A jobboldal 2006-ban már felfedezte Surányit

2009.03.25. 18:34
Egykor Surányi Györgynek helye lett volna a Fidesz szakértői kormányában, most azonban a személyéről szóló javaslat falakba ütközik.

A Fidesz a jelenlegi kormányválság megoldására nem tartja megfelelő eszköznek a tárgyalást arról, hogy Gyurcsány Ferenc helyett ki lehet a megfelelő jelölt a miniszterelnöki posztra. Az eddigi egyetlen reális esélyes pedig Surányi György, aki már hétfőn egyeztetett a Fidesszel, mert a jelöltség elfogadásához feltételnek azt tűzte ki, hogy minden párt támogatását elnyerje.

Surányi ezzel az új kormánynak akarja megspórolni, hogy a pártok csatározásának a személyek adjanak alapot. A Fidesz a hétfői találkozón (és azóta is) kitartott álláspontja mellett, azt mondták, csak az előrehozott választást tartják elfogadhatónak.

Márpedig ez a Surányi György ugyanaz a Surányi György, akit 2006 őszén a Nézőpont Intézet az Orbán Viktor által felvetett szakértői kormány pénzügyminiszterének javasolt. (Az intézet annak idején a Fidesszel nem egyeztetett.)

A javaslat szerint a kormányfői poszt az Alkotmánybíróság akkori elnökére, Bihari Mihályra várt volna, a gazdasági tárcát Bod Péter Ákos irányította volna, és például a kulturális és oktatási tárca várományosaként Pozsgay Imrét, a rendszerváltás előtti művelődésügyi minisztert nevezték meg.