Koronavírus adatok

2022. jan. 24.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Pál
-8 °C
3 °C

Nekem többet nem lesz a lakásomban férfi

2009.06.21. 21:02
Kármen 43 éves, állami gondozásban nevelkedett, egy Budapesttől nem messze lévő településen élt a férjével 16 évig. A férfi gyakran megverte, bezárta a házba, ezért Kármen beadta a válókeresetet. A következő udvarlója is bántalmazta, üldözte, egy vita során Kármen egy késsel összevagdosta a férfit, aki meghalt. Kármen hét évet kapott, kedvezménnyel négy évet és nyolc hónapot volt börtönben. Februárban szabadult, most takarítóként dolgozik és egy női hajléktalanszállón él.
Fotó: Barakonyi Szabolcs
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Emberölésért voltál börtönben, és azt mondtad, az esetedben nagy mértékben szerepet játszott az előző házasságod. Miért adtad be a válókeresetet?

Tanyán éltünk, villany nélkül neveltem a gyerekeket. Nincsenek rokonaim, a szüleim meghaltak, testvéreim sincsenek, állami gondozásban és nevelőszülőknél nőttem fel. Tizenkilenc évesen szültem a lányomat. Az intézet után nagyon akartam családot. Fiatal voltam, meggondolatlan. Egy darabig jó is volt, de a férjem sokat járt el, sofőrként dolgozott. Az kellett neki, hogy legyen kaja, tiszta ruha, de soha nem segített semmit.

2001-ben váltam el, nagyon megviselt, hogy 16 év házasság után tönkrement a kapcsolatunk. Három gyerekem van, a nagyobbak az apjukkal akartak maradni, a kicsit nekem ítélték. Amikor kiléptem a válás után a bíróság kapuján, úgy döntöttem, nekem többet nem lesz a lakásomban férfi. Így is volt sokáig, nem is volt kapcsolatom.

A gyerekeim a mai napig is azt hiszik, hogy a válás az én hibám volt. Nem tudták, hogy a férjem vert engem. Amikor kicsik voltak, főleg akkor bántott, amikor nőttek, okosodtak, neki is volt esze, előttük nem ütött. Pedig többször látleletet kellett vetetni, annyira megvert. Féltékeny volt. Sokáig nem is dolgozhattam, csak a tanyán maradhattam, a gyerekeket neveltem. Ő meg nőzött. Későn járt haza. A favágástól kezdve mindent nekem kellett csinálni. Amikor ivott, nagyon agresszív volt. Amikor józan volt, akkor bocsánatot kért. Azt éreztem, hogy engem nem szeret senki. Hogy egyedül vagyok a nagy világban, és tényleg egyedül voltam.

Megpróbáltál segítséget kérni valakitől?

Volt, hogy elmentem tőle ismerősökhöz, de értem jött. Előfordult, hogy a rendőrségen is voltam, de azt mondták, majd kijönnek, ha folyik a vér. Aztán máskor egy fiatalabb rendőr volt ott, aki meglátott, és azt mondta, el kell válnom. Pocsékul néztem ki, a fejem volt összeverve. A gyerekek ezt mind nem tudják, nem is volt rá alkalom, hogy leüljek, és ezt megbeszéljem velük. A fiam a börtön óta, öt éve nem beszél velem. Nem merem felhívni, félek, hogy elküld. Smst szoktam küldeni neki. Azokra nem reagál.

kl02

Hogy érezted magad a válás után?

Megváltás volt, amikor a kislánnyal beköltöztünk az albérletbe. Volt például mosógép, nem kellett többet kézzel mosnom. Mondtam is a kislányomnak, ez az új otthonunk. Másfél éves volt akkor, még nem töltötte be az ötöt, amikor a börtön miatt ott kellett hagynom.

Olyan természetem van, hogy mindenkihez kedves vagyok. Nem akartam semmilyen komoly kapcsolatot, de jött ez a férfi. Károlynak hívták. Néha, néha jött hozzánk, vett nekem virágot, vagy a kislánynak édességet. Panaszkodott nekem sokat, mert az élettársa nem mosott, nem főzött rá. Mivel sok rosszat kaptam az életben a férjemtől, nem akartam ezzel a férfival szexuális kapcsolatot létesíteni, és főleg nem együtt lakni. Soha nem aludt nálam. Néha kimostam rá, tanácsokat adtam. Nem ígértem neki semmit, de ő ragaszkodott hozzá, hogy olyan nő kell neki, aki tisztán tartja. Le akart szokni az alkoholról, volt is olyan időszak, amikor kevesebbet ivott. Nem tudtam neki azt mondani, hogy nem akarok vele foglalkozni.

Interjúalanyokat keresünk

Ez az interjú egy olyan cikksorozat ötödik darabja, amellyel a családon belüli erőszakra, a bántalmazott nők, férfiak, gyerekek helyzetére szeretnénk ráirányítani a figyelmet.

Olyan személyekkel szeretnénk interjút készíteni, akik nyilvánosan vállalják történetüket, mert hiszik, hogy azzal nyomást gyakorolhatnak a törvényhozókra, és segíthetik az erőszak visszaszorulását. Az interjúalanyok jelentkezését erre az emailcímre várjuk. Köszönjük.

Sajnáltad?

Igen, ilyen hülye vagyok, hogy mindenkit megsajnálok. Azt hiszem, ki lehet embereket hozni az alkoholproblémából. Velem is előfordult, amikor a férjemmel problémák voltak, hogy a pohárhoz nyúltam. Hétvégén egy-két pohárral lehúztam, megnyugvást kerestem. De nem lettem alkoholista.

Naiv vagyok, és nem gondoltam, hogy annyira belém szeret, hogy oda akar költözni. Nem tudta elfogadni, hogy én azt mondtam, hogy nem. Egyfelől nem akartam, mert alkoholista volt, és a gyerekek sem szerették. A fiam figyelte nagyon, hogy ne legyen új kapcsolatom. Az nem érdekelte, hogy az apjának lett, de nem akarta, hogy nekem legyen. Egyszer-kétszer meglátta nálunk, és kérdezte, mit keres erre ez az ember, látszik rajta, hogy alkoholista. Épp ott volt egyszer a fiam, amikor ránk törte a kaput. Akkor a fiam azt mondta, ha még egyszer meglátja, soha többé nem jön hozzám.

A kislányod végig melletted maradt?

Nagyon sokat dolgoztam, és depresszióba estem. Egy csavarüzemben dolgoztam havi 56 ezer forintért, és amellett más munkákat is elvállaltam. Egy hétvégén savanyítóüzembe jártam, amikor kéthetente a kislányom az apjánál volt.

Károly miatt nagyon váltogattam az albérletet, hogy ne találjon meg. Üldözött engem. Volt olyan, hogy erősebben hozzám nyúlt. Nem ütött meg, nem volt az az erős bántalmazás, amit én a férjemtől kaptam.

A nagylányomat odahívtam magamhoz, hogy segítsen a kislány mellett, mert volt, hogy hajnal fél négyre kellett a munkahelyemen lennem. De a nagylányom nem tudott sokáig maradni, unatkozott, és azt mondta, megbeszéli apukájával és hazaviszi a kislányt, úgy egyszerűbb, úgyis nyári szünet jött. Tartottam attól, hogy odaadjam az apjának, főleg, ahogy bánt velem, de a gyerek érdekében nem volt más megoldás. Hétvégente találkoztunk.

kl03

Aznap is éppen a kislányodat vártad, amikor Károly meghalt.

Soha nem felejtem el azt a napot. 2004. június 25.-e volt, esős nap. Úgy keltem reggel hatkor, hogy hatra kellett volna a munkahelyemen lennem. Nagyon mérges voltam magamra, hogy elaludtam. Törekedtem rá, hogy összeszedjek elég pénzt, hogy elinduljak valamerre a kislánnyal, nem tartottam az albérletet jó megoldásnak. Arra jutottam, ha elindulok munkába, jobban járok, de végül nem indultam neki. 11-kor bírtam kikelni az ágyból.

A csavarüzem után a csirkeüzembe kerültem, mert az jobban megfizetett, húszezret egy héten, de rengeteget kellett dolgozni, volt, amikor 16 órát ott voltam. Nem bírtam. Volt, hogy fésülködni sem tudtam, annyira be volt dagadva a kezem.

Ezen a pénteki napon, amikor elkéstem a munkából, tudtam, hogy délután hatra hozzák vissza a gyereket. Háromra tudtam magam annyira összeszedni, hogy kimenjek vásárolni, és főzzek a kislánynak. Az volt a probléma, hogy kimentem az utcára, mert ott összetalálkoztam Károllyal. Esett az eső, ittas állapotban volt. Azt akarta, hogy adjak neki ruhát. Követett egész a kapuig, az istennek nem akart elmenni. Nagyon ideges voltam, mert vártam a kislányom, tartás volt bennem attól, hogy hozzák a nagyok a kicsit és meglátják. Nagyon el volt ázva. Bementem a házba, és jött utánam. Leült, rászóltam, elküldtem, de nem ment. Nem tudtam elzavarni. Csöngettek, a nagylány hozta a kicsit, nem is látta Károlyt, sietett tovább.

Azt találtam ki, ha adok neki ruhát, hátha elmegy. Soha nem volt nálam hosszabb ideig, soha nem is aludt ott. De aznap elment, hogy fürödjön, felvette a köntösömet, és bement a szobába, és le akart feküdni az ágyra. Az játszódott le bennem, hogy én soha többé nem akarok egy férfival együtt lakni. Szabad akarok lenni. És akkor nagyon makacs lettem, bár nem vagyok erőszakos, kiabáltam, hogy menjen már el, nem aludhat ott. Az volt bennem, hogy ott nem alszik férfi. Végül kijött a konyhába, elkezdett öltözni, aztán elkezdett vetkőzni. Kinyitottam az ajtót, és próbáltam kitolni, aztán filmszakadás volt nálam.

Sok részletre nem emlékszem. Nem tudom, meddig tarthatott ez a viaskodás, de a bácsi, aki szemben lakott, a bíróságon azt mondta, hogy látta, amint én fetrengek a konyhában a padlón. Erre például egyáltalán nem emlékszem. Nem tudom, hogy a fenébe fogtam meg a kést. Csak arra emlékszem, hogy valamitől nagyon megijedtem, és akkor sötétült el minden. A bíróságon bebizonyították, hogy elkezdtem a késsel kaszabolni, az egész testét összekarcoltam. Azok nem voltak mély sebek. De ahogy jött felém, én fogtam a kést és beleszúródott. Azért kaptam csak ennyit, mert megállapították, hogy nem beledöftem. A gyerek a másik szobában volt. Sírt, amikor meglátta. Kérdeztem, miért sír, nem tudtam, mi történt. Aztán jött értem a rendőrség. Ahogy vittek be, akkor láttam, hogy én is tiszta seb vagyok és később többször megnéztem a képeket a testéről, mert nem hittem el, hogy ez történt.

Hét évet kaptam, de jó magaviselet miatt négy évet és nyolc hónapot voltam bent. Ha a boncnok nem bizonyítja be, hogy nem döftem bele a kést, akkor tizenötöt kaptam volna.

Voltak rajtad kívül olyan nők a börtönben, akik az üldözőjükkel, bántalmazójukkal fordultak szembe?

Sokan voltak. Egyre többen vannak ilyenek, mert nem látnak más megoldást, nincs segítségük. Részt vettem egy csoportban is, amiben a bántalmazásról volt szó. Beszélgettünk, hogy mit lehet tenni, hogyan lehet kilépni, hogy ne legyen még nagyobb a baj. Hogy lehet szabadulni egy ilyen illetőtől. Megvan az oka, ha valaki nem tud szabadulni.

Nálad mi volt az oka?

Szabadulhattam volna előbb is a férjemtől, ha van rendes hátterem. Rokonom, testvérem, szüleim, bárki. Neki voltak, őt védelembe vették. Nekem nincs senkim. Egy szem, egymagam vagyok a világban. Csak rá számíthattam volna.

kl04

Mi történt, miután szabadultál?

Nulláról kezdtem, ruhákat kellett vennem, kanalat, villát, edényeket, mindent. Összesen két váltás ruhám volt, amikor kijöttem a börtönből. Három napot kint voltam az utcán, az éjjeli melegedőn aludtam. Aztán szerveztem meg a hajléktalanszállót a Váltósáv Alapítvány segítségével, akik fogvatartottak visszailleszkedésével foglalkoznak.

Azóta lett volna lehetőségem, hogy kiköltözzek a hajléktalanszállóról, összeköltözhettem volna két férfival is, de nem akartam. Lehet, hogy azért, mert félek. Nem akarok senkinek az irányítása alá kerülni újra. A férjem irányított. Állami gondozottként csak arra vágytam, hogy családot alapítsak. És az elején még jól éreztük magunkat. De aztán elromlott. Volt, hogy a gyerekeket átvitte a nagymamához, engem meg bezárt egy egész hétvégére.

Azt mondtad, segíteni szeretnél a hasonló helyzetben élőkön.

Börtönéveim alatt sokat gondolkoztam, miért kellett ennek így történnie? Sokat kérdeztem magamtól, hogy tehettem ilyet, miért kellett egy embernek meghalnia? Sokan nem tudják, milyen házasságban élnek, benne maradnak sajnos, mert bizonytalanok, nem tudnak hová lépni, hiába vannak testi, lelki bántalmazásnak kitéve, mégis az a helyzet jelenti számukra a legbiztonságosabbat. Azokhoz szeretnék szólni, akik nem tudnak szabadulni, pedig szeretnének. Mert bármikor megtörténhet a tragédia.

Hogy képzeled a jövődet?

Ki szeretnék jutni a hajléktalanszállóból. Most küldték ki a papírt, hogy ki kell fizetnem a perköltséget, százhatvanezer forint. Fogalmam sincs, miből fogom kifizetni. Keményen dolgozom, gyűjtögetek, albérletbe szeretnék menni. Az a tervem, ha megszerzem az albérletet, beadom a bíróságra a papírt, és megpróbálom elintézni, hogy velem legyen a kislányom. Hétvégenként egy-egy napra elhozom, és sétálunk a városban. Rossz, hogy nem tudok részt venni a nevelésében. Van gyerekem, de mégsincs. Nagyon fáj.



  • Vennék
  • Hírek