Bezárnák a Gyorskocsi utcát

2009.05.18. 10:00 Módosítva: 2009.05.18. 10:38
Bezárnák a Fővárosi Büntetés-végrehajtás Intézet Gyorskocsi utcai börtönét, értesült az Index. A Magyar Nemzet információ szerint további négy vidéki börtön is veszélyben van: a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) által készített munkaanyagra hivatkozó napilap szerint a solti, a nyíregyházi, a nagyfai és a zalaegerszegi fegyház is lakat alá kerülne, viszont a Gyorskocsi utcai és a solti „objektum” csak ideiglenesen zárna be. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium az MTI-nek elismerte, hogy van ilyen munkaanyag, ugyanakkor a minisztériumban, a BVOP-n és a Fővárosi BV-Intézetben is hangsúlyozták: végleges döntés még nem született. Mi azonban úgy tudjuk, néhány börtönben már meg is indult a bezárás előkészítése.

Bár az IRM szerint a börtönbezárásokra a hatékonyabb működés és a takarékosság miatt van szükség, mind a Magyar Nemzet, mind pedig az Index forrásai kitértek rá, hogy nemrégiben Tiszalökön és Szombathelyen is tízmilliárd forint körüli összegért épült a most bezárni tervezett Gyorskocsi utcaihoz hasonló, 6-800 férőhelyes börtön. Míg ezeket a PPP konstrukcióban épült intézményeket az állam az építtető magánvállalkozóktól 15 évig évi 1,9 milliárd forintért bérli, a Gyorskocsi utcai fegyház beázása 50-100 millió forintból kijavítható lenne.

Az Index információi szerint azonban az egyébként mindössze egyetlen cellában érezhető beázás kijavítására nincs meg a szándék, sőt arra hivatkozva egy egész emeletet lezártak – így gyakorlatilag már meg is történt a bezárás első lépése az eredetileg 600 fős Gyorskocsi utcában, ahol ma már csak 250 foglyot őriznek.

Takarékos

A Magyar Nemzet szerint a börtönbezárások mellett a BVOP tanulmánya más takarékossági intézkedéseket is javasol: fejenként tíz százalékkal csökkentenék a rabok kenyéradgját, lejjebb tekernék a cellák éjszakai fűtését, az áramspórolás érdekében pedig megszüntetnék a börtönökben a vízforralást, és a meleg italokhoz automatákat szerelnének be.

Forrásaink arra is figyelmeztetnek: a bezárás miatt a már amúgy is helyhiánnyal küzdő börtönökben még tovább növekedne a zsúfoltság, és a Gyorskocsi utca bezárásával a Fővárosi Büntetés-Végrehajtási Intézet Maglódi utcai épületében Magyarország legnagyobb férfi előzetes börtöne jönne létre, 1300 fővel. Ilyen létszámnál szerintük már komoly problémát jelentene a bűntársi csoportok elkülönítése, és az emberi jogok biztosítása. Ráadásul a kihasználtság további növelésével gyakorlatilag lehetetlenné válna az olyan helyzetek kezelése, amikor hirtelen nagy számú embert kell előzetes letartóztatásba helyezni – emlékeztetőül: 2006. október 23-án egyetlen éjszaka alatt 110 embert vittek be.

Lapunknak adott válaszában az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium sajtóosztálya a takarékosság fontosságát hangsúlyozta, és ők is megemlítették a tavaly átadott két új fogházat – a költséghatékonyságot firtató felvetéseinkra azonban nem válaszoltak. Elárulták azonban: a börtönbezárások elbocsátásokkal semmiképp nem járhatnak, tehát a bezárt börtönök dolgozói más helyen, más feladatot kapnak majd.