Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Büszke a Csányi-céges akcióra az NBH

2009.04.16. 00:00 Módosítva: 2009-04-16 10:21:27
Kapcsolódó cikkek (1)
Törvényesség és szakszerűség jellemezte az UD Zrt. körül lefolyatott felderítést – állítja a Nemzetbiztonsági Hivatal 2008-as évkönyve. Az összefoglaló arról nem tesz említést, hogy milyen indokkal hozták nyilvánosságra a megfigyelések során keletkezett titkos lehallgatási anyagokat.

Objektumvédelmi hatáskörben zajlott egy felderítés, amikor az UD Zrt.-hez kapcsolódó személyeket érintően az NBH egy sor más tartalmú ügyben is gyanút fogott. A most megjelentetett 2008-as összefoglaló szerint a titkosszolgálat lényegében nem tett mást, mint feljelentéseket küldött az illetékes nyomozó hatóságokhoz.

A Nemzetbiztonsági Hivatal immár hivatalos verziója szerint saját számítógépes rendszerét érte informatikai támadás, ezért kezdődött a titkos információgyűjtés. A vizsgálódás közben viszont az „alapügyhöz nem kapcsolható, döntően számítógépes rendszerek ellen elkövetett bűncselekmények" gyanúja is felmerült. A gyanúsítható személyek „valamilyen formában mindnyájan kapcsolódtak az UD Zrt. nevű vállalkozáshoz".

A Laborcz Sándor NBH főigazgató felelős kiadásában és Szilvásy György, volt titkosszolgálati miniszter előszavával közzétett évkönyvből több részlet nem is tudható meg a cégről, amelynek egyik legnagyobb megrendelője az OTP, illetve annak elnöke, Csányi Sándor OTP-elnök, sem az időközben lenullázódott biztonsági cég körüli akcióról, mert az egy oldalas összegzés nagyobbik része arról szól, hogy az NBH a törvényi előírásoknak megfelelően „haladéktalanul" átadta az ügyeket a rendőrségnek és az ügyészségnek.

Az NBH által folytatott felderítés törvényességét és szakszerűségét jelzi, hogy a nyomozó hatóság a felderítést befogadta, az üggyel kapcsolatos panaszokat pedig elutasították – vonta a konzekvenciákat a még be nem fejezett vizsgálat ügyében az NBH-s évkönyv.

Az írás arról nem tesz említést, hogy a lőfegyverek illegális birtoklása miatt tett feljelentést még az UD Zrt. központjában tartott első házkutatás során ejteni kellett, és arró sem, hogy később milyen törvényi hivatkozással osztották ki CD-n az országgyűlési képviselőknek a titkos megfigyelések során keletkezett telefonlehallgatási anyagokat. Nem esik szó az MDF-es pártelnökválasztást alapjaiban felforgató „elnök uras" felvétel eredetéről sem.

A hosszas törvényi hivatkozások ellenére az NBH interpretációja nem közli azt sem, hogy a pontosan hány és milyen tartalmú feljelentés született, erről ugyanis a 2008 szeptemberébe kirobbant botrány óta egyik hivatali vezető sem adott részletes tájékoztatást.

Szilvásy György az Index március elején megjelent cikkére reagálva azt állította, hogy ő soha nem vádolta az UD Zrt.-t az NBH rendszereibe való kémszoftveres behatolási kísérlettel, sőt ez vádpont sem volt a céggel szemben.