Dávid Ibolyától 100 milliót kér az UD

2009.06.05. 16:16 Módosítva: 2009.06.06. 12:13
Szilvásy György után - információink szerint - az MDF elnöke is hamarosan idézést kap az Központi Nyomozó Főügyészségtől, hogy feleljen a tavaly szeptemberi UD-ügyben játszott szerepével kapcsolatban felmerült kérdésekre. Dávid Ibolyának azonban a büntetőügy mellett azzal is számolnia kell, hogy a botrány miatt tönkre ment biztonsági cég kártérítési pert indít ellene. Hozzá hasonlóan százmilliós követelésre számíthat a Népszabadság is.

Az Index információi szerint a Központi Nyomozó Főügyészség az EP-választás után beidézi tanúvallomásra Dávid Ibolyát. A 2008. szeptemberi megfigyelési ügy kapcsán egy hete hallgatták ki Szilvásy György korábbi titokminisztert, akit az ügyészek helyben meg is gyanúsítottak személyes adatokkal való visszaéléssel. Úgy tudjuk, az ügyészség az MDF-elnök esetében el akarta kerülni, hogy a vizsgálattal belekeveredjen a választási kampányba, ezért inkább kivártak a kihallgatásával.

Szilvásy György kihallgatása után távozik
Szilvásy György kihallgatása után távozik

A megfigyelési ügy tavaly robbant ki, amikor Dávid Ibolya a sajtónak mutatott be egy CD-t, amelyre Csányi Sándor OTP-vezér és a biztonsági cég egyik vezetőjének beszélgetését rögzítették. Az UD-ról néhány nappal korábban már több újságban kormányzati források azt is szivárogtatták, hogy milliószám tört fel magán emailboxat, és behatolt a nemzetbiztonsági, illetve a kormányzati információs hálózatra. Az UD-ról elterjedt, hogy "árnyék titkosszolgálatként" működik, az MDF elnöke szeptember 12-én pedig azt állította, hogy a párt elnökválasztási küzdelmébe is megpróbált beszállni Almássy Kornél oldalán.

A hangfelvételről időközben kiderült, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője, Laborcz Sándor készíttette, amikor több hónappal korábban elrendelte az UD vezetőinek megfigyelését, és telefonjaik lehallgatását.

Az ügyészek május 29-i kihallgatásán "egy rendbeli, hivatalos személyként folytatólagosan elkövetett, különleges személyes adattal visszaélés" bűntettével gyanúsították meg Szilvásyt. A személyes adatokkal való visszaélés viszont problémát jelenthet az egykor igazságügyi miniszteri posztot betöltő Dávid Ibolyának is, hiszen sem Csányi Sándor, sem a titkosszolgálati hangfelvétel másik szereplője, Tóth János, UD-s ügyvezető igazgató nem adott engedélyt a bemutatására. A felvétel viszont néhány óra alatt a sajtó birtokába került.

ud

Az országos politikai botrány miatt a 2007-ben még milliárdos forgalmú cég elvesztette megrendeléseit, és tönkrement. Tóth János az Indexnek azt mondta, hogy az UD tulajdonosai az őket ért üzleti hátrányok miatt kártérítési pereket kezdeményeznek azok ellen, akik szerintük meghatározó szerepet játszottak a cég működésének ellehetetlenítésében. Így várhatóan százmilliós nagyságrendű keresetet nyújtanak be Dávid Ibolya ellen, aki nyilatkozataival a politikai küzdelmek tárgyává tette az UD-t.

Hasonló nagyságrendű fájdalomdíjat követelnek majd a Népszabadságtól is. A lap szeptember 16-án megjelent cikke alapján terjed el, hogy az UD kémprogramot telepített a Nemzetbiztonsági Hivatal számítógépére. A forrás megjelölés nélkül közölt állításokról időközben az ügyészség megállapította, hogy valótlanok voltak.