Ha válság van, hülyeség megszorítani

2009.05.18. 16:09 Módosítva: 2009.05.18. 16:09
A kormány a lakosság szorongatása után a miniszterek és az állami cégvezetők juttatásainak megrövidítését javasolta - az előbbit akár már hétfőn meg is szavazhatja a parlament. Az SZDSZ folytatta harcát a politikai szélsőségesek ellen, továbbra is a már meglevő törvények betartatását kérve számon a kormányon. A kormány továbbra is inkább újabb és újabb törvényeket hozna.

Bajnai Gordonnak hétfőn nem volt kedve vagy ideje napirend előtt felszólalni, ezért a miniszterelnöki iroda előtti folyosón adott sajtónyilatkozatában - melynek lényege, hogy az újságírók nem tehetnek fel kérdést - jelentette be, hogy hétfői ülésén a parlament el fogja fogadni a miniszteri fizetések 15 százalékos csökkentését, valamint az államtitkári fizetések az eddigi gyakorlattal szemben nem haladhatják meg a korábban megállapított maximumot. (Az Országgyűlés 206 igen, 156 nem szavazattal, 1 tartózkodással végül el is fogadta.)

Javasolta továbbá, hogy az állami tulajdonú vállalatok igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjai is csak feleakkora tiszteletdíjat kapjanak, mint eddig, a cégvezetők pedig a bruttó kétmillió forintot meghaladó javadalmazásukat ajánlják fel egy jótékony célra, amit még a héten kijelöl Kiss Péter társadalmi egyeztetési tárcanélküli miniszter.

Így aztán napirend előtt első körben arról értesülhettünk Varga Mihálytól, hogy folyamatosan romlanak Magyarország makroadatai, ergo teljesen értelmetlenek a megszorítások. Katona Tamás pénzügyi államtitkár erre azt válaszolta, hogy világválság van, és megtudtuk, hogy a kormány nem örül a munkanélküliség növekedésének. Ezt követően a szocialista Orosz Sándor öntött tiszta vizet a pohárba vízügyben, elmondta, hogy ő például nem akarja privatizálni a vízvagyont. Szabó Imre vízügyi miniszter elmondta, hogy a kormány sem. Azt is megtudtuk, hogy évente 550 millió köbméter vizet fogyasztunk, ezzel 220 ezer olimpiai úszómedencét lehetne feltölteni.

Fotók: Barakonyi Szabolcs
Fotók: Barakonyi Szabolcs

Harrach Péter fogott ezután kifinomult buzizásba, amikor a famíliákat fenyegető veszélyekről szólva kifejtette, hogy bár a gender elvileg választható, ő maga abban hisz, hogy vannak a férfiak meg a nők. És ha ők találkoznak, az nem biológiai ösztön, hanem lelki folyamat, és abból lesz a gyerek. Szerinte társadalmi szempontból is előnyösebb a különneműek kapcsolata, mert abból lehet harmadik léyn. A kormány bezzeg megrövidíti a családokat. Kórozs Lajos válaszában mindenkit megnyugtatott, hogy a kormány nem csapolja meg a családi pótlékot, csak "a családok átalakuló szerkezetéhez igazítja a támogatási rendszert". A cél, hogy a nőket visszavezessék a munkaerőpiacra, hiszen, ha például műszaki mérnökök, akkor mire három gyerek és kilenc év után újra munkát vállalnának, tudásuk már elavult lenne.

06

Utolsó napirend előtti felszólalóként Fodor Gábor felvetette, hogy "valódi" megoldást kéne már találni az előretörő szélsőségesek ellen, hiszen Orbán Viktor "keverjünk le nekik két pofont" javaslata ugyanúgy nem működik, mint a szocialisták alkotmánymódosítási kísérletei. Válaszában Avarkeszi egyetértéséről biztosította Fodort, majd megoldásként a holokauszttagadás az alkotmányosság kereteit feszegető betiltását javasolta.

04

Az interpellációk során az egyedüli izgalmat ismételten Bőhm András hozhatta volna, aki ismét náciügyben ismét az igazságügyi minisztert interpellálta. Bár nem értett egyet az újfent a törvények szigorítását javasló Avarkeszi Dezső államtitkárral, mégis elfogadta a választ, így az egyetlen olyan szavazás, ahol a kormány kisebbségbe kerülhetett volna, elmaradt.