Felelős kormányt Budapesten! Ezt a táblát emelték magasba a fidelitasosok a parlamentben, percekre megzavarva ezzel az ülést. Ezúttal nem szavazták le a legfőbb ügyészt, Kuncze Gábor félreszavazott.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az Országgyűlés elnökének magyar-szlovák parlamenti tárgyalásokról szóló tájékoztatójával kezdődik hétfőn az Országgyűlés jövő heti kétnapos ülése.

    Szili Katalin a csütörtöki pozsonyi találkozó után azt mondta: a magyar felet nyugtalanítja a módosított szlovák államnyelvtörvény, és aggályosnak tartja azt, de Pavol Paska szlovák házelnök szava számára garanciát jelent, hogy a magyarok jogai nem sérülnek.

    A pozsonyi házelnök szerint a módosított szlovák államnyelvtörvény nem fogja korlátozni az országban élő nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználatát.

    AZ Országgyűlés határoz az anyakönyvezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatról, amelyet december közepén azért napoltak el, mert az Alkotmánybíróság megsemmisítette a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló jogszabályt, emiatt a javaslatból most kikerülnek az erre vonatkozó rendelkezések.

    Megvitatják a hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről szóló törvényjavaslatot.

    Megvitatja a Ház a szocialista képviselők kezdeményezte, a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvényjavaslatot is.

    (MTI)

  • Miután Szili Katalin beszámol a szlovák házelnökkel folytatott megbeszéléseiről, Varga Mihály kezdi a rendes napirend előtti felszólalások sorát A kormányzat teendőkről címmel. Az MSZP-s Podolák György (Válságkezelés, vagy a gazdasági csúcs ígéretei), az MDF-es Dávid Ibolya (Az őszinte beszéd ára), az SZDSZ-es Fodor Gábor (Az ünnep elszáll, a válság itt marad), a KDNP-s Lukács Tamás (A jognak asztalánál) szólal még fel.

  • cikkünk a témában:

    Megszűnik az MDF-frakció

    Csáky András hétfőn reggel írásban bejelentette a házelnöknek, hogy kilép az MDF frakcióból és a továbbiakban "független ellenzéki képviselőként" kíván dolgozni a parlamentben. Szili Katalin az információt megerősíteve elmondta: a politikus reggel vitte be a házelnöki titkárságra az erről szóló dokumentumot.

  • A szólás- és a véleménynyilvánítás szabadságának védelmében tartott demonstrációt a parlament hétfői ülésének kezdetén a Fidesz ifjúsági szervezetének parlamenti képviselői. Nyitrai Zsolt a Fidelitas sajtótájékoztatóján az ellen tiltakozott, hogy vasárnap, a március 15-i állami ünnepségekről előállítottak két fiatalt, akik a márciusi ifjak egyik követelésével transzparensükön tiltakoztak a kormány politikája ellen. A képviselők magukkal hozták a parlamentbe a "Felelős kormányt Pest-Budán" feliratú transzparenset. Nyitrai Zsolt elfogadhatatlannak nevezte, hogy a véleményüket nyilvánító fiatalokat előállították, és szabálysértési eljárást indítottak ellenük, amit csak 24 óra elteltével vont vissza a rendőrség, elismerve hibáját.

    Fotók: Huszti István
  • Csáky András a hétfői ülés előtt hivatalosan is tájékoztatta Szili Katalint, hogy március 16-i hatállyal kilép az MDF frakciójából, amely ezzel az előírt tízfős létszám alá csökken, és megszűnik.

  • Napirend előtt Szili Katalin házelnök beszámolt a szlovák-magyar házelnöki találkozójáról. "Sokat vártunk, de még többet kaptunk a bizottsági konzultációktól" - mondta Szili. Az egyeztetéseken kiderült, hogy több a közös pont, mint a vitás kérdés, bár kisebbségi ügyekben pont fordított az arány. A magyar bizottsági tagok Szili szerint példásan működtek együtt. Múlt hét csütörtökön Szili megállapodott a szlovák házelnökkel, hogy az alkotmányügyi és a külügyi bizottságok tovább folytatják az egyeztetéseket, és ez remélhetően eredményt hoz a vitás kérdések megoldásában. Július végén újabb szlovák-magyar házelnöki találkozó következhet.

    07
  • "Tegnap ünnepeltek a magyarok és jó volt magyarnak lenni" - kezdte a Kormányzati teendőkről című napirend előtti felszólalását Varga Mihály, a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Szerinte a jelenlegi kormány csak píároffenzívákat folytat. Erre az egyik példa szerinte a Malév ügye, amiről mostanában derült ki, hogy bár korábban sikersztorinak nevezték a privatizációt, most másfélmilliárd forinttal kellett megsegíteni a vállalatot. "Nem véletlenül követeli hónapok óta a Fidesz a privatizációs szerződés nyilvánosságra hozatalát" - mondta. Második pontként az adóreformot hozta fel, hiszen a kormány januárban még adócsökkentést ígért, februárban adóátrendezést, de mostanra kiderült, hogy ez valójában adóemelés. Ezzel szerinte a magyar kormány szembe megy az európai gyakorlattal, ahol adócsökkentésekkel próbálják serkenteni a gazdaságot. Legfőbb hibának az áfaemelést tartotta, ami szerinte a szegényebb rétegeket érinti leginkább - bár a fogyasztási adó jellemzően azokat terheli, akik fogyasztanak. Egyetlen reményt adó hírként azt hozta fel, hogy az ország gdp-je csak 2,5 százalékot zuhant, nem ötöt. Ez szerinte a mezőgazdaságnak köszönhető.

    04
  • Veres János válasza előtt a Fidelitas képviselői felemelték "Felelős kormányt Budapesten" felíratú transzparensüket, amit a fideszes padsorokból taps fogadott, Szili Katalin azonban rendre utasította a rendbontókat.

    05
  • Veres János a feldobott labdára reagálva kijelentette, hogy "jó lenne, ha felelős ellenzék is lenne az országban". Varga szavaira válaszolva kijelentette, hogy utoljára a Fidesz-kormány emelt Magyarországon jövedéki adókat. A Malév privatizációs szerződése állítása szerint ismert, a fideszesek bele is tekinthettek. Az adójavaslatokkal kapcsolatban azt mondta, hogy előterjesztésük a társadalmi egyeztetések folyományaként változott meg. "Teljesen valótlan az az állítása, amelyekben adóemelésekről beszél" - mondta Vargának.

    06
  • "Kritikus időszakot élt át a gazdaság az elmúlt hetekben, emberek ezrei vesztették el munkahelyüket, negatív csúcsokat dönt a forintárfolyam és a tőzsdeindex" - kezdte napirend előtti felszólalását a szocialista Podolák György, aki ezután a kormány felelős intézkedéseiről beszélt, amelyekkel csökkentették a nemzetközi gazdasági válság negatív hatásait. Egyetlen negatívumként a kormányzati kommunikáció hiányát hozta fel, mert szerinte a vállalkozók nem ismerik eléggé a felkínált lehetőségeket.

    08
  • "Magyarország az elmúlt években hihetetlen erőfeszítéseket tett a válság hatásainak csökkentésére" - válaszolta Podolák dicséretére Burány Sándor gazdasági államtitkár, majd tovább folytatta a kormány munkájának dicsérését.

    10
  • "Megérte-e a Magyar Demokrata Fórumnak, hogy Bokros Lajost jelölte EP-listája élére, és javasolta miniszterelnöknek?" - tette fel a kérdést önmagának Dávid Ibolya, és meg is válaszolta. "Igen megérte" - mondta, még akkor is, ha így a jövő héten már független képviselőként folytathatják munkájukat. "Ha ez volt az ára annak, hogy valaki őszintén beszélt arról, hogy a láthatónál is nagyobb a baj, megérte" - mondta. Munkájukat ezentúl független képviselőként folytatják, "tízszer, százszor is hangosabban", bár napirend előtti felszólalásokra innentől nem lesz lehetőségük. "Javaslatunkat továbbra is fenntartjuk" - mondta, hiszen továbbra is úgy gondolják, hogy Gyurcsány és kormánya nem alkalmas válságkezelésre, majd megerősítette múlt heti javaslatát Bokros Lajos miniszterelnöki jelölésére. Szerinte a parlament ellenzéki többsége Gyurcsány Ferencnek szavazott bizalmat a múlt héten. "Nem táblákat felemelve kéne követelni a felelős kormányt" - szúrt oda a Fidesznek. "Azzal, hogy az ellenzék a múlt héten a kormányt támogatta, létrejött a Gyurcsány Ferencet támogató Olajág-koalíció" - mondta, felemlegetve, hogy a Fidesz a kormánnyal együtt szavazott a jelenlegi válságot csak mélyítő száz napos programokra.

    11
  • Fodor Gábor is a vasárnapi ünnepre emlékezett "Az ünnep elszáll, a válság itt marad" című napirend előtti felszólalásában. Szerinte két fontos üzenete van az ünnepnek: csak a sokszínű Magyarország lehet sikeres, valamint reformokra van szükség. "Elődeink 48-ban együtt harcoltak a szabadságért, együtt harcoltak lengyelekkel, románokkal, horvátokkal, szerbekkel, zsidókkal" - hozta fel példaként, külön is kiemelve a cigány származású Gábor Áront. Aztán a vasárnapi ünnepen árpádsávos zászlókkal vonulókra terelte a szót, kifejtve, hogy a magyarság történelmi traumáinak javát az intolerancia miatt szenvedte el. Majd bírálta a Fideszt, amiért nincs programja, majd a kormányt, mert programja elfogadhatatlan, nem elegendő. Elfogadandó javaslatnak a Reformszövetség programját ajánlotta újfent.

    14
  • A kereszténydemokrata Lukács Tamás is a vasárnapi ünnep apropóján beszélt. Szerinte egy felelős kormány tiszteli az emberi jogokat, és sajnálkozott, hogy Fodor Gábor, akit "liberális képviselőként ismertem meg", nem emeli fel a szavát az ellen, hogy a rendezvényeket a kormány örző-védő magántársaságokkal biztosíttatta a rendőrség helyett. Egy kismamától csecsemője tejét is el akarták kobozni. "Uraim, önök már a csecsemőtejtől is félnek" - mondta, bár nyilván az anyatejre gondolt. "Ha Magyarországon nem lehet azt megtenni, hogy felelős kormányt követelünk, akkor itt már a jogállam van veszélyben" - mondta, majd példamondatként elsütötte, hogy "Gyurcsány takarodj".

  • "A hétvégén 674 rendezvény volt, ebből 124 Budapesten, és összesen hetet tiltottak be" - válaszolta Lukácsnak Juhász Gábor igazságügyi államtitkár. Szerinte ezek java rendben zajlott le, de voltak ismert fenyegetések. "A rendőrség talált Molotov-koktélt, és előállítottak egy kerékpárost, akinél annyil fémcsapágyat találtak, hogy nyilván kellett hozzá egy kerékpár, hogy el tudja tolni - mondta. - Milyen lelkületű ember az, aki a hóna alatt egy tojásos dobozzal, egy másik meg egy Sztálin-kötettel megjelenik az ünnepségen és ordibálni kezd" - mondta, majd amikor egy fideszes közbekiabált, hozzátette, "látom, önök között vannak olyanok, akik jobban megértik ezt". Állítása szerint a kormány nem szerződik magán örző-védőkkel, de a rendezvényszervező cégek meg igen. Az Inkallal és a Waltonnal, melyekkel kapcsolatban csak a legjobb tapasztalatai vannak. "Az ünnep szabad, jogszerű és békés. Mindenki együtt ünnepelhetett" - mondta Juhász. "Sajnálom, hogy önöknek nem az tűnt fel az ünnepen, hogy a Múzeumkertben hatezer ember énekelte együtt a Himnuszt, hogy négyezer gyerek lovagolt" - zárta felszólalását.

    Fotók: Huszti István
  • Pósán László és Révész Máriusz a Katapult-program visszaéléseiről kérdezte az oktatási minisztert: felelősnek érzi-e magát azért, mert a minisztérium munkatársai családtajaiknak "nagy tételben talicskázták ki a pénzt" a minisztériumból. "Miért nem tűnt fel ez a miniszternek?" - kérdezte a szónokló Pósán. Válaszában Hiller István oktatási miniszter "számokat és tényeket" sorolt. A Katapult programban húszezer tanuló és ötezer mentor vesz részt, az óvodai programban tizenötezer óvodás, mondta. A Katapult program folytatódik, finanszírozása biztosított. Szerinte a program ügyében a minisztérium kezdett vizsgálatot 2008-ban. A minisztérium február 12-én kapott közérdekű bejelentést a visszásságokról, február 17-én vizsgálatot kezdeményezett a programmal kapcsolatban, február 18-án pedig fegyelmit a program felelős vezetője ellen. Azaz állítása szerint a minisztérium belső vizsgálatokkal tisztázta a problémát, március 12-én pedig büntetőfeljelentést tett az ügyben.

    Révész Máriusz "kínos magyarázkodásnak" nevezte Hiller válaszát, és a miniszter felelősségét hangoztatta. A választ nem fogadta el. A parlament azonban az SZDSZ szavazataival elfogadta.

  • A fideszes Tilki Attila a szocialistákkal együtt igennel szavazott, az MDF-ben pedig a Fidesszel szavazott a Bokros jelölése miatt háborgó Pettkó András és Hock Zoltán. Igaz, a szintén Bokros miatt nem háborgó Katona Kálmán az MSZP-vel (és az SZDSZ-szel) szavazott párttársával, Lengyel Zoltánnal együtt.

  • Gedei József szocialista képviselő a legfőbb ügyészt interpellálta: mit tehet az ügyészség, hogy az önkormányzatok tulajdonosi jogosítványaikat törvényes keretek között gyakorolják. Hunvald György letartóztatása kapcsán kérdezte, hogy más önkormányzatoknál miért nem jár el az ügyészség. Kovács Tamás legfőbb ügyész a kérdés értelmezésével kezdte válaszát. Szerinte Gedei azt kérdezte, hogy egy polgármester, ha nem írja alá a törvénysértő határozatot, fegyelmi eljárást kockáztat, ha aláírja, büntetőeljárást. Mint mondta, az önkormányzatok vagyoni gazdálkodását nem az ügyészség, hanem az Állami Számvevőszék intézi, az ügyészség pedig, ha tudomására jut a törvénysértés, eljárást indít. "Ha a képviselő úr törvénysértésről szerez tudomást, tegyen feljelentést" - javasolta. Gedei "korrektnek" nevezte Kovács válaszát interpellációjára, amit nem is kérdésnek, hanem figyelemfelhívásnak szánt.

  • cikkünk a témában:

    Dávid Ibolya emelt fővel vállalja a szétesést

    Egy hét múlva nem lesz saját frakciója az MDF-nek. A pártelnök maga jelentette be az Országgyűlésben, hogy büszkén vállalja a függetlenséget, legfeljebb néhány hétig nem lesz alkalma napirend előtti beszédet tartani. Közben azonban keresik a jogi kiskaput, hogyan lehetne áprilisban újjáalakítani a képviselőcsoportot.

  • A kereszténydemokrata Medgyasszay László szerint "furcsa üzletek" folynak "az MVM háza táján", minderről egy kormányközeli lap tényfeltáró cikkéből értesült. Az ügy lényege, hogy az MVM beszállt egy, az energianád termesztésére alapított üzembe, majd visszavonta a finanszírozást, így most egy félmilliárdos üzem amortizálódik Bátonyterenyén, ahol a termesztőüzem felépült. "Támogatta-e az MVM az üzemet? Mi volt a nagyobb felelőtlenség, a támogatás megítélése, vagy felfüggesztése?" - kérdezte. A pénzügyminiszter nevében Keller László államtitkár válaszolt. Maga is furcsának ítélte az üzletet, feltárandónak nevezte azt. Az energianádas cég 2006-ban kereste meg a Paksi Atomerőművet, de az túl kockázatosnak találta az üzletet. Az MVM jelenlegi vezetésének nincs tudomása az energianádas szerződésről. Az MVM vizsgálatot rendelt el az ügyben, de azt még nem tudni, ez mikor zárul le. "Történtek tényleges átutalások, teljesítések is" - ismerte el, bár a szerződéses rendszer és a dokumentáció nem volt teljes. Az átutalás megtörtént, de azt nem tudni, hogy mire ment el a pénz. A vizsgálat befejeztével számot adnak annak eredményeiről. Medgyasszay parlamenti vizsgálóbizottság felállítását és ismeretlen tettesek elleni büntetőfeljelentést javasolt, a választ pedig nem fogadta el. A parlament elfogadta a választ, bár az SZDSZ is ellene szavazott.

  • Balsai István és V. Németh Zsolt (mindketten fideszesek) frakciójukkal szembemenve elfogadták Keller László válaszát, miközben a teljes SZDSZ és MDF nemmel szavazott.

  • Az MDF-es Karsai Péter aziránt érdeklődött, hogy mely egyetemeket, főiskolákat és karokat kívánja hosszú távon is fenntartani a kormány, hiszen folyamatosan csökken a felvételizők száma, azaz nyilván nincs szükség ennyi egyetemre - ez egyébként egybecseng Bokros Lajos javaslataival is. Erre hívta fel a figyelmet válaszában Hiller István is, hozzátéve, hogy már nem is 71, csak 70 felsőoktatási intézmény van, ám ezek közül csak 29 állami fenntartású. Karsai javaslatát a felelős gondolkodás példájának nevezte. Mint mondta, a hagyományos fejkvótarendszert felváltja a hallgatói teljesítmény alapján járó finanszírozás, így a legjobb intézmények kaphatják a legtöbb pénzt, a gyengébb intézmények pedig kevesebb támogatáshoz jutnak. Azaz, megtörténik az, amiről a kérdés szól, az állami intézmények integrálódnak, létszámuk csökkeni fog. Karsai ennek ellenére nem fogadta el a választ. A parlament viszont elfogadta, mert az SZDSZ frakció egyöntetűen támogatta.

  • Egyedül az MDF-es Lengyel Zoltán ment szembe frakciójával és szavazta meg Hiller István válaszát. Lengyel amúgy a legtöbbször a kormánnyal szavaz.

  • "Magyarországon égető kérdéssé vált a roma integráció ügye" - kezdte interpellációját a szabaddemokrata Béki Gabriella, aki a Roma Integráció Évtizede Program állásáról faggatta a szociális minisztert. A roma integráció évtizede elvileg 2005-2015, a magyar kormány mégiscsak 2007-ben indított csupán kétéves programot. Szűcs Erika szerint a legkardinálisabb kérdés a lakhatás, hiszen ha az szegregált, az minden egyébb integrációs törekvést akadályoz. A telepek felszámolása érdekében adatbázist hoznak létre a cigánytelepekről. A városok 160 tervet nyújtottak be a romák szegregált lakhatásának felszámolására, mondta. Béki nem tudta elfogadni a választ, hiszen az eddig elfogadott program nem arról szól, hogy hogyan számolják fel a szegregációt, hanem csak a szegregáció felszámolásának tervezéséről. A parlament azonban az MSZP-frakció és független képviselő igenjével elfogadta Szűcs válaszát.

  • A fideszes Németh Zsolt a Déli Áramlatról folyó orosz-magyar egyeztetésekről kérdezte a pénzügyminisztert. Kifogásolta, hogy a kormányfő márciusi moszkvai útján ismét a parlament előzetes tájékoztatása nélkül írt alá szerződést a Déli Áramlatról. Felvetette, hogy a Déli Áramlatot Molnár Csaba gazdasági miniszter magánüzletnek nevezte és kifogásolta, hogy Gyurcsány is ennek tekinti, pedig állami cégek szerződnek. Ezzel szemben a tényleg magáncégek közti Nabucco-szerződés minden részletéről tájékoztatják a parlamentet. "A múlt héten kötött szerződés nyilvános" - válaszolta Veres János. Tájékoztatást a parlementnek csak a műszaki és gazdaságossági előkészítés után adna. Németh Zsolt nem fogadta el a miniszter válaszát. A parlament elfogadta a választ.

  • A fideszes Domokos László a pénzügyminisztériumot cikizte interpellációjában, hangsúlyozva, hogy Gyurcsány EU-s válságkezelési javaslatának kidolgozását már nem is a minisztériumra, hanem egy magáncégre bízta. Inkompetensnek nevezte a pénzügyminisztert és minisztériumát, példaként felidézve, hogy a cafetéria és az üdülési csekkeknek nem az egészét, hanem csupán az ötven százalékát tennék adókötelessé, túlbonyolítva ezzel a nyilvántartást. Gyurcsány őszödi beszédét idézte: "Mikor számolni kell, elfogy a tudomány". Veres János pénzügyminiszter válaszában azt állította, hogy a kormány nem fogalmazott meg adócsökkentési javaslatot, csak a sávhatárok eltolását. Szerinte igenis értenek a dolgukhoz. Domokos a válaszból arra a következtetésre jutott, hogy korszakos adóátrendezés helyett technikai-formai módosítgatások történtek csak. A választ nem fogadta el. A parlament elfogadta a választ.

  • A volt SZDSZ-elnök Kuncze Gábor az MSZP-vel együtt elfogadta a választ.