állna fenn a második probléma: az MDF, mint párt ellenállása. A különböző pártélettel kapcsolatos nyilatkozatok, a pártok belső vitái általában nem jutnak el a választókhoz, s nem okoznak jóvátehetetlen károkat. Más azonban a helyzet akkor, ha egy párt kifejezetten egy személyi döntéssel kívánja átpozícionálni magát.

Ebben az esetben e személyi döntés nyilvános támadása komolyan árthat a pártnak. Az MDF Bokros jelölésével éppen egy ilyen helyzetet teremtett. Könnyen előfordulhat, hogy ha Bokros végül listavezető is lesz, a kampány során számtalan támadásnak lesz majd kitéve, s hogy az MDF-fel kapcsolatos hírek szinte csak erről szólnak majd.

Az SZDSZ kampánya más tekintetben problematikus. A liberálisok szokás szerint korán kezdték a kampányukat, s e kampány iránya is a korábbiakra emlékeztet: egy szűk célcsoportnak szóló, témaválasztásában provokatív kampány látszik elindulni. A párt fő problémája megítélésünk szerint nem is a kampánnyal, hanem a politizálással függ össze: vajon képes-e a párt ismét egy teljesen apolitikus (értsd: nem a napi politikai vitákhoz kapcsolódó) kampánnyal szavazókat mozgósítani.

Az SZDSZ hitelessége rendkívül alacsony, politizálásának megítélése saját szavazói között is negatív. Egyelőre nem világos, mennyire tudja az SZDSZ mindettől függetleníteni magát. Ha nem, akkor a kampány, legyen reklámszempontból bármennyire megfelelő is, sikertelen marad.