Rudolf
2 °C
13 °C

Kik szavaznak a Jobbikra?

2009.06.02. 11:28
Miközben a Fidesz támogatottsága folyamatosan rekordokat dönt, a Jobbik is ott toporog az Európai Parlamentbe jutás küszöbén. Az alapbölcsesség szerint a szélsőjobb a jobboldaltól vesz el szavazatokat, de ha mindkét párt növelni tudja támogatottságát, elképzelhető, hogy kiábrándult szocialisták is gyarapítják a szélsőjobboldali tábort. A Jobbik témaválasztásai a szocialisták érdeklődését is megragadják, és van olyan felmérés, amely szerint a jobbikosok ötöde három éve még az MSZP-re szavazott.

Egyre inkább téma a szocialista pártban a Jobbik várható sikeres EP-választási szereplése. Forrásaink szerint a pártban egyesek attól tartanak, hogy a Jobbik akár meg is előzheti az MSZP-t, belső közvélemény-kutatásokra hivatkozva azt állítják, hogy akár húszszázaléknyi egykor szocialista szavazó is a Jobbikot választhatja.

Ezeket a félelmeket a nagy közvélemény-kutatók mérései egyelőre nem támasztják alá. „Ha az MSZP-szavazók húsz százaléka a Jobbikot támogatná, ez a szocialisták 2006-os 42 százalékos támogatására vetítve önmagában nyolcszázalékos támogatást jelentene” – felelte kérdésünkre Beck László, a Medián kutatási igazgatója. Márpedig a Jobbik – bár több közvélemény-kutató szerint is esélyes az ötszázalékos bejutási küszöb átlépésére – a részvételüket biztosra ígérő szavazók körében a Medián mérései szerint négy százalékon, a teljes népesség körében két százalékon áll.

A cigánykérdés nyílt felvetése

Igaz, a Jobbik témaválasztásai – a cigánykérdés nyílt felvetése, a termőföld védelme és a rendpártiság – az attitűdvizsgálatok szerint az egész társadalom, így a szocialista választók érdeklődését is felkeltik. A Nézőpont Intézet (NI) tavaly augusztusi, ezerfős mintán felvett reprezentatív felmérése azt találta, hogy a teljes lakosság 91 százaléka szerint létező jelenség a szocializmus elfeledett, a Jobbik által kisajátított bűnügyi kategóriája, a cigánybűnözés. Pártszimpátiák szerinti bontásban a Fidesz és az MSZP támogatói statisztikailag azonos mértékben, 94, illetve 92 százalékban vélekedtek így.

Igaz, a Magyar Gárda kérdésében már egyértelmű a törésvonal. A Fidesz szavazóinak 48 százaléka szerint a gárdára szükség van a települések közrendjének megtartásához, a szocialisták 69 százaléka nem ért egyet ezzel. Az NI egy tavaly októberi felmérése szerint a szocialista szavazók 74 százaléka betiltaná a gárdát, a Fidesz szavazóinak 58 százaléka nem. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szocialista szavazók amúgy lényegesen másképp gondolkodnának a bűnözés kérdésében. A veteményese köré vezetett árammal egy tolvaj halálát okozó gazda esetét közel azonosan ítéli meg a két párt tábora. A ki a hibás kérdésre a fideszesek 79, a szocialisták 69 százaléka a tolvajt, a fideszesek 16, a szocialisták 23 százaléka a gazdát nevezte meg.

Bár az összes általunk megkeresett intézet hangsúlyozta, hogy a Jobbik alacsony támogatottsága miatt nehéz bizonyosságokat levonni, a Medián mégis végzett felmérést a Jobbik szavazótáborának összetételéről. Adataik szerint a szélsőjobboldali párt szavazóinak relatív többsége a szélsőségeseket korábban felszippantó Fideszből érkezett (37 százalék), 19 százaléka 2006-ban a MIÉP–Jobbik-listára szavazott, de másik 19 százalékuk meg a legutóbbi választáson még az MSZP-t támogatta.

Rejtőzködő szélsőjobb

A Szonda-Ipsos véleménykutatási igazgatója, Závecz Tibor azonban más véleményen van. Bár konkrétan ők sem végeztek méréseket a túl kicsi jobbikos mintán, a korábbi felmérések adataiból következtethetően a Jobbik három fő forrásból szerzi támogatóit. Közel azonos arányban egykori fideszesek, illetve eddig passzív szavazók támogatják a pártot, kisebb mértékben egykori miépesek.

„Nem panelokat vizsgálunk, azaz a 2006-os választásukról visszaemlékezésük alapján vallanak a válaszadók” – magyarázta a módszertant Závecz. Azaz nem zárható ki, hogy a magukat most passzívnak vallók egy része valójában szocialista szavazó lehetett, de szerinte a Jobbik inkább azokat a politikából eddig kiábrándult radikális passzívakat szólíthatja meg, akik nem vettek részt az eddigi választásokon. „Olyanok lényegében nincsenek, akik emlékeik szerint az MSZP-re szavaztak, és most a Jobbikot támogatják.”

Ugyanakkor a Jobbiknál is felmerülhet a szélsőjobboldali pártok támogatóit jellemző rejtőzködés. Erre utalhat, hogy míg a párt támogatottsága elkötelezett szavazóiknak köszönhetően a biztos szavazó pártválasztók körében már négyszázalékos, a Magyar Gárdával a Medián mérése szerint a teljes lakosság 18 százaléka szimpatizál. A HVG legutóbbi számában is ismertetett kutatási eredményeik szerint a teljes népesség 59 százaléka szerint „a Jobbik végre kimondja azokat a problémákat, amikre mindenki gondol”. Igaz, közel ugyanennyien – 57 százalék – úgy gondolják, hogy a Jobbik veszélyes, mert gyűlöletet kelt.