Gráf: tsz-elnök, párttitkár, privatizátor

2009.03.28. 12:59 Módosítva: 2009.03.28. 12:59
A párt ranglétráit 1970 óta végigjáró, megbízható pártkatona, akinek komoly agrártapasztalatai vannak – röviden így jellemezhető a legújabb miniszterelnök-jelölt. Gráf Józsefnek 1968-tól miniszterré választásáig lényegében két munkahelye volt: az MSZMP és a szabadszentkirályi termelőszövetkezet. Utóbbi révén privatizációs kalandja is volt egy évvel azelőtt, hogy miniszter lett volna. Két éve azt mondta: nem akarja, hogy a párt, aminek alapító tagja, összeomoljon, egy hete azt: nem akar miniszterelnök lenni.

Az 1946 októberében született Gráf József 1970 óta volt tagja az MSZMP-nek, majd az 1989-es alakulásakor átlépett az MSZP-be. Az állampártban 1975-től 1984-ig a pécsi járási, majd Baranya megyei bizottság munkatársa volt, aztán két évig a szigetvári pártbizottság titkára, 1989-ig első titkára, közben 1985-től a városi tanács vb-tagja volt.

16

Moszkvában tanul, Szabadszentkirályon dolgozott

Amikor nem pártmunkásként dolgozott, akkor - leszámítva azt, hogy 1982 és 1984 között posztgraduális tanulmányokat folytatott a Moszkvai Társadalomtudományi Akadémián - a szabadszentkirályi termelőszövetkezetben dolgozott. Itt volt 1968-tól - ekkor szerzett diplomát a körmendi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumban, mezőgazdasági gépészeti szakon - 1975-ig gyakornok, műhelyvezető, majd főmérnök.

A téeszhez tért vissza 1989-ben termelésirányítónak, de egy évvel később már ő volt a szövetkezet elnöke, annak átalakulása, majd későbbi részvénytársasággá alakulásától miniszteri kinevezéséig elnök-vezérigazgatóként dolgozott. 1996-tól a Dél-dunántúli Gabona Rt., 1997-től az IKR Bábolna igazgatósági tagja volt - olvasható az FVM honlapján szereplő hivatalos életrajzban. Amelyben nem szerepel, hogy neve tucatnyi gazdasági társaságban bukkant fel a rendszerváltás óta többek között a "Béke" Mezőgazdasági és Szolgáltató Szövetkezet igazgatóságában, az AG Processing-Magyarország Mezőgazdasági termelő Kft. és a Baranya Gabona Kereskedelmi Kft. felügyelőbizottságában foglalt helyet.

10

Bólyon privatizált

A legnagyobb, politikai visszhangot kiváltó üzleti ügye a bólyi állami gazdaság 2004-es privatizációjában való részvétele volt. A Szabadszentkirályi Mezőgazdasági (SZM) Rt.-n keresztül szállt be a bólyi gazdaságot privatizáló Invest-Group Bóly Rt.-be, melyben cége 10 százalékos részesedést szerzett. Az SZM-ben a tranzakció idején elnök-igazgató, és jelentős befolyást jelentő, 27 százalékos tulajdonos volt.

Pártkarrierje az üzleti világban tett kitérője mellett sem ért véget: 1990-től 1993-ig a szigetvári szervezet elnöke, 1992-től 1994-ig a párt országos választmányának tagja, 1995-től 1998-ig az MSZP megyei választmányának elnöke volt. Parlamenti képviselő volt 1994-től 2006-ig, az első két alkalommal egyéni körzetben, 2002-ben megyei listán szerzett parlamenti mandátumot. Agrárminiszter 2005 májusa óta, a parlament honlapján szereplő életrajza szerint németül és oroszul beszél, de nem árulta el, milyen szinten.

5-ös BMW, 110 hektár föld

A vagyonbevallása szerint felerészben tulajdonosa egy szigetvári, 136 négyzetméteres, 1987-ben épült családi háznak. Emellett 2003-ban örökölt egy több mint négyszáz négyzetméteres pécsi telket és rajta egy száz négyzetméteres lakóházat, amelyben negyedrészben a tulajdonosa. Szabadszentkirályon, ahol tsz-elnök volt, 110 hektárnyi szántója van.

2006-ban vett egy 5-ös BMW-t, van a párnacihában 8 millió forintja - legalábbis ekkora összeg szerepel a mindenkori képviselői alapdíj hathavi összegét meghaladó készpénz kategóriában -, viszont lakásfelújításra felvett 13 millió forintnyi hitelt. Miniszteri fizetése 1 234 300 forint, állami vezetőknek járó juttatásként 2005-ben két mobiltelefont kapott.

Nem akar összeomlást, és kormányozni sem

Amikor az MSZP és az SZDSZ útjai 2008-ban szétváltak, és a szocialisták kisebbségi kormányzása elkezdődött, Gráf azt mondta: a személyével kapcsolatos, a kormányfői posztra vonatkozó találgatásoknak nincs semmi alapjuk. Megjegyezte ugyanakkor: ha ennyi évet eltöltött a politikában, nem szeretné úgy befejezni, hogy összeomlik az a párt, amelynek alapító tagja. "Mindent megteszek azért, hogy ez ne így legyen" - hangsúlyozta akkor a szocialista politikus.

A kormányfőségről a múlt szombaton, Gyurcsány meglebegtetett lemondása után is megkérdezték. Akkor azt mondta: „Nem vállalnám, mert ehhez jobb szakember kell.”