Ki szavazta le Bakát?

2009.06.15. 19:28 Módosítva: 2009.06.15. 20:07
A Fidesz, mert jövőre maga választhat. Vagy a szocialisták, mert eddig is elutasították. A Fidesz, mert nekik állt érdekükben. A szocialisták, mert lehetőségük volt rá. Útmutató Baka András főbírójelölt leszavazásáról.

Bakát a Fidesz szavazta le, mert jövőre úgyis kétharmados többségük lesz a parlamentben és azt választanak majd főbírának, akit akarnak.

Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese azzal utasította el ezt a felvetést, hogy eddig is játszhattak volna erre, ám az előző három alkalommal (és persze most) is támogatták a köztársasági elnök jelöltjét. Tény ugyanakkor, hogy az előző három alkalommal a szocialisták biztos elutasításának tudatában - két alkalommal az MSZP világossá tette, hogy nemmel szavaz, harmadjára, Havasné Orbán Mária második jelölésekor pedig lelkiismereti szavazást rendeltek el, amit nyugodtan nevezhetünk puha nem szavazatnak - nem vállaltak kockázatot igen szavazatukkal. Ha viszont most a szocialisták valóban támogatták Baka jelölését, és a Fidesz valóban maga akarna főbírót jelölni, Baka ellen kellett szavazniuk.

Fotó: Huszti István
Fotó: Huszti István

A szocialisták szavazták le Bakát, frakcióvezetőjük pedig azért akart nyilt szavazást, mert sejtette, hogy a frakció titkos szavazásnál a frakcióvezetés utasítása ellenére sen szavazná meg Bakát.

Ebben a felvetésben is van logika, hiszen a szocialistákat ennél kisebb ügyekben is nehéz összerántani. Az viszont nem tűnik valószínűnek, hogy a teljes szocialista frakció szembemenjen a pártvezetés határozatával - márpedig a Bakát támogató 184 igen szavazat pusztán a Fidesz-KDNP és az SZDSZ szavazataiból is meglenne. Ráadásul a Fidesz keresztbe tehetett volna a szocialistáknak: csak támogatniuk kellett volna a házszabálytól való eltérést és a nyilt szavazást.

A Fidesz szavazta le Bakát, hiszen ha támogatta volna, belement volna a nyilt szavazásba.

Répássy Róbert állítása szerint a Fidesz, a KDNP - és nem mellesleg az SZDSZ - azért ellenezte a nyilt szavazást, mert házszabálytól eltérést eljárási, felszólalási, tárgyalási kérdésekben lehet ugyan alkalmazni, de ilyen garanciális kérdésekben nem.  A titkos szavazás ebben az esetben a főbíró pártatlanságát biztosító szabály, amelynek az az értelme, hogy egy kétharmaddal megválasztott, független tisztségnél ne lehessen utólag a politikai támogatottságot mérlegelni.

Tóbiás József, a szocialisták frakcióigazgatója szerint viszont legfeljebb precedensértékű lett volna a nyilt szavazás, nem házszabályellenes.

03

Figyelemre méltó, hogy Orbán Viktor a parlamenti rendszer adatai szerint 16 óra öt perckor kivette kártyáját a szavazógépből, és elment. A szocialista okoskodás szerint az eredményeket úgy 16 óra 20 percre számolhatták össze leghamarabb, azaz a Fidesz elnöke valószínűleg bizton tudta, hogy nem kell kezet fognia az új főbíróval, mert nem lesz.

A számok nem hazudnak, a Fidesz szavazta le Bakát

Ha úgy vesszük, ennek is lehet realitása. Bakára 184 igen szavazat érkezett, pont annyi, ahány szocialista Tóbiás József szerint a parlamentben volt. Baka ellen 108-an szavaztak, 54 szavazat pedig érvénytelen volt, ez együtt 162, annyi, ahány képviselője a Fidesznek és a KDNP-nek van. Eszerint a logika szerint a függetlenek és a szabaddemokraták közül kerülnek ki azok 18-an, akik nem adták le a szavazatukat.

A számok nem hazudnak, a szocialisták szavazták le Bakát

Répássy Róbert állítása szerint Baka Andrást az első alkalommal - amikor az MSZP nyíltan elutasította a jelöltet - 170-en támogatták, most 184-en, azaz csaknem azonos számú képviselő szavazott most is Bakára, mint egy éve. Ez szerinte egyértelműen bizonyítja, hogy ismét a szocialistákon bukott el a főbíróválasztás.

08

A Fidesz szavazta le Bakát, hiszen a szocialistáknak ez most nem állt érdekében

Ha már elhangzott a parlament hétfői ülésén a cui prodest kérdés, tegyük fel mi is. Baka András leszavazása most nem igazán állt a szocialisták érdekében, akik éppen a gyes-gyed kérdésben készülnek megütközni a köztársasági elnökkel. Annál inkább érdekében állhatott a Fidesznek, hiszen a szocialisták korábban elutasították Bakát, így könnyen rájuk lehet verni a balhét.