Egy sikertelen kormányfőcsere válság idején

A két világháború közötti nagy gazdasági világválság 1929 őszén kezdődött, a magyar miniszterelnök, gróf Bethlen István viszont csak 1931. augusztus 19-én mondott le. Mi történt közben?

Az akkori válságkezelés első lépéseit még Bethlen tette meg. A termelés visszaesése következtében 1930-ban tetemesen csökkentek az adóbevételek. Ezért legfontosabb teendőnek a költségvetési egyensúly megteremtését tartotta a kormány. Ennek érdekében 1930-tól 20-30 millió pengővel mérsékelték a kiadásokat. Ez legnagyobbrészt a dologi költségek lefaragásából adódott. A köztisztviselők és közalkalmazottak felzúdulásától tartva a Bethlen-kormány nem bocsátott el senkit, a fizetéseket nem csökkentette. Mindössze annyit tett, hogy a nyugdíjkorhatárt elért, és ezért nyugdíjazott tisztviselők állásait nem töltötték be.

Ez elég volt a költségvetés kiegyensúlyozásához?

Nem. A bevételi és a kiadási oldal közötti különbséget Bethlen külföldi hitelekkel próbálta betömni. E téren ért is átmeneti eredményeket. Különböző nemzetközi bankházaktól 1930 második és 1931 első felében több rövidlejárató és kis összegű hitelt szerzett. Hosszabb távon azonban ez sem bizonyult elegendőnek. A Nemzeti Bank és a Magyar Általános Hitelbank érc- és devizakészletei kimerülőben voltak. Az 1931. július 13-ai németországi pénzügyi összeomlás hatásainak elkerülése érdekében ezért drasztikus intézkedéseket kellett hozni. Ideiglenes bankzárlatot rendeltek el, majd néhány nap múlva felfüggesztették a tőzsde működését, korlátozták a betétek kifizetését, és megszüntették a pengő szabad átválthatóságát.

A termelés élénkítésével nem próbálkozott Bethlen?

A termelés élénkítése piacbővülést feltételezett. E nélkül csak az eladhatatlan áruk tömege növekedett volna. Az akkori hazai össztermék mintegy felét, az exportnak pedig kétharmadát a mezőgazdaság és az élelmiszeripar szolgáltatta. Ezért elsősorban a mezőgazdaság piacszükségleteiről kellett gondoskodni. Bethlen e téren is ért el eredményeket. 1930-ban Olaszországgal, 1931-ben pedig Németországgal kötött a pénzforgalmat kikapcsoló kereskedelmi egyezményeket, de e szerződések pozitív, termelésélénkítő hatása a maga teljességében csak 1933 után mutatkozott meg. A közbeeső időben a felvásárlási árak állami támogatásával és adóelengedésekkel enyhítette a kormány a mezőgazdasági termelők gondjait.

Az eredmények dacára miért nyújtotta be mégis a lemondását?

Azért, mert a válság olyan azonnali szociális feszültségeket idézett elő, amelyek ódiuma elkerülhetetlenül az addig hatalmon lévőkre hárult. Az 1920-as évek utolsó harmadában Bethlen az ország legtekintélyesebb és egyik legnépszerűbb politikusa volt. 1931-re viszont az egyik leggyűlöltebbé vált. Az emberek többsége ugyanis mindig és mindenkor hajlamos arra, hogy az eredményeket és a kudarcokat perszonifikálja. Az ellenzéki pártok pedig rá is játszottak erre. A szociáldemokraták és a kisgazdák mindenért őt okolták. Megrendült a kormányzó Bethlen iránt táplált addig feltétlen bizalma is.

Mit volt az, amit már nem vállalt a miniszterelnök?

Horthy – a jobboldali radikális Gömbös Gyula támogatását élvezve – statárium elrendelését, és zsidóellenes intézkedéseket várt tőle. Bethlen viszont nem volt hajlandó erre. Ugyanakkor az elkerülhetetlennek látszó további megszorításoktól is ódzkodott. Ezek ugyanis még népszerűtlenebbé tették volna. Mindezt mérlegelve döntött úgy, hogy néhány hónapra, esetleg egy-két évre, amíg az alagút végén fel nem tűnik a fény, megválik a miniszterelnöki bársonyszéktől. Utódjának Teleszky Jánost szánta, aki a háború alatt Tisza István pénzügyminisztere és egyébként kiváló gazdasági szakember volt.

De nem ő, hanem gróf Károlyi Gyula lett az új miniszterelnök.

Igen, mivel Horthy nem fogadta el Bethlen javaslatát. Állítólag Teleszky zsidó származását kifogásolta. Az ő jelöltje Károlyi volt, az 1919-es aradi, majd szegedi ellenkormány vezetője, amelyben hadügyminiszterként Horthy is részt vett. Bízva abban, hogy a parlamenti többséggel rendelkező kormánypárt elnökeként a háttérből továbbra is ő fogja irányítani az ügyeket, Bethlen elfogadta ezt a megoldást.

Ki volt Károlyi Gyula, és milyen válságkezelőnek bizonyult?

Károlyi a leggazdagabb magyar arisztokrata földbirtokosok közé tartozott. Bár Arad megyei birtokait elveszítette, Szabolcs és Szatmár vármegyében 12 ezer hold ura volt. Ennek jövedelme minden igényét kielégítette. A kormányfőséget tehát – sem 1919-ben, sem ekkor – nem egyéni haszonszerzés céljából vállalta. Megbízatását szolgálatnak tekintette, és azzal, hogy népszerű-e vagy sem, nem igen törődött. Kormányát augusztus 24-én alakította meg, s a következő napokban számos olyan megszorító intézkedést léptetett életbe, amelyekre már korábban szükség lett volna. Ezek közül egyik legfontosabb az állami, vármegyei, vasúti, állami üzemi alkalmazottak, valamint a fegyveres testületekbe tartozók fizetésének jelentős csökkentése volt. A másik a tisztviselők és a munkások kereseti adójának 50 százalékos felemelése. Csökkentette az államapparátus kiadásait is. A Bethlen által létrehozott politikai államtitkárságokat felszámolta, és – szimbolikus lépésként – beszüntette az állami autók használatát. A nemzetközi szervezetektől ezzel egy időben Magyarország pénzügyi helyzetének a felülvizsgálatát, és fizetési könnyítéseket kért.

Hogyan fogadta a magyar társadalom ezeket a drákói intézkedéseket?

Az érintettek természetesen zúgolódtak, sőt sztrájkoltak és demonstráltak. Elsősorban a munkások és a közalkalmazottak. Bár az egy főre jutó nemzeti jövedelem az 1929-es csúcsév az 1932-es mélypont között „csak" 10-12 százalékkal csökkent, az egyes társadalmi rétegeket ez természetesen eltérő módon érintette. Miközben a felső rétegek életszínvonala alig változott, a kis parasztgazdaságok közül több ezer tönkrement, nőtt a munkanélküliség, s a gyáripari munkásság megélhetési indexe közel 20 százalékkal esett vissza. A növekvő elégedetlenség kordában tartása érdekében került sor 1931 szeptemberében a statárium kihirdetésére, majd 1932-ben két kommunista vezető – Sallai Imre és Fürst Sándor – halálra ítélésére, és kivégzésére.

Mikorra sikerült kilábalni a válságból?

Az 1930-as évek közepére. Az egy főre jutó nemzeti jövedelem csak 1936-ra érte, illetve haladta meg az 1929-es szintet. A magyar kormányok restrikciós politikája és a külföldi piacok megnyitása mellett ebben a nemzetközi pénzügyi kötelezettségek átrendezésének is jelentős szerepe volt. 1932-ben nemzetközi megegyezés keretében törölték az ún. jóvátételi fizetéseket, amelyeket az I. világháborúban vesztes országokra róttak ki a győztesek még az 1920-as évek elején. Majd 1933-ban mérsékelték az adós országok kamatfizetési és tőketörlesztési összegeit. Ennek és a külföldi valuták értékcsökkenéseinek köszönhetően az ország adósságállománya, amely egy főre számítva akkor is a legmagasabbak közé tartozott, mérséklődött, és kezelhetővé vált. Ekkor azonban már nem Károlyi Gyula, hanem – 1932 októberétől -- Gömbös Gyula irányította a magyar kormányt. Bethlen terve, hogy Károlyi után majd ismét ő lesz a miniszterelnök, nem sikerült. 1932-ben még ő tartotta korainak a visszatérést, később pedig az 1933-tól Hitler által irányított német politika és egyre erősebb hazai szövetségesei miatt hiúsult meg a terve.