Ezer négyzetméteres villát épített Boldvai László

2009.04.20. 08:03 Módosítva: 2009.04.20. 08:23

Boldvai László, szocialista országgyűlési képviselő tavaly 1050 négyzetméteres villát épített Salgótarjánban egy hatalmas, 3 ezer négyzetméteres telken, írja a Blikk.

A honatya vagyonnyilatkozata szerint a bruttó 440 ezer forintos képviselői fizetésen, valamint a 266 ezer forintos költségtérítési átalányon és a 115 ezer forintos szállásköltség-térítésen kívül a politikusnak nincs egyéb jövedelme.

Boldvai László (Fotó: mszp.hu)
Boldvai László (Fotó: mszp.hu)

A Blikk szeretett volna utánajárni annak, hogy a képviselő hogyan tudja kigazdálkodni a fényűző ház rezsijét, Boldvai azonban nem volt hajlandó válaszolni a kérdésre.

A Magyar Hírlap úgy tudja, a politikus felesége, a helyi gimnázium tanára egy BMW-terepjáróval jár dolgozni, gyermekük pedig Svájcban tanul, ami szintén komoly kiadást jelent.

A múlt héten felmerült, hogy Boldvai László veszi át az infrastrukturális tárca államtitkári posztját Puch Lászlótól. A posztot végül Oláh Lajos, az MSZP Hajdú-Bihar megyei elnöke kapta meg.

Boldvai László 1994-től 1998-ig az MSZP kincstárnoka volt. A Fővárosi Bíróságon zajló Tocsik-perben 1999. február 8-án befolyással üzérkedésért fogházbüntetésre, vagyonelkobzásra, illetve pénzmellékbüntetésre ítélték.

Ezt az ítéletet azonban a Legfelsőbb Bíróság 2000. április 12-én hatályon kívül helyezte, és új eljárásra kötelezte a Fővárosi Bíróságot. Az új eljárásban a vádat zsarolásra módosította az ügyészség. A megismételt eljárásban a Legfelsőbb Bíróság 2003. április 8-án jogerősen felmentette a zsarolás vádja alól Boldvai Lászlót.