A rendőrség már szabadulna a szovjet rendszertől

Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány drasztikus átalakításokat jelentett be február 26-án. A BRFK öt regionális kapitányságot hozott létre Budapesten, ezek a kiemelt – a rendőrzsargonban súlypontinak nevezett – bűncselekményekre koncentráló nyomozócsoportokat fognak irányítani. Így a jövőben a betöréses lopások, a gépjárműlopások és az utcai rablások felderítését nem a kerületi, hanem az újonnan létrehozott regionális kapitányságok végzik majd.

Hogy anyuka lemehessen a boltba

„Felmértük, hogy általában mi az, ami a lakosságot legjobban irritálja. A vagyon elleni bűncselekmények közül a betörés és az autólopás, a közterületi bűncselekmények közül pedig a rablások, hiszen ettől függ, hogy a gyerek hazajöhet-e egyedül sötétedés után, vagy anyuka lemehet-e a közértbe” – mondta Bodnár Zsolt, a BRFK bűnügyi helyettese. A kisebb bűncselekmények és az egyéb bűncselekmények a kerületeknél maradnak, hiszen a rendőrség egyelőre nem kezdhet átfogóbb reformokba.

A mélyrehatóbb változások akadálya elsősorban a magyar közigazgatási rendszer – a hatályos törvények értelmében minden önkormányzathoz tartozik egy, amúgy állami fenntartású rendőrség. A politika ugyan már 2000 óta a közigazgatás reformjáról beszél, de eddig az összes régiósítási kísérlet visszapattant. Ebből a tapasztalatból kiindulva a rendőrség most nem is próbálkozott átfogó reformmal, de a belső átszervezési lehetőségeket kihasználták.

Pedig a reformra égető szükség lenne. Több rendőrségi forrásunk szerint is évekkel vagyunk elmaradva, a rendőrség struktúrája még mindig a szocializmusból megöröklött szovjet szisztéma szerint épül fel. Így például Budapesten a BRFK mellett 23 kerületi kapitányság és 16 rendőrőrs működik – a rendőrőrsök a kerületek alá tartoznak, jellemzően akkor hozzák létre őket, ha egy helyi politikus a közbiztonság romlására panaszkodik. Egy rendőrőrs átadása remek fotózási lehetőség.

Lokális megoldás

Ez a struktúra egyrészt „iszonyatos párhuzamosságokat eredményez”, másrészt rengeteg rendőr gyakorlatilag inproduktív munkát végez, mondta Bodnár. Hiszen minden egyes kapitányságon legalább öt ember – az ügyeletes tiszt, a helyettese, a váltásparancsnok, a kapus és a panaszfelvevő – csak irodai munkát végez, csak Budapesten tehát kétszáz rendőrt gyakorlatilag kivonnak a tényleges rendőrségi munkából.

Megoldást jelenthetne az önkormányzati rendőrség – néhány éve a politika oldaláról is felvetett, majd elfelejtett – ötlete. A hatályos törvények szerint egy adott területért, beleértve a közrendet is, az önkormányzat felel. A BRFK mostani átalakítása összhangban van ezzel, valójában a hatásköröket osztották újra. A felosztás elveiben is helyes, hiszen míg a közrend a kerületeknél marad, a bűnügyet központosították. Ennek könnyen belátható előnyei vannak, helyi érdek például így nehezebben befolyásolhatja nyomozásokat.

Reform nélkül nincs tovább

Az önkormányzati rendőrség azért is lehet jó irány, mert, ahogy Bodnár mondta, „a közigazgatás és a rendőrség kapcsolata rendkívül szoros”, utóbbi felépítése hűen követi a kerületi-megyei rendszert. „Ez a régi felosztás több száz évre tekint vissza Magyarországon, a közigazgatási határok minket is behatárolnak. Nagyon nehéz úgy túllépni az egyiken, hogy a másik nem lép.”

A közigazgatás reformja viszont egyelőre lekerült a napirendről, noha közben a politika az elmúlt hetekben a bűnözés – statisztikailag nem igazolt – rohamos terjedésére hivatkozva hangosan követeli a reformokat. De a politikai akarat kimerül a látszatintézkedések követelésében; több rendőrt, több körzeti megbízottat követelnek. A rendőrség létszáma viszont törvény határozza meg, a negyvenötezres létszám európai összehasonlításban nem is kevés, a százezer lakosra jutó rendőrök számában Magyarország európai összehasonlításban az ötödik helyen áll. Igaz, a létszám nincs feltöltve. De sokkal nagyobb problémát jelent a működés hatékonysága. „Olyanok vagyunk, mint egy öreg gőzmozdony, lassan már annak is örülünk, ha hét-nyolc százalékos hatékonysággal elüzemelgetünk” – mondta Bodnár.

Ennek oka a már említetteken felül az is, hogy a szovjet rendszer nem csak a struktúrában élt tovább. „Nagyon rossz a nyomozási taktikánk is, mi kvázi mindenben nyomozunk” – mondta Bodnár. Míg például Hollandiában egy biciklilopást csak regisztrálnak, és nyomozást csak akkor indítanak, ha rábukkannak egy elkövetőre, Magyarországon minden ügyben, még azokban is, amelyekről mindenki tudja, hogy megoldhatatlanok, nyomozás indul. A nyomozók így gyakorlatilag határozatok és kérvények gépelésével töltik az idejüket, hogy aztán harminc nappal az eset után hivatalosan is közöljék, amit az első percben sejteni lehetett. „Ez szédületes kapacitásokat köt le, szétforgácsolja az erőt és nulla eredményt hoz.”

A statisztika átka

A másik átok a hagyományos statisztikai szemlélet. A rendőrség az egységes rendőrségi-ügyészségi nyomozati statisztikában (ERÜBS) számol be tevékenységéről. Az ERÜBS számai azonban csalókák. „Most megvizsgáltuk, hogy a 2008-as ERÜBS statisztikában szereplő bűncselekményeknek csak a fele történt 2008-ban, a másik felében vannak akár tízéves ügyek is. Tehát egy ilyen statisztikából borzasztóan nehéz megítélni az adott évet.” Ebből fakad, hogy így egy kapitányság tevékenységét önmaga előző évi tevékenységéhez nem, csak egy másik kapitányság eredményeihez lehet hasonlítani. Ennek azonban semmi értelme. „Nem lehet egy II. kerületi Rózsadombot összevetni egy IX. kerületi Illatos úttal.”

A statisztika másik hibája, hogy a felderített bűncselekmények arányát mutatja csak. „Pedig nagyon nem mindegy, ha az előző évben kétezer autót loptak el, a következőben meg csak ezret, akár úgy is, hogy a felderítés aránya közben romlott. Hiszen ez azt jelenti, hogy a rendőrség a megelőzésre helyezte a hangsúlyt, ezzel jelentősen javult a közbiztonság. Csak ez a statisztikából nem derül ki.”

A statisztika miatt van az is, hogy a kerületi kapitányságok nem érdekeltek az együttműködésben. A jelenlegi rendszerben, ha egy sorozatbetörő banda végigmegy az Üllői úton, aminek a két oldala két különböző kerülethez tartozik, akkor az ügyben párhuzamosan két rendőrkapitányság kezd nyomozást. Ha az egyikük elfogja az elkövetőket, a statisztikában több elkövetése lesz, mint ahány bűncselekménye, ezzel látványosan javít az eredményén, a másik kapitányságon viszont rajtamarad egy adag megoldatlan bűncselekmény. Azaz a rendszerbe kódolva van a szomszédos kerületek konfliktusa.

A politikán a sor

A régiósítás tehát megoldást jelentene a párhuzamosságokra, és feloldaná a rivalizálást is azzal, hogy a súlyponti bűnügyeket kiemeli a kerületi kapitányságok hatásköréből. A statisztikai szemléletváltás – Bodnár szerint a regionális kapitányságoknál már új módszerekkel mérik a hatékonyságot – pedig véget vethet a mostani gyakorlatnak, amikor a dörzsölt öreg kapitányok statisztikajavító, könnyen felderíthető bűncselekményekre koncentrálnak, amelyek társadalmi jelentéktelenségük ellenére ugyanakkora forrásokat kötnek le, mint a tényleges bűnügyek.

A rendőrség meglépte azt, amire a jogi keretek lehetőséget adtak – Bodnár szerint még egy kis tartalék maradt a rendszerben. A rendőrség most a fontolva haladás híve. „Régebben hatalmasakat léptünk, majd egy-két évvel később kiderült, hogy az újítások fele nem vált be. Most azt mondjuk, próbáljuk ki az új rendszert, és ha ez sikeres, talán megszületik a politikai szándék is.” Hiszen a továbblépésnek már törvényi feltételei vannak, a rendőrség pedig jogalkalmazó, nem jogalkotó szervezet.