Lomnici az utolsó pillanatig fúrta utódját

2009.06.24. 07:44 Módosítva: 2009.06.24. 09:42
Lomnici Zoltán személyesen és telefonon győzködte a vele kapcsolatban álló országgyűlési képviselőket, hogy szavazzanak nemmel Baka András főbírói kinevezésére. A Legfelsőbb Bíróság ideiglenes vezetője az MSZP-sek előtt jobboldalinak állította be Sólyom László jelöltjét, a fideszesek előtt pedig arról beszélt, hogy a támogatás érdekében Bakáék alkut kötöttek a szocialistákkal.

Harmadszori nekifutásra jött össze hétfőn a parlamentben elegendő támogatás ahhoz, hogy Sólyom László jelöltje, Baka András betölthesse a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztét. Az államfő a szavazást követően azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy a döntéssel a Lomnici-korszak végre végképp lezárulhat.

Lomnici Sólyomnál 2008-ban
Lomnici Sólyomnál 2008-ban

Nem véletlen, hogy a köztársasági elnök Lomnici Zoltánt emlegette a sikeres választást követően. Információink szerint az államfő és jelöltje előtt ismert volt, hogy a korábbi főbíró ismét nagy energiát fordított arra, hogy megakadályozza a poszt szabályszerű betöltését.

Döglött oroszlán a földön

Az Indexnek az egyik országgyűlési képviselő megjegyezte: "belerúgni a döglött oroszlánba" nem volt túl elegáns, de abból a szempontból érthető a gesztus, hogy valójában kettejük között zajlott a játszma.

Több honatya elmondta, hogy Lomnici őt, illetve képviselőtársait személyesen és telefonon is kereste Baka ügyében. Forrásaink szerint az ideiglenes helyzetben az egykori főbíró az utolsó pillanatig - igaz, sokkal kisebb intenzitással, mint egy éve - azon volt, hogy a kormányoldallal és az ellenzékkel, pont ellentétes állításokra hivatkozva, elhitesse, nem áll érdekükben, hogy változtassanak a 2008 júniusa óta tartó állapoton.

Az MSZP-sek szerint Bakáról azt az információt kapták, hogy politikai nézeteit tekintve jobboldali beállítottságú, ezért a másik oldalnak fog engedményeket tenni.

A fideszes képviselők fülébe viszont azt ültette el, hogy a szocialisták paktumot kötöttek a köztársasági elnökkel a jelölt támogatásáért cserébe. Valamint azt is tudatta velük, hogy ha Baka lesz a főbíró, Zanathy Jánost fogja kinevezni helyettesének, akiről a jobboldalon tudni vélik, hogy a kormányerők elkötelezettje.

Egy 56-os történeten múlhatott volna

Az ellenzéki pártok aggályairól Semjén Zsolt be is számolt blogjában. A KDNP elnöke is Zanathy kinevezésénak ügyét említette, mint olyat, amit a parlamenti szavazás előtt mindenképp tisztázni kellene Sólyom jelöltjével, hozzátéve, hogy választ várnak arra is, mi volt a szerepe a tatai sortűzről született strasbourgi emberjogi bírósági ítéletben. Az ellenzéki pártok ugyanis több csatornán keresztül hirtelen sok információt kaptak az úgynevezett Korbély-ügyről, amelyben Baka szakmai érvek alapján a sortűz egykori résztvevőjének elítélhetősége ellen foglalt állást.

Baka már befutóként
Baka már befutóként

Információink szerint ezek a kérdések Baka hétfői, néhány órával a szavazás előtt a Fidesz-frakcióban tett látogatásán is felmerültek. Az akkor még csak jelöltként érkező Bakának a képviselőcsoport előtt is ismertetnie kellett az 56-os üggyel kapcsolatos álláspontját, amit Wittner Mária például nem tudott elfogadni.

Egyik forrásunk szerint a Fideszben Baka maga is kibogozhatatlan intrikának minősítetette az LB-elnök megválasztása körüli történéseket.

A főbíróválasztást megelőző beszélgetésekről szerettük volna megkérdezni Lomnici Zoltánt is, de kedden nem volt elérhető.